Svéd névváltoztatási divat

Cikkükről jutott eszembe (HVG, 2010. január 30.): annak idején az egyik honanyácska Róth Mátyásozott, s lőn felhördülés. Pedig egykori „bölcs vezérünknek” már az apja is Rákosira magyarosította a nevét Rosenfeldből. Szélsőjobbos újdondászok bevett szokása egy bizonyos etnikumhoz így-úgy tartozók magyarított neve után megadni a régebbit is. Így: Apró (Klein). Arra nem térnek kik, hogy a nyilas vitéz Beregfy tábornok eredetileg Berger volt – és horribile dictu az 1919-es Vörös Hadseregben is harcolt. Egyébként a legkülönbözőbb etnikai eredetűek körében régen is, később is dívott ez a módi. Például hőn szeretett bajai osztálytársam, Schád Jóska az érettségi előtt Simor lett (üdv, „Saca”!), Zsivkovics Laci meg Zalavári. Már csupán píárszempontból sem mindegy, hogy egy politikus neve milyen benyomást kelt. Gyurcsány? Határeset. Szokni kellett. Mindenesetre politikusaink megfontolhatnák, nem lenne-e célszerű a színészek régi-régi keletű szokását követve, csak egyből megjegyezhető, tetszetős hangzású névvel nyomulniuk – minket alázatosan, önzetlenül képviselendő, szolgálandó.