HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2009\41. SZÁM
Kiterjedt médiaháttérrel vághat neki a Fidesz a jövő évi választásoknak. A köztévé önként megadni látszik magát a jobboldalnak, így az minden erejét külön bejáratú sajtó- és rádióbirodalma kiépítésére összpontosíthatja.
AdózóparadicsomTérdre kényszerítheti a gazdasági recesszió közepette a túlzott költekezés a kajmán-szigeteki brit koronagyarmatot. London az offshore státus feladására akarja rábírni az adóparadicsomot.
Erős vár az elnökükKilenchavi civakodás és botránysorozat után, alig két hónappal az elnökválasztás előtt, szétesett a bukaresti demokrata-liberális–szociáldemokrata koalíció. A kormányon kívüli RMDSZ-nek jól jött a szakítás.
IránytalanságBajban vannak Ausztriában a kormánykoalíciót vezető szociáldemokraták. Hűtlen választóik a konzervatív erőkhöz, sőt az ismét egyre népszerűbb szélsőjobbhoz szegődnek.
Duett a nagyszínpadonA válság sem ingatta meg az orosz hatalmi tandem népszerűségét, noha Medvegyev államfő egyre több jelét mutatja önállósodási szándékának, Putyin kormányfő pedig akár az elnöki posztra is visszatérne.
Ideiglenes zárva tartásA lisszaboni szerződés írországi elfogadása ellenére sem valószínű, hogy lényegesen felpuhul az EU bővítési politikája. Újra lendületet kaptak viszont Horvátország uniós csatlakozási tárgyalásai.
„A piac azokat fogja jutalmazni, akik képesek előre tervezni”A fejlett világ, így Európa is csak lassan lábal ki a pénzügyi válságból – ezzel a rossz hírrel szolgál az öreg kontinensnek az amúgy optimista Tim Flynn, a világszerte több mint 135 ezer embernek munkát adó KPMG elnöke.
KözveszélybenEgy családban csak egy állástalan kaphatná jövőre a közcélú munka előszobájának számító rendelkezésre állási támogatást. A tervezeten még meg sem száradt a tinta, a szociológusok felhördülése miatt máris finomítani kezdték.
Prognózisok 2010-re: kincstári pesszimizmusA kormány szerint még jövőre is csökken a gazdaság teljesítménye, a kutatók optimistábbak ennél. Bármilyen meghökkentő is, a keresetek legalább 2-3 százalékkal többet fognak érni, mint az idén – legalábbis átlagosan.
Jövőre velük ugyanúgyAz őszre prognosztizált kórházcsődök egyelőre elmaradnak, mert az egészségügy némi pluszforráshoz jut – a jövő évi költségvetés terhére. Ezzel azonban semmi nem oldódik meg.
Hollywood épül Rákospalotán Méretes konkurenciát kap a Demján Sándor nevével fémjelzett Etyekwood. Rákospalotán kilenc stúdiót épít az amerikai befektetői hátterű Origo.
Munkaügyi jogsértés a legfőbb ellenőrnél Éveken át a jogszabályban előírtnál kisebb fizetéssel vett fel új munkatársakat az Állami Számvevőszék, az így keletkező megtakarítást pedig szétosztotta a tapasztaltabbak között.
Géptelen elvárásokA válság miatt kevesebb a gépjárművásárló, ezért igencsak megfogyatkoztak a költségvetés regisztrációsadó-bevételei, s a tervezettnél kevesebb folyik be cégautóadóból is.
Vegyes kereskedésVesztésre áll a brit Permira a többségi tulajdonában lévő BorsodChem megtartásáért folytatott harcban Yantai Wanhuával szemben. A kínaiak a vegyipari cég adóssága egyötödének birtokában kivásárolnák a Permirát.
RészletkérdésekNemcsak a lakossági devizahitelek felvételét nehezítené meg, de a forinthitelekét is korlátozná a jegybank. Aki emiatt előrehozná hitelfelvételét, már találhat a korábbinál kedvezőbb forintkölcsönt.
Befutott busók
Keserédes szájízzel
Telomeráz és melltartó
Aki nem tud arabusul
Etnomobil
Mennyi áldozata volt valójában a fehérterrornak?Alig több mint 300 emberről lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Tanácsköztársaság leverését követő fehérterror során különítményesek áldozata lett – ez derül ki egy közelmúltban az ELTE történész diákjai által készített, a...
Ötszáz bizony dalolvaEredetileg idén januárban kellett volna startolnia az elektronikus útdíjfizetési rendszernek, ám 2012–2013 előtt várhatóan már nem lesz belőle semmi. A halogatás miatt évi 50–100 milliárd forintos bevételtől esik el az állam.
Autópálya-mozaikokAz Egyesült Államokat keresztül-kasul behálózzák az autópályák, ám fizetős szakaszok csak az államok alig több mint felében vannak, és az elektronikus útdíjszedés csupán az északkeleti országrészben tekinthető egységesnek.
Autós, fizess: forgalomcsökkentési kísérletek BudapestenBudapest vezetése behajtási díjjal csökkentené az autók számát a belső kerületekben, igaz, legkorábban is csak 2012-ben. Ugyanezt az V.
Teher alattA légi szállítás indul neki legelőbb, a közúti és főleg a tengeri fuvarozók meg várnak a sorukra. A legjobb esetben is csak három-négy év múlva térhet vissza a globális válság előtti színvonalra a szállítmányozási ipar forgalma.
Fuvarozás
Gazdátlan háziorvosi praxisok: Borsod vezetNemcsak a kisebb falvakban és néhány városban, hanem több megyeszékhelyen, sőt négy budapesti körzetben sincs gazdája a háziorvosi rendelőnek – derül ki az Országos Alapellátási Intézetnek (OALI) a HVG rendelkezésére bocsátott...
Válság és vallásMindig párosával, két középkorú hölgy. Becsöngetnek. Elnézést kérve tudakolják: mi a véleményem a Bibliáról. Önök Jehova tanúi! Meghökkenve bólintanak.
Hallási feszültségekMindig érdeklődéssel olvasom a titkosszolgálatok múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó írásokat, hiszen a téma örökzöld, és mostanában nagyon sok (be)„avatott” szakértő érzi a hozzászólás szükségét (HVG, 2009.
Községi polgármesterekCikkükben szemléletes táblázatot közöltek megyénkénti bontásban a magyarországi települések társadalmi megbízatású polgármestereinek arányáról (HVG, 2009. szeptember 12.).
Magyar mószerHogy vizsgázott a magyarság 1944-ben? Nem szakemberként, hanem a családi érintettség okán szeretnék hozzászólni a lapjukban megjelent cikkhez (HVG, 2009. szeptember 26.
Deviza- és nyersanyagárfolyamok
Tízéves kötvényhozamok
A londoni Evening StandardA londoni Evening Standard
Ukrajna a világ legkockázatosabb szuverén adósa
Romániában 16 százalékkal csökkent a külföldi turisták száma
OMV
Hat horvát hajógyár
Nemzetközi turizmus
Stop az Orangewaysnek
Danone
Amerikai autóeladások
Tiger Woods
7,3 milliárd köbméter földgáz
Cisco
A kalasnyikovgyár gondja
6,6 millió euró értékű schilling
A prágai Ruzyne nemzetközi repülőteret üzemeltető Letiste Praha
Szigetmonostor küzd
Nyugdíjemelés jövőre
Új árverési szabály
Génkezelt lenmag
Sukorói átejtés
Merre húz a járműipar?Magyarországon az utóbbi húsz évben nemigen volt olyan kormányzati stratégia, amely alkalmas lett volna arra, hogy a szakpolitikai területek, így az oktatás-, a tudomány-, a technológia- és innovációpolitika, a költségvetési és...
Betelt pohárMeg kell akadályozni a multinacionális cégek térhódítását – egy belső irat szerint ez volt a fideszes vezetésű pécsi önkormányzat motivációja, amikor biztonsági emberekkel lerohanta a francia résztulajdonú városi vízművet.
Egy név, más semmiHónapok óta nem fizet bérleti díjat az országos MSZDP-központnak is otthont adó ferencvárosi irodáért a szocialista frakcióban ülő milliárdos üzletember, Kapolyi László által létrehozott alapítvány.
Professzor vagy elnök?Kivételes pillanat, amikor egy tudós maga dönthet arról, életbe lépteti-e a szakterületére vonatkozó, esetleg évtizedekig érvényes új előírásokat. A polgári jogász államfőnek napokon belül határoznia kell, aláírja-e az új Ptk.-t.
Századok és milliókRekordösszegű, 75 millió forintos régészeti bírságot szabott ki a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a győri Széchenyi tér szabálytalan felújítása miatt.
H1N1: oltáspártiak és ellenzőkIdehaza, akárcsak Európa-szerte, megosztott a közvélemény: az oltáspártiak és az ellenzők érvei elbizonytalanítják azokat, akik egyértelmű útmutatást szeretnének hallani.
Átlátszó trükkTérkép helyett a valóságos látványra vetíthetőek az információk a mobiltelefonok okosodása révén. Az ipari kísérletnek indult kibővített valóság immár zsebben hordható.
Tilalmi kérdésVisszaállítaná a halálbüntetést Oroszországban a lakosság többsége és jó néhány parlamenti képviselő is. A Kreml azonban állítja, hogy nem készülnek erre.
DagadáselméletÚj – és máris vitatott – magyarázatot találtak egy brit tanulmány szerzői arra, hogy miért nő a kövér kisgyermekek száma világszerte.
SegélyhívásMásfél év alatt 24-en lettek öngyilkosok a menedzsment kíméletlen racionalizálási politikája miatt a France Télécom francia távközlési cégnél.
Régi idők új dalaiNacionalista és szélsőjobboldali szervezetek megakadályozták Belgrádban a szeptember végére tervezett melegfelvonulást, és megszaporodtak a külföldiek elleni támadások is.
Kibontott téglaNegyedszázaddal kivégzése után egy róla készült film révén újra a francia–orosz kapcsolatok botránykövévé vált a hidegháború egyik leghíresebb kettős ügynöke, Vlagyimir Vetrov.
TerméktanácsosokA Portorozsban e héten zajló nemzetközi reklámfesztivál is bizonyítja, hogy a legnagyobb játékfilmrendezőknek sem derogál elkészíteni egy-egy konzumfilmopust.
EcsetmegvonásokEgy szovjet kiállítás jelezte hatvan éve, hogy „a formalizmusba süllyedt magyar festők” ideje lejárt, s egyetlen művészi út maradt csak.
MélyrepülésA sorozatos veszteségek miatt egyre többen kétlik, hogy Szerbiának szüksége lenne a Jugoszláviától örökölt JAT nemzeti légitársaságra.
Kelet-európai mérlegek
Válság idején mekkora üzlet a kaszinó?Las Vegas és Makaó kaszinóinak forgalma is megszenvedte, hogy a válság miatt spórolósabbak a vendégek, pedig mindkét szerencsejáték-központban fényűző beruházásokat indítottak.
Fecseg a mélyAz ezredforduló óta nem látott mértékben nőhetnek a tartalékok az idén eddig bejelentett új kőolajforrások alapján. Középtávon mégis hiány lehet az energiahordozóból.
Molnár Oszkár: "Vannak zsidó barátaim"Edelény első embere is a cigánysor mellett nőtt föl, állítja ő a HVG Portré rovatának adott interjújában.
Olimpia Rióban
Belenyugvó egyházak
Tévéostrom-ítélet
Időközi fiaskó
Bosznia a NATO felé lép
Kedves Olvasók!„Figyeljenek erre a lapra, ez nyit maguknak ablakot a világra!
Háborús jelentés
Hatalmon a PASZOK
40 centis kilátó
Békemenet és -fesztivál
Iráni kinevezés
Újrázó bírósági vezetők
Katasztrófák világszerte
Japán politikus halála
Teljes csere az SPD-nél
A Mol energiakereskedő cége részvénytársasággá alakul.
TradeNova: az OTP-leány végelszámolása.
Energetikai céget alapított Winkler Gyula.
Elkelt az Eybl.
Dobrev Klára vezeti az Altust.
Be a politikába – de melyikbe?Mostanában sokan kérdezték tőlem: „bemegyek-e” a politikába? Bevallom, zavarónak tartottam a kérdést. Azt gondoltam, milliónyi honfitársammal együtt már „benne vagyok”.
Éhes gyermekünkJelentősen megkurtítaná a kormány az étkezési hozzájárulásokat azoknál az önkormányzatoknál, amelyek elég erősnek tűnnek ahhoz, hogy kigazdálkodják a hiányzó összeget.
Irina Bokova: bolgár kádersarj az UNESCO élénJószerével az egész bolgár közigazgatást mozgósították, és 100 ezer levát (50 ezer euró) különítettek el a kampányra, hogy az ország jelöltje, Irina Bokova kerüljön ki győztesen az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális...
Kérdés, mennyire kényelmes 120 kilométeren keresztül egy dobozon ülni, mindenesetre a Boxx márkanevű elektromos robogóval ekkora távolságot is meg lehet tenni.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.