HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2009\44. SZÁM
Kettős ünnepNovember 9-én lesz a huszadik évfordulója a berlini fal ledöntésének. Az alkalomra az újjáválasztott Angela Merkel már kedve szerinti kormányának élén várja a német fővárosba Európa és a világ vezetőit.
Ne döntsön a népKevésen múlt, de elbukott az első népszavazási kezdeményezés az olaszországi Dél-Tirol autonóm tartományban, ahol még az Ausztriához való visszatérés „réme” is felbukkant.
KóstolgatásHarmadszorra szerezhet polgármesteri címet New Yorkban Michael Bloomberg, New Jersey és Virginia kormányzóválasztásán viszont a rohamosan csökkenő népszerűségű Barack Obama elnök politikája is mérlegre kerül.
Szövetségesi ajánlkozásAz el nem kötelezettek mozgalmában játszott egykori jugoszláv vezető szerep visszaszerzésén munkálkodik Szerbia. A volt jugoszláv köztársaság súlya azonban nem mérhető a titói államéhoz.
Megint jön, kopogtatLassan működésképtelenné válik a rendszerváltás utáni legmélyebb politikai válságát élő Románia, ahol a november végi elnökválasztás miatt taktikázó pártok lényegében megbénították a kormányt.
„Sokat elárul egy társadalomról, hogy mit rendel a művészeitől”Wartburg-ajtóból, ágyvégből készített installáció, újrafestett Szinyei Merse és Csontváry, valamint leszbikusorgiát ábrázoló kőkorlát is része művészi portfóliójának.
Ajtó-ablakAkcióba lendültek a Microsoft-licencek államigazgatási túlsúlyát nehezményező nyílt szabványú szoftveresek, akik a tavalyi beszerzésekből gyakorlatilag kimaradtak.
Negyedmilliárdot sajtolnának ki gazdálkodók a MercedesbőlNegyedmilliárd forintot akar visszaperelni a kecskeméti Mercedes-telek egykori földtulajdonosai közül hét gazdálkodó.
A csapos közbeszólA nemrég kiszabott 3,6 milliárd forintos bírság után újabb, várhatóan még vaskosabb büntetés vár Magyarországra. Az uniós ellenőrök súlyos szabálytalanságokat találtak a mezőgazdasági gépbeszerzések támogatásánál.
Hidrogénautó-projekt PaksonA vízgőzt kibocsátó, hidrogénhajtású járművek számára alakítana ki üzemanyagtöltő állomásokat a Paksi Atomerőmű. A fejlesztés célja, hogy a cég arculata valamelyest zöldebbé váljon.
Beterelő hadműveletA világ egyik legértékesebb festményét is Budapestre hozza a Szépművészeti Múzeum, amely a Magyarországon eddigi legteljesebb reneszánsz kiállítással folytatja szupertárlat-sorozatát.
HasonmásokTöbb mint két és fél éve tévesztik össze a magyar Capital Partnerst az ugyanezen nevű cseh cég itteni ügynökeivel, akik ügyfeleiket egyre nagyobb tőzsdei veszteségekbe hajszolták bele.
Perek a MÁV ÁBE ügyfelei ellenEzernél is több perre számít a bő egy éve csődbe jutott MÁV Általános Biztosító Egyesület egykori ügyfelei ellen Grád András ügyvéd. Szerinte a bepereltek is tehetnek jogi ellenlépéseket.
PontvadászokA pontgyűjtő vevőket meggazdagodással, termékpartnereit reklámköltségeik megspórolásával próbálja magához édesgetni a ScienNet, az egyik legnagyobbra nőtt és az egyik leghomályosabb hátterű törzsvásárlói szervezet.
Még lököttebb gazdaságtan
Dargay Attila 1927–2009
Év Természetfotósa világpályázat
Hogy úszik el
Kegyhelyességi vizsgálat
Asterix 50 éves
Rendőrségi igazoltatások: kit szúrnak ki?
Molnár Oszkár-portréPortréja végén a képviselő jogosan említi: „nem gondolom, hogy a diploma teszi az embert” (HVG, 2009. október 10.).
Lakáshitelek értéke elérte az 1,7 milliárd lejt
Air France
McDonald's
Ha csökken a munkás bére, kevesebbet kapnak a vezetők A futószalag mellett dolgozó munkások fizetéséhez igazítja a felső vezetők anyagi ösztönzését a BMW német autógyár.
Kétórás vasutassztrájk
A varsói kormány
Az amerikai napilapok példányszáma
135 központi irányítású kínai állami nagyvállalat
Németországban jövőre átlagosan 4,1 millió munkanélküli
Vagyonkezelési tilalom
CSA cseh légitársaság
Antenna-bírság
Hitelgarancia a Balatonringre
Osztódó ING
Fekete János 1918–2009
HatárrevíziókÚj hivatal felállításával küzdene a korrupció ellen a Bajnai-kormány, ám mindez aligha hoz fordulatot, ha közben nem sikerült kétharmados parlamenti többséget összehozni a pártfinanszírozás reformja mögé.
ZavarosbanEgyre több körülmény utal arra, hogy már hónapokkal korábban előkészítették a francia Suez eltávolítását a pécsi vízszolgáltatásból.
Fekete TiszaSzervezett nemzetközi embercsempészbanda után nyomoznak a csongrádi rendőrök a koszovói menekültek tiszai tömegszerencsétlensége nyomán.
Aktív, szigorú, sokat íróMind gyakrabban adja vissza a parlamentnek az aláírásra megküldött törvényeket az államfő, mégpedig az egykori alkotmánybírósági döntéseire emlékeztető levelek kíséretében.
Olcsóbb könyvtár?Miközben Amerikában már kezd meghonosodni az elektronikus könyv, Magyarországon gyerekcipőben jár az olvasásnak ez az új divatja.
José Saramago a vallások ellen A Bibliát csepülő szavaival tovább fokozta José Saramago Nobel-díjas portugál író azt a vihart, amelyet legújabb regénye, a leplezetlenül vallásellenes Káin kavart.
GazdagságtanMilliárdosok alapították, és reménybeli milliárdosok lesznek a diákjai a Moszkva melletti Szkolkovóban felépült üzleti iskolának, ahol idén ősszel indult a képzés.
TárnatárlatEmlékkiállításon idézik fel az egy éve autóbalesetben elhunyt Jörg Haider szélsőjobboldali politikus alakját a klagenfurti bányamúzeumban.
Erdőtől a fátAz idei közgazdasági Nobel-díjas Elinor Ostrom többek között nepáli kutatásaira alapozva dolgozta ki a közjavak felhasználásáról szóló elméletét. A HVG tudósítója a helyszínen vizsgálta a modellt.
Kik vogymuk? - zavarba ejtő kérdések a magyarsággenetikábanZavarba ejtő kérdéseket vetnek fel a honfoglalókkal kapcsolatos legutóbbi genetikai kutatások. Ezek szerint „ősapáink” olyan kevesen voltak, hogy nem hagytak genetikai nyomot a mai magyar népességben.
Amitől fájVihart kavart egy nemzetközi hírű francia nőgyógyász nyilatkozata, miszerint nemkívánatos az apák jelenléte gyermekük világrajövetelénél – pedig a fejlett világban a csecsemők többsége így születik.
Részvénycsúcshozamok
Kincs a mélybenA recesszió is szerepet játszott abban, hogy a mongol kormány beleegyezett a világ legnagyobb feltáratlan réz- és aranylelőhelyének kitermelésébe.
Munkaerő-közvetítők versenye A részvényesek nemtetszése ellenére ismét felvásárolta egyik versenytársát a világ vezető munkaerő-közvetítő cége, a svájci Adecco.
HalványzöldhasúEurópában panaszkodnak az erős euró és a gyönge dollár miatt. Szinte mozdulatlan viszont a keresztárfolyam ott, ahol mindkét érintett így akarja: a jelenlegi helyzetből a legtöbb hasznot húzó USA és Kína valutájának viszonyában.
Rupert Stadleraz Audi vezérigazgatója
Afganisztáni veszteségek
Kogartos adatbázis
Szlávy-ügy: ki ölt?
Diáklázadás Ausztriában
Átvert sajtó
Brit szélsőjobb a BBC-ben
Overdose-gazda csődbűntette
Zentai őrizetben
Véres merénylet Bagdadban
Biden nyugtat
Rendcsinálás a Fideszben
Felemás kitüntetések
Nem módosíthatja tevékenységét a Wabard Biztosító.
Csőd a VEIKI-nél?
Stop–Népszava: online közeledés.
BudaShen: Gyurcsány Altusa Kínába tart.
Ajka Kristály: megszűnt a csődeljárás.
Hungexpo: súlypontáthelyezés.
Azonos neműek házassága Dániában„Azonos neműek is házastársi kapcsolatba léphetnek egymással Dániában a hónap elején hatályba lépett törvény alapján.
Közepesen erős köztársaság„A hétfőn kikiáltott Magyar Köztársaság alaptörvényeit – időnként fogcsikorgatva ugyan, s a kormány nyomásának engedve – de végül is elfogadta az Országgyűlés (...) lényegében egyetlen nyitott kérdés maradt (...
Polgári örvénykönyvEgy évtizednél is hosszabb előkészítő munkát követően az Országgyűlés szeptemberben elfogadta az új polgári törvénykönyvet.
Családi ünnepIntimre sikeredett az idei október 23-a.
Megkötött pályaCikkükben (HVG, 2009. október 24.) tévesen Andrási Miklósnak, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának tulajdonítottak egy kijelentést.
PincesötétÚjabb hamis Vincze-borok felcím alatt közölt írásuk (HVG, 2009. október 15.) állításaival kapcsolatban kívánok észrevételt tenni.
Forradalmi színjátékÖrülök, hogy a Kádár-korszak gyanúsan sikeres újságíró-fenoménjéről, Pálfy Józsefről is kimondták végre: a király meztelen, korántsem csak tehetségére, széles látókörére, nyelvtudására volt szüksége ahhoz, hogy 56-ot követően ő...
Két választás MagyarországonA formálódó jelöltlistákról szóló összeállításuk (HVG, 2009. október 24.) Somogy megyével kapcsolatos információi – valószínűleg az általunk küldött munkadokumentum félreérthető szövegezése miatt – hibásan jelentek meg.
Christine Lagarde: üzletasszonyból Sarkozy jobbkezeKommunikációs baklövései miatt szapult fekete bárányból mára Nicolas Sarkozy francia államfő egyik kedvence lett Christine Lagarde gazdasági miniszter.
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.