HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2009\47. SZÁM
Tanácstalanság és lázas viták övezik továbbra is az influenzát és a vírus elleni oltást – a laikusoknak a megosztott szakemberek sem nyújtanak sok támpontot.
Zsidó autonómia az orosz Távol-Keleten Nem lett belőle zsidó állam, a nemzeti hagyományokat azonban igyekeznek ápolni az oroszországi zsidó autonóm területen, ahol tudósítónk szerint szinte ismeretlen fogalom az idegengyűlölet.
Jobb későnA szerb parlament várhatóan hamarosan jóváhagyja a vajdasági autonómia kibővítéséről szóló státustörvényt. A tartományban élő magyarok gazdasági helyzete ennek ellenére súlyos marad.
Megint jönnekA végső leszámolás céljával indított hadjáratot a pakisztáni hadsereg Dél-Vazirisztánban, a tálibok és az al-Káida egyik utolsó mentsvárában. Az eddiginél is véresebbnek ígérkezik az összecsapás – derül ki helyi tudósításunkból.
Elnökválasztás előtti bizonytalanság Romániában Szinte élethalálharcot folytat a három legjelentősebb bukaresti parlamenti párt elnökjelöltje a vasárnapi romániai elnökválasztás előtt, miközben az ország egyre mélyebb válságba süllyed.
„Ha bármilyen gond van, leverik a kisebbségi közösségeken”A „cigánykérdés” akkor fog igazán komolyra fordulni – véli a kisebbségek országgyűlési biztosa –, ha a középosztályi létre törekvő kisebbségi értelmiség eléri azt a kritikus tömeget, amikor már érdemben tud és mer fellépni saját...
Fúrják a budai villamoshálózat-koncepciótHivatalok és testületek huzakodása közepette formálódik-deformálódik a budai villamosvonalakat egységes hálózattá fonó koncepció. Akár semmivé is válhat – nem kis részben presztízsokok miatt.
Redőny föl, redőny leBár az Allee és a Párizsi Nagyáruház megnyitása felbolygatta valamelyest a kedélyeket, a kereskedők többsége szerint jó, ha a karácsonyi forgalom a tavalyi szintet el fogja érni.
HűtésszabályozásBár a magyar gazdaság teljesítménye több mint hét százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, a kormányzati deficitcélokat a nemzetközi szervezetek teljesíthetőnek tartják.
A mobil-előfizetők számának változása
RezgőhangNapokon belül új cég lép a maroktelefon-piacra: hamarosan mobilcsomagokat árulnak a postahivatalok.
Új hitelezési szabályokKorlátoznák az előtörlesztés díját, és megengednék az ingyenes felmondást is a lakossági hitelezést átformáló törvényjavaslatok. A változások többségét csak azok élvezhetnék, akik a jövő évtől vesznek fel kölcsönt.
Bizonytalan tőzsdei kilátások Mivel nem tudni, mikor és milyen irányba mozdulnak el az utóbbi hetekben szűk sávba szorult részvényárfolyamok, elemzők most nem javasolják a kisbefektetőknek a tőzsdei beszállást.
Környezettudatos játékok
Könyvvizsgálók
Kokas Ignác 1926–2009
Mellvéd
Nyitás balra
Nem lesz világvége 2012-benNem lesz világvége 2012-ben – magyarázza honlapján az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Érzéki csodálásA robotikában vagy az arcfelismerő rendszereknél használt számítógépes látás technológiáján alapul egy új olasz termékcsalád.
Zsebből szólA mobiltelefont már zenelejátszónak is egyre többen használják, de a zeneletöltések üzleti modelljét még keresik a szolgáltatók és a gyártók.
Mint a mozibanMég színesebb, még laposabb, még „webesebb” – ígéri a tévékészülékek újabb nemzedéke. Már piacra kerültek a néhány milliméter vastagságú, szuperlapos típusok, s jönnek az otthoni mozizás élményét megújító térhatású masinák is.
Részekből az egészMindenki mást keres a videojátékok piacán: a rajongók az élethűséget a konzolokban, mások a társaságot az online szerepjátékokban, és egyre többen a kikapcsolódást a közösségi oldalakon keresztül elérhető virtuális világokban.
A homoszexualitás fokozatai: több a férfi
Haláltól életfogytigÖsszesen 157 évnyi szabadságvesztést szabott ki az olaszliszkai lincselés nyolc vádlottjára másodfokon a Debreceni Ítélőtábla.
Ki nevez a végén?Egy fontos alkotmányos intézmény, az Állami Számvevőszék lehet az áldozata a Bajnai-kabinet és a Fidesz között kinevezési ügyekben zajló politikai csatározásnak.
Új alakulat a Magyar Gárda után - a Betyársereg és háttereA Jobbik volt szegedi vezetőségi tagja, jelenleg is aktív szimpatizánsa, a Magyarok Nyilai domainjének tulajdonosa jegyeztette be a Betyársereg új honlapját. A szélsőjobbos szálak számos más ponton is összefonódnak.
Autós fekete dobozokFekete dobozok autókba építése mellett kardoskodnak az Európai Unió útbiztonság-technikai szakemberei, jóllehet a balesetek megelőzésére hatékonyabb eszközök is akadnának.
Finnország és az idegenek A finnek békességben élnek hagyományos kisebbségeikkel, ám nem igazán tudnak mit kezdeni az utóbbi években érkezett külföldiekkel.
A kínai egykepolitika következményei Demográfiai katasztrófához vezethet, hogy a kínai családok legtöbbje csak egy gyermeket vállalhat. A szabálysértések elszaporodása is az egykepolitika csődjét mutatja.
Munkás mozgalomA hatalom támogatásával újjáéledőben van Oroszországban az építőtábor-mozgalom. Az egyetemistákból alakuló brigádok a szocsi olimpiai létesítmények építésében is részt vesznek.
Nem publikus?Színvonalas cselekményszövéssel, a zenei stílusok keverésével vagy épp közönségneveléssel próbálják eladhatóbbá tenni műveiket a kortárs operaszerzők – derült ki egy ritkaságszámba menő budapesti bemutató kapcsán.
Tikk-attakEgy új műtéti eljárás reményt adhat egy különös kórban, a tikkelés súlyos formájában szenvedőknek. A betegség egyébként nemcsak sokak életét megkeserítő teher lehet, hanem akár inspirációs forrás is.
A Lánchíd építéséhez használt elemek származási helye
Különös Lánchíd-ünnepek 160 éve adta át a forgalomnak a Széchenyi lánchidat a szabadságharc utáni terror vezéralakja, Julius Haynau táborszernagy. Az aktus fagyos hangulata épp ellentétes volt a hét évvel korábbi alapkőletétel légkörével.
Változó Kelet-Európa
Átalakuló Forma-1 Kisebb költségvetésből és számos nagy név nélkül száguld tovább a Forma–1 autóverseny. Több lesz a független, kevesebb a gyári csapat, és fogynak az európai futamok.
KötelékbenKözös erővel igyekszik legyőzni a recesszió és a sztrájkfenyegetés nehézségeit a British Airways és a spanyol Iberia.
Egymás szemébenTranszatlanti vitát váltott ki, hogy az EU kifogást emelt két amerikai cég, az Oracle és a Sun Microsystems összeolvadása ellen. A nézeteltérés mögött a piaci verseny megítélésével kapcsolatos véleménykülönbség áll.
Szabályozott gombászás
Bugárék kudarca
Költségtérítés-korrekció
Koszovó választott
Ausztrál bocsánatkérés
Bajnai a pápánál
Obama Ázsiában
Meghalt a szerb pátriárka
Hosszabb mobilszám
Hackerek vád alatt
Gázos Allee
Sorozatgyilkos-jelentés
Bíróságon a főterrorista
Prágai évforduló
Visszalépett a Medisyst Kft.
Taxicégben a Napi Gazdaság főszerkesztője Korányi G. Tamás, a Napi Gazdaság résztulajdonos-főszerkesztője egy másik magánszeméllyel és két társasággal közösen megalapította a 3 millió forint törzstőkéjű Géperejű Bérkocsi Társulat Kft.-t (GBT) - értesült a HVG.
Pénz a Herendi Porcelánnak.
Az MTelekom eladja bolgár leányát.
TradeNova: Felszámolják az OTP-leányt.
Tőkeleszállítás a magyar Samsungnál.
Kéri Lászlópolitológus
Cím nélkül„A lakóhely megismerésének módja azonban differenciálttá válik a lakóhely megismerésében érintett személyek vonatkozásában” – a dallamosan csengő mondat az előterjesztő kormány nevében a T.
Egyetemes tiltásEz év nyarán a KDNP ifjúsági szervezete – felmelegítve az SZDSZ Új Generáció 2007-es ötletét – a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteivel együtt kezdeményezte a Magyar Rektori Konferenciánál (MRK) a pártpolitikai tevékenység...
Kérdés, mennyire kényelmes 120 kilométeren keresztül egy dobozon ülni, mindenesetre a Boxx márkanevű elektromos robogóval ekkora távolságot is meg lehet tenni.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.