HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2010\09. SZÁM
Gazdasági büntetőügyek kampányidőszakban Igazodni látszik a rendőrség a választási győzelem előtt álló Fidesz elszámoltatási elvárásaihoz – akár így is értékelhető az a kampánykezdet óta tapasztalható szokatlan ügybuzgalom, amellyel a valóban kedélyborzoló gazdasági bűnügyek tucatjaiban járnak el a nyomozók.
Tádzsik-üzbég feszültség Üzbegisztán nemzetközi fórumokon készül megtorpedózni egy vízerőmű építését a szomszédos Tádzsikisztánban. A látszólag gazdasági és ökológiai vita hátterében politikai ellentétek állnak.
Katasztrófa és elnökváltás Chilében Belpolitikai holtszezonban rázta meg az utóbbi fél évszázad legnagyobb földrengése Chilét, ahol jövő héten kerül sor a húszéves baloldali kormányzásnak véget vető elnökváltásra.
Sorsdöntő iraki választás Nemcsak a 2003-as amerikai invázió végére tehet pontot Irakban a hétvégi választás, de sok évtizednyi diktatúra és háborúskodás után, stabilizálódás esetén, új kor kezdődhet.
A Duna-stratégia előkészületei Ellentmondó környezetvédelmi és gazdasági érdekeket kellene összeegyeztetnie, pluszpénzek nélkül, az EU Duna-stratégiájának, amelyet Budapest a 2011-es magyar uniós elnökség ékkövének szán.
Ámosz Oz: „A fanatizmus leghatásosabb ellenszere a humor”Palesztinok és izraeliek is készen állnak a békéhez szükséges történelmi kompromisszumra – véli az áprilisi budapesti nemzetközi könyvfesztivál díszvendége, Ámosz Oz izraeli író.
Járadékvadászat az árampiaconEgyetlen törvénymódosítással milliárdokat csoportosítottak át a politikusok a fogyasztóktól az áramtermelőknek – állítja Tóth István János, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
Tapolca: önkormányzat kontra MedisystHáború dúl az önkormányzat és a távozó kórházi magánbefektető között Tapolcán. A város, a „közpénz-takarékosság” jegyében, a magánbefektetés ingyenes kisajátítását szorgalmazza.
A Malév visszaállamosításaA magyar állam többségi tulajdont szerzett a Malévban, de még nem tudni, mekkorát. Ez egyebek mellett a másik tulajdonos, a Vnyesekonombank szándékain is múlik.
Felmentett Dimenzió-vezetés Újabb, egyesületként működő biztosítóra sújtott le a pénzügyi felügyelet. A háttérben a Dimenzió több tízmilliárdos tagsági vagyont megmozgató átalakulási kényszere áll.
Össztűz a Capital Partnersre Cégeket, magánszemélyeket és egy önkormányzatot is bepalizott a kiugróan magas jutalékaival ügyfelei pénzét apasztó, a rendőrök által a múlt héten lekapcsolt cseh Capital Partners, amellyel más országoknak is meggyűlt a bajuk.
Aradi tizenhetekLexikonok, történelemkönyvek és emléktáblák átírása válhat aktuálissá Merényi-Metzger Gábor történész-levéltáros minap megjelent tanulmánya nyomán. E szerint az aradi vértanúk nem tizenhárman, hanem tizenheten voltak.
Új rejtvénydivat
Temetés másként
Mohamed-karikatúrák – új forduló
Ellenreklám
Chaplin Svájcban
Új népességszámok: ősztől 10 millió alatt?Csak 13 ezer fővel haladta meg 2009 szilveszterének éjszakáján a hazai népesség a 10 millió főt.
Csányi-cégek egy zászló alattErősebben központosítja élelmiszer-gazdasági befektetéseit Csányi Sándor OTP-vezér. Az itthon csupán az egykori Bábolnához mérhető cégcsoport délszláv, valamint ukrán és orosz befektetéseivel törne regionális pozíciókra.
Indul a Márai-programEgymilliárd forint pluszforráshoz jutnak a könyvtárak a Márai-program révén. Kérdés, hogy a gyarapodó könyvállomány darabjait hányan veszik majd kézbe.
Váci Fidesz-botrányAkár a váci parlamenti mandátum sorsát is befolyásolhatja az a most előkerült hangfelvétel, amely két éve egy Fidesz-gyűlésen készült.
Diákképviselőkből politikusokPolitikusneveldeként is működnek az egyetemi hallgatói önkormányzatok, amelyek újabban főleg a Jobbiknak jelentenek utánpótlást.
A Fidesz társadalompolitikai víziójaAlig több mint egy hónappal a választások első fordulója előtt megkíséreltük összerakni, milyen társadalompolitikai terveket dédelgethet néhány fontos területen az április 11-ei voksolás első számú esélyese, a Fidesz.
Mérgező osztrák sajtNyolc halálos áldozatot követelt eddig a mérgező stájer lágysajt, a kvargli. Akár további fertőzést is okozhatnak a hartbergi sajtfélék, de Magyarországra nem jutottak el.
Kitüntetéslopások OroszországbanBár törvény tiltja az érdemrendek adását-vételét, kíméletlen kitüntetésvadászok egyre gyakrabban fosztogatják a második világháborús veteránokat Oroszországban.
Virtuális Robin Hood LettországbanA gazdasági válság ellenére tovább gazdagodnak a vállalatvezetők és bankárok – ettől hangosak Lettország tévéállomásai. A rendőrség nyomoz a titkos adatok kiszivárogtatója után, a lakosság viszont szurkol neki.
Távozik a német protestánsok főpásztoraÍgéretes vezetőjét vesztette el a német evangélikus egyház, miután lemondott tisztségéről az ittas vezetésen rajtakapott püspök-elnök asszonya.
Géntérképészet Nemrégiben tudományos szenzációként publikálták egy négyezer éves férfi teljes géntérképét. Ilyesmi eddig élő emberekkel sem gyakran történt.
Viták a múzeumátépítésekről A Szépművészeti Múzeum tervezett bővítése kapcsán felizzó vita kísértetiesen megismételni látszik a nyugati nagyvárosokban korábban lezajlott nagy disputákat.
Olimpiai közvetítések
Vezérváltás az SAP élén Az egyik alapító, Hasso Plattner újbóli csatasorba állításával próbálja javítani helyzetét a világ legnagyobb üzletiszoftver-cége, a német SAP.
Az olasz kávékirály halála Világhírű kávécéggé a napokban elhunyt Emilio Lavazza irányítása alatt vált a szatócsboltként indult, az 1980-as évekig csak az olasz piacon ismert torinói családi vállalkozás.
Európai fociklubok pénzügyei A legjövedelmezőbb bajnokság, de a legnagyobb adósságteherrel küzd az angol Premier League az Európai Labdarúgó-szövetség jelentése szerint.
Portré: Ludassy Mária„A felvilágosodás kutatójaként mindig szabadgondolkodónak vallottam magam, ez kislányként a szüleim katolicizmusával, később a rendszer kommunizmusával szemben fogalmazódott meg, és hát most sem díjazom a tekintélyelvű szövegeket”
Csaló az Év Orvosa
Kitálal a Zöld Herceg
Önálló Örkény
Vancouveri rekordok
Beismerő sorozatgyilkos
Az MLSZ Kisteleki után
Lebukott ETA-vezér
Elfeledkeztek a tűzoltók a miskolci áldozatokrólElfeledkeztek a tűzoltók arról a három emberről, aki a tavaly nyáron történt miskolci paneltűzben beragadt a lakásába, mert a meleg miatt elvetemedett az ajtó – a HVG értesülései szerint egyebek mellett ez derült ki a tűzoltóság...
Pusztító orkán Franciaországban
Karadzsics szent háborúja
Debreceni drogbulik
Balatonring-vita krimivel
Állami infosztráda
Német adatvédelem
Ukrán koalícióvég
Kínai mentőöv a BorsodChemnek
Zöld út az Econet-tőkeemeléseknek
Csődben a BVM Épelem
Kapolyi résztörlesztése
Állami elővásárlási jog az E.On Földgáz Trade-ben
Jön az Útépítő Zrt.
Kádár András Kristóf: Tényállásjelentés
Németh András: Délvidéki szomorújáték
Tankcsapda
Mire megvénülnek
Zárómérleg
BegolyózottakKérdés, mennyire kényelmes 120 kilométeren keresztül egy dobozon ülni, mindenesetre a Boxx márkanevű elektromos robogóval ekkora távolságot is meg lehet tenni.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.