HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2009\42. SZÁM
A miniszterelnök-keresési bohózathoz kezd hasonlítani az új magyar EU-biztos jelölési procedúrája. Ezúttal azonban Magyarország nem lóg ki a sorból, mert egész Európa a pozíciószerzés harci lázában ég, miközben az unió alól kicsúszóban van a jogi talaj.
Nem apja fiaA gazdagok megadóztatásával és hatékony adóbehajtással szeretné teljesíteni választási ígéreteit a recesszió és a duzzadó költségvetési hiány közepette az új szocialista görög kormány.
ÍtéletidőBírósági ítéletek, magánéleti visszásságok napvilágra kerülése, a média feletti befolyással való visszaélés vádja veszélyeztetik Silvio Berlusconi olasz kormányfő hatalmon maradását.
Szerencsétlen játékKormányátalakításba és belpolitikai válságba torkollt Varsóban, hogy üzletemberek minisztereket környékeztek meg a szerencsejáték-törvény számukra kedvező módosítása érdekében.
Kaukázusi körökA józan ész mellett a hatalmi érdekek egybeesése kellett, hogy évszázados ellenségeskedés után enyhüljön a viszony Törökország és Örményország között. A konfliktus azonban még korántsem oldódott meg.
„Nem bánnám, ha az illetékesek a fejükhöz kapnának”Öt éve nem rendezett színházban, 2003-ban csinált utoljára filmet Jeles András, aki nemrégiben álláskereső hirdetést adott fel a Színház című szaklapban.
HullámtérbenNaponta 400 ezren autóznak a fővárosba, kínlódnak a dugókban, miközben a dunai vízi út kihasználatlan. A fellendítésére kiírt uniós pályázat ellenére feltehetően sokáig az is marad.
Képzelt társításAlighanem jó ideig várni kell még arra, hogy a hazai telekomcégek egyetlen előfizetői csomagban, együtt kínáljanak vezetékes és mobiltelefon-szolgáltatást. „Összekapcsolt” internetcsomag már itt-ott létezik.
Újabb hamis Vincze-borokA boltokban is találtak az ellenőrök Vincze Béla pincészetéből származó, glicerinnel pancsolt borokat. A hamisításon ért borász ügye mellett más furcsaságok is akadnak az egri hegyközségnél.
Fociakadémián termett az U20-asok sikereEurópa legjobb csapata lett a magyar válogatott a húsz éven aluliak labdarúgó-világbajnokságán. A siker felértékeli a játékosokat, és jó üzletet hozhat a futballakadémiákba fektetőknek.
Nyomás utánukMiközben Magyarországon még csak a gáztőzsde előszobájának tekinthető kereskedelmi piac jövő júliusi elindításán ügyködnek, Ausztriában idén megnyílik az „igazi” börze.
Önerőn felülKözel 45 milliárd forintnyi kockázati tőkéhez juthatnak jövő januártól a válság miatt banki forrásokban nemigen részesülő hazai kis- és középvállalkozások. Kérdés, lesznek-e finanszírozható ötletek és üzleti lehetőségek.
Büntető dobásEgyszerűsítené az átláthatatlan bírságdzsungelt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, egyúttal jelentősen növelve a pénzügyi vállalkozásokra kiszabható bírságok maximumát.
E-jánlott levél
Anyai gondoskodás
Rákfigyelő szike
Janus-töredék
Egyetemisták doppingvizsgálata?
Orosz reklamáció a Nobel-díjak miattOrosz tudósoknak is helyük lett volna a Nobel-díjasok idei listáján, reklamálnak egyes moszkvai tudományos körökben.
Füstszűrés
Rendszerben szép az életMíg korábban folyosói szóbeszédekből, belső telefonkönyvekből, majd névsorokat tartalmazó Excel-táblázatokból próbálták sokan kiókumlálni, melyik kollégától milyen üzleti előnyre számíthatnak, ma már számos web2-es...
Veszedelmes viszonyokA főnök feladata is gondoskodni arról, hogy a munkatársak kijöjjenek egymással, ám nem mindig segít, ha munkahelyen kívüli programokat szervez beosztottjainak.
El vagyunk látvaEgyre inkább a beszerzési osztály feladata a tanácsadó cégek megbízása, ami nem várt problémák elé állítja a hr-osztályt és a tanácsadókat egyaránt.
Született diplomaták?Ma már szakkönyvek lapjain és egyetemi kurzusokon is oktatják a legmodernebb networking (kapcsolatépítési) technikákat, amelyek lényege a kedvesség és az önzetlenség.
Kapcsolati tőke
Régi megyeközpontok: Makó, Szikszó, Nagykálló
Hummer
A német Volkswagen autógyárA német Volkswagen autógyár
Háromszázmillió eurós többletforrás
Távhőáfa, visszatérítés
INA horvát olajtársaság
Emelkedő illetékek
Menesztette az olaj- és gázipari minisztert
A szlovák Express Rail
A két bukaresti repülőtér
Delphi gépjárműipari beszállító
lassult a reklámbevételek csökkenése a világon
83 milliárd dollárra lenne szükség a mezőgazdaság fejlesztésére
Sukoró visszavétele
Hamis húszezresek
Magasban az arany
Bajban a Lada-gyár
Makói gázbonyodalmak
Sztrájkfenyegetés
Családi szálakTipikus amerikai álomkarriert befutott emigráns családból származik az USA új budapesti nagykövete, Eleni Tsakopoulos-Kounalakis, a Demokrata Párt nagy kampánypénzgyűjtője.
Nem engednek '48-bólKaphat-e szobrot Saguna román püspök a nemzetiségi szempontból tarka Gyulán?
Borítékolt eredményBüntetőfeljelentéshez vezetett a pécsi vízművekért folyó harc: a városi tulajdonú új szolgáltató hűtlen kezelés gyanúját emlegeti elődje, a váltás miatt bírósághoz forduló francia érdekeltségű cég gazdálkodása kapcsán.
Nem piknikeznekNagyítás címmel közéleti és kulturális hetilap indul a Fidesz pártalapítványa segítségével.
A Jobbik szakértői csapataKorábbi kommandósfőnök, biztonságicég-tulajdonos erősíti a Jobbik rendvédelmi háttércsapatát. A szakmai kabinetek munkáját Pősze Lajos irányítja, aki az MDF jóvoltából egykor az állami szerencsejátékcég vezérigazgatója volt.
Cethal a gyomorbanA fellendülőben lévő izlandi bálnafigyelő turizmust zavarja e nagy testű cetfélék vadászata, amely a nemzetközi tiltakozás ellenére újrakezdődött.
BékeperspektívaHatárnyitás, falbontás, újraegyesítés. Mit hoztak az egyes emberek életében, környezetében e nagy történelmi események? – erre válaszol berlini tudósítónk.
Pelikánok élnek Dániában, s Grönland is újra zöld lesz?A világvégejóslatok dacára csekély az esélye, hogy decemberben Koppenhágában megállapodjanak a globális felmelegedés mérsékléséről – derült ki a dán fővárosban a múlt héten tartott nemzetközi konferencián.
KarrierforgatásKlasszikus énekesektől szokatlan pályát futott be az ötven éve elhunyt, a legnagyobb tenorok között emlegetett Mario Lanza, aki megszédült Hollywood csábításától, és emiatt szinte sosem lépett fel színpadon.
Egy díszemigránsA külföldre szakadt művészeket a kádári kirakatpolitika szolgálatába állító törekvés ideális alanya volt a mára nagyrészt elfeledett, most viszont emlékévvel megtisztelt Amerigo Tot.
Teljes haszonulásA legelvontabbnak tűnő kutatások eredménye is hatással lehet a hétköznapokra – ez az egyik tanulsága az idei tudományos Nobel-díjaknak.
Menedzserpénzek
Fontos üzletAz állami vagyon még piacképes részének dobra verésével próbál bevételhez jutni a politikai ellenszélben kormányzó brit Munkáspárt.
Csillogó reményekDél-afrikai társaság éleszti újjá ékszermárkaként a világhírű Fabergé-tojásokat készítő orosz aranyműves nevét.
Fékezni tilosCsöbörből vödörbe, recesszióból adósságcsapdába kerülhetnek a fejlett országok, ha nem állítják le idejében a pénzügyi válság enyhítését célzó állami túlköltekezést.
Baán Lászlóa Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Vádak Kolompár ellen
Csalás a Humanity FC-nél
Michael Jackson „új” dala
Orosz tarolás
A Sarkozy fiú viharban
Tapolca marad
Kanadai vízumaggályok
Obama Nobel-békedíja
Szentté avatottak
Ügynökszerű alkotmánybíró
Merényletek Pakisztánban
Felmondott pesti koalíció
Ptk.: szolid vétó
Megbukott a román kormány
Servitor Kft.: szerzetesrendek cége.
Eladó a Herz-vagyonMeghirdette a Herz Szalámigyár Zrt. vagyonelemeit a céget felszámoló Mátraholding Zrt. - tudta meg a HVG.
Fly Balaton-vég.
Pénz a Fővárosi Egészségközpontnak.
Megszüntetik a Genesist?
Számítógép-hirdetések, 1989„Van Önnél az asztalon egy táskaméretű számítógép? Új termékünk, a MAT/L1 és a MAT/L2 táskaméretű (LAPTOP) IBM AT kompatibilis számítógép.
Hiszek egy vakcinábanSzékely Tamás egészségügyi miniszter feljelentést tett, a rendőrség pedig már nyilván nagy erőkkel keresi azokat a rémhírterjesztőket, akik úgymond hamis, alaptalan állításokat fogalmaztak meg az új influenza elleni vakcinával...
Kőbe vésett százalékokFelborzolta a kedélyeket az MNB múlt héten bejelentett javaslata a lakossági hitelfelvétel korlátozására. E szerint meg kellene szabni, hogy a hiteltörlesztés hány százaléka lehet a hitelt felvevő nettó jövedelmének.
Vezetői keresetekA Vállalati vezetők átlagfizetése a versenyszférában című táblázatból (HVG, 2009. szeptember 26.
Nehéz hinniA cikk mellett közölt fotó (HVG, 2009. szeptember 26.) a dobcsapatunkról készült, és nincs köze a Magyarok Országos Gyűlésén szereplő esetleges „sámánokhoz”, sem más valláshoz.
ForgalomelterelésAz ORFK traffipaxtenderén azért nyert a Getronics (a Közbeszerzési Döntőbizottság döntésének értelmében a háromból két régióban is), mert a cég által ajánlott, magyar gyártmányú sebességmérő készülék maradéktalanul megfelelt az...
Titkolt bűnügyi toplistaNem állja meg a helyét cikkük (HVG, 2009. június 13.) azon állítása, amely szerint „az ORFK több mint tíz éve képes megakadályozni egy kormányhatározat (az 1027/1998-as) végrehajtását”.
Professzor vagy elnök?Az új Ptk.-ról közölt cikkükhöz (HVG, 2009. október 10.) három megjegyzést fűznék. A templomi esküvő „államjogúsítását” szekularizált országunkban ellenzem. Nemkülönben a „vérrokonok” házasságának megengedését.
Autodidakta EP-frakcióvezetőNagy érdeklődéssel olvastam a Martin Schulz EP-frakcióvezetőről szóló írást (HVG, 2009. szeptember 19.). A Berlusconival történt 2003. júliusi konfliktusnak a televízió jóvoltából tanúja voltam.
Benigno Aquino: elnöknő gyermekéből államfőjelöltAnyja, a július elején elhunyt Corazan Aquino örökébe kíván lépni Benigno Simeon Cojuangco Aquino III, aki a napokban közölte, a balközép Liberális Párt alelnökeként jövőre indul a Fülöp-szigeteki elnökválasztáson.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.