HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2010\17. SZÁM
A nemzeti együttműködés rendszere – így emlegeti a parlamenti választáson történelmi győzelmet elért Fidesz elnöke vasárnap óta azt az új, egyelőre még senki által sem ismert kormányformát, amit ki óhajt építeni Magyarországon.
Válás vagy háborúAz anarchiába torkollt szudáni választások ingoványos terepet hagytak a jövőre esedékes népszavazás előkészítésére, pedig az a tét, hogy születik-e új, független állam az ország déli részén.
Újra száguldVisszatért a kínai növekedés nyaktörő üteme, ami a beruházások túltengése miatt veszélyeket rejt magában. Lehetővé teszi ugyanakkor, hogy az amerikai nyomásnak engedve Peking ismét hagyja felértékelődni valutáját.
A pénz is beszélLekerülhet a napirendről Ukrajna NATO-tagságának ügye, miután a kijevi parlament tojás- és füstbombadobálás közepette kedden ratifikálta az orosz flotta szevasztopoli jelenlétét meghosszabbító szerződést.
Brit miniszterelnök-jelöltek
Semmit sem visznekPatthelyzetet hozhat a jövő heti országgyűlési választás Nagy-Britanniában, és a mostani szoros helyzetben ráerősíthet a győztes mindent visz elven alapuló voksolási rendszer ellentmondásaira.
Siklér Ferenc: „Már csak a Higgs-részecske hiányzik, így lenne kerek a világ”A magyarok főképp tudással és új ötletekkel járulnak hozzá az európai kutatási projekt sikeréhez – hangsúlyozza Siklér Ferenc részecskefizikus.
Ne sokat költsönA hitelezési szigor nyomán újra lendületbe jöttek az úgynevezett fogyasztói csoportok szervezői, akik nemegyszer kölcsönnek látszó ajánlatokkal szedik rá olykor gyanútlan ügyfeleiket.
Félrenyelt TokajiBeperli az Európai Bizottságot Magyarország, amiért Szlovákiának is bejegyezte a Tokaj név használatát. Időközben Tokajban is változik a szabályozás, eltűnik az aszúeszencia és a jégbor.
Feltalált, süllyedtHiába várták a beígért többmilliárdos uniós pályázati lehetőséget a klaszterekbe tömörült kisvállalkozások, hogy találmányaikat piacra dobják. A feltételeket a Magyar Telekom és a Richter körül gründolt megatársulásokra szabták.
Olvasót az olvasónakNagy vehemenciával vetik bele magukat a honi cégek az e-könyvek kiadásának előkészületeibe, ám elektronikusan hozzáférhető új publikációkkal még kevesen rukkoltak elő.
Újrajátsszák?A közvélemény a rendszerváltás utáni egyik legjelentősebb pénzügyi bűncselekmény-sorozat, a Kulcsár-ügy elsimításának fogja értékelni, ha a per elölről kezdődik.
ÜgyletlenekA válság a magyarországi kockázati- és magántőke-befektetéseket is visszavetette. Szakemberek az idén a kis- és középvállalkozásokat finanszírozó Jeremie programban bíznak, noha az még mindig nem tudott elindulni.
Résre hajlókMiközben ügyfeleik megszenvedték a válságot, a bankok tavaly is számottevő eredményt értek el. A rossz hitelek rendezése nélkül azonban az idén már meredeken csökkenhet a nyereségük.
Hosszútávtudás
Jobb szórás
ÖsszhangzásSosem járt Kínában, mégis egyik napról a másikra kínai akcentussal kezdett angolul beszélni egy németországi születésű, másfél éves korától Nagy-Britanniában élő nő.
Csalóka dicsfény
RokontalanításNem csak Magyarországon vannak botcsinálta nyelvészek, akik hasonló hangzású szavak vagy sajátos elméletek alapján nyelvi rokonságot vélnek feltételezni két nép között.
Mindszenty amerikai optikával
Pénz, mozgásA közvetlen ki- és befizetéseket vizsgálva úgy tűnik, a magyar állam jól keres az autósokon, és csúnyán ráfizet a vasút életben tartására. A közvetett társadalmi költségek figyelembevétele árnyalja a képet.
Tiszta forrásbólMind többen – mostantól a HVG is – figyelnek arra, hogy ellenőrzött, legális forrásból származó fát, illetve papírt használjanak, segítve az erdők védelmét.
A tömegelmaradás törvényeAz egyedi élményt kereső turisták igényeinek kiszolgálása tönkreteszi az „érintetlenségükért” kedvelt helyszíneket. Sokan a felelős utazás koncepciójában látják a megoldást.
Vízhiány, szemét, telepekA legszegényebbek természeti környezete rosszabb állapotú, mint a tehetősebbeké, és a támogatási rendszer is mélyíti a különbségeket – írja a Védegylet kutatási programját összegző szerzőnk.
KörforgalomIdőzített környezeti bomba a fejlett országokból a fejlődőkbe exportált egyre több elektronikai hulladék. Az ázsiai szeméttermelés is globális problémává vált.
Trend: Fenntartható világ
Zaklatás vétsége: követés, üzengetés, sértegetés
Kinőttek a HumuszbólA Hulladék Munkaszövetség két korábbi elnöke is bejutott a parlamentbe, egyikük az LMP, másikuk a Jobbik országos listáján.
A polgár örökTóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány korábbi állomáshelyére, Zuglóba vezetnek a rendőrségi szerződések miatt indult bűnügy szálai.
Kettős gondokA Jobbik parlamenti jelenléte nemzetpolitikai ügyekben is kihívás a Fidesznek, amely törvényhozási elsőbbséget adna a kettős állampolgárság ügyének.
Fidesz-közeliek az RTL Klubban - Csillag születikA botrányos pályázaton nyert országos rádiófrekvencia után ezúttal a piacvezető kereskedelmi tévében szerzett befolyást az Infocenter-csoport. A következő lépése a Lánchíd Rádió terjeszkedése lehet.
Tisztasági csomagA május elsején nyíló világkiállítás mottóját – Jobb város, jobb élet – az expó házigazdája, Sanghaj saját magára is alkalmazni próbálja.
HangváltókA kontratenorok királyának tartott német Andreas Scholl, aki talán a legtöbbet teszi a hangfaj népszerűsítéséért, a Müpában ad a napokban Händel-áriaestet.
Sok a táborA külföldi terroristakiképző táborokban oktató és okuló osztrák állampolgárok elrettentésére terrorizmusellenes törvény formálódik Ausztriában.
Fogadni mernekOroszország kétoldalú szerződésekkel szigorítaná a gyermekek külföldi örökbeadásának feltételeit. A tervezetet most az Egyesült Államokkal egyezteti, ott ugyanis több botrányos ügyre is fény derült az utóbbi időben.
Az evoluciógyorsító kultúraEgyes társadalmak étkezési szokásai gyorsabban formálják az ember genetikai állományát, mint a természet nagy erői – állítják egy régebbi elméletet is alátámasztó kutatásban.
Drámaírók kémjeA közeljövőben újra megpróbálkoznak Magyarországon az angol irodalom fenegyerekének, Shakespeare kor- és pályatársának, a doktor Faustus alakját megteremtő Christopher Marlowe-nak a népszerűsítésével.
FormabontókNyugati példák nyomán egyre több használaton kívüli, műemléki státusú ipari építményt avatnak Magyarországon is kortárs kulturális és művészeti központtá.
Romló uniós mérlegek
ZsebcselekA német Bundesliga több mint százezer embernek munkát adó, az állami költségvetésnek évente másfél milliárdos bevételt hozó vállalkozás. És mellesleg fociznak is benne.
Minta értékkelKiemelkedő évjáratúnak tartják a szakemberek a 2009-es szüret nyomán hordókba került bordeaux-i borokat, amelyek a napokban, jóval palackozásuk előtt találnak vevőre.
KulcskérdésAz elszabadult amerikai költségvetési hiány eltüntetéséhez kapóra jönne az áfa bevezetése, ám az ötletnek nincs komoly politikai támogatottsága. Még híveit is elriasztja, milyen bonyolult áfarendszert alakított ki Európa.
Merénylők vád alatt
Samaranch halála
Thaiföldi zavargások
Török–örmény hátraarc
Ősszel választ Kirgizisztán
Az Év kórháza
Egyházi látogatóközpont
RENDŐRI STATISZTIKAHAMISÍTÁS?Többszöri parancsnoki utasítás ellenére megtagadta egy vényhamisítási ügy további 372 – szakértő által nem bűncselekménynek minősített – esettel való felduzzasztását és utólagos bevitelét a Robotzsaru bűnügyi nyilvántartó...
Elkaszált új Ptk.
Indul Jaroslaw Kaczynski
Olasz jobboldali viszály
MDF-dilemmák
Újrázó osztrák elnök
Román államreform?
Gondok a CET-tel
Piszkei Papír: elmaradt fizetések.
Malév-részvénycsere.
Zöld út a Szurgutnak a Molban.
Kötelező tőkeleszállítás a Hollóházi Porcelánnál.
Tőkeemelés a BMSK Zrt.-nél.
Állami kézben a Greenfield Tőkealap-kezelő.
Mizsei Kálmán: A populizmus démonai
Majtényi László: Ki őrzi az ellenőrt?A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.