Válság és vallás

Mindig párosával, két középkorú hölgy. Becsöngetnek. Elnézést kérve tudakolják: mi a véleményem a Bibliáról. Önök Jehova tanúi! Meghökkenve bólintanak. Behívom, leültetem őket, és elkezdődik néhány kegyes citátum említése – én meg folytatom azokat. Ismét meglepődnek. Elárulom, hogy az övékkel sokban rokon nazarénus családban gyermekeskedtem, hétéves koromban anyámtól egy Bibliát kaptam, a Koránt is jól ismerem, de már régóta materialista vagyok, majd ezt recitálom: „Ne gyűjtsetek kincset ez földön, holott az rozsda és a moly megemészti, és holott a lopók kiássák és ellopják.” Szerzőjük (HVG, 2009. augusztus 8.) az egyházak kapitalizmuskritikáját említi, én inkább így kérdem tőlük: miként vág egybe ez a textus a piacgazdaság természetével? Nos, őket is zavarja a szent tanok és korunk valósága közötti számos diszkrepancia, majd az Idők végezetének elközelgését jósolják (János jelenései). Nincs kultúrkampfos hajlamom. Nagyra becsülöm a Máltai, a Baptista és az Ökumenikus Szeretetszolgálat nemes heroizmusát, a lelkiismereti szabadság híveként tisztelem a hívőket, lelkészeik erkölcsjavító iparkodását is, noha mindennapjainkban nem érzékelem az ige „varázsát”. Sarkozy szekularizáció helyett politikai szövetséget szorgalmaz. Nekünk ez ismerős, a közelmúltból is. A retorikus, protokolláris kereszténykedés hatalmi fölkarolása. Indul a kampány. Szerintem még a hatalomra törő ellenzéknek sem lenne jó, ha újrakezdené egy igencsak megváltozott társadalmi közegben. Ha mégis, az sokakat taszítana.