Egy újabb botrányos statisztikai adat: nyelvtudásban az utolsók vagyunk Európában. Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala 27 tagállam 25–64 év közötti polgárait kérdezte nyelvtudásukról, s az eredmény lesújtó. A magyarok 75 százaléka saját bevallása szerint továbbra is csak az anyanyelvén képes megszólalni, míg az EU-polgárok csaknem kétharmada beszél valamilyen idegen nyelven. Mondhatnánk persze, hogy a statisztika torzít. Mert könnyű például a szlovákoknak és a cseheknek, vagy a szerbeknek, horvátoknak, szlovénoknak, akik eleve két-, illetve háromnyelvűeknek mondhatják magukat, de az olaszoknak, spanyoloknak, románoknak is, akik könnyedén megtanulják egymás neolatin nyelvét. De van ellenpélda is, a finnek. Rokonaink nyelve Európában ugyanúgy szigetszerűen magányos, mint a miénk, idegennyelv-tudásban mégis az előkelő harmadik helyen állnak.


ÁRFOLYAMOK:








