Gyilkos emlékek

Ruandáról közölt cikkük (HVG, 2009. október 24.) szörnyű képet fest az ország állapotáról és a szűnni nem akaró gyűlölködésről. A Personality and Social Psychology című folyóirat idén márciusi számában Elizabeth Levy Paluck, a Princeton Egyetem professzora éppenséggel az előítéletek visszaszorulásáról számolt be. Paluck egy privát, LaBenevolencijának nevezett rádióállomás oktató-szórakoztató szappanoperájának (Új Hajnal) hatását vizsgálta a ruandai hallgatóság körében (Ruandában a rádió a tömegmédia legáltalánosabb megjelenési formája). A két közösségről és a köztük kirobbant konfliktusról szóló történet olyan – ruandaiak számára – mindennapi problémákat tematizált, mint az etnikai elszigetelődés, a népirtás, a trauma, a politikusok korrupttá válása és a mindezekből való kilábalás lehetősége, ha szembeszállnak, és ki mernek állni a véleményük mellett. A tanulmány szerint ennek a rádióadásnak hála, megnőtt a nyíltan vállalt ellenvélemény és a közösségek (hutuk, tuszik és twak, illetve más területről származók vagy más vallásúak) között kötött házasságok elfogadottságának aránya, csökkent a bizalmatlanság, gyakoribbá vált az átélt borzalmak kibeszélése. Ez különösen egy olyan országban nagy eredmény, melyben 2003-ban a bíróság bűnösnek talált egy másik, RTLM névre hallgató, hasonlóan privát, nyíltan tusziellenes rádióállomást az 1994-es népirtásban való tevékeny részvételért, az ítélet indoklása szerint „a genocídium megalapozásáért”. Ruanda élő példáját nyújtja az öntudatos média méltánylandó hatásának.