HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2010\19. SZÁM
A második világháború utáni első koalíciós kormány jön létre Nagy-Britanniában, ami a győztes mindent visz elvén alapuló választási rendszert is elsöpörheti.
SzomszédolásKínai gazdasági segítségért cserébe visszatérítheti országát a nukleáris leszerelési tárgyalásokhoz a Pekingben járt Kim Dzsong Il észak-koreai vezér.
Költséges áldozatokKemény hangnemben szólította fel Washington Iszlámábádot a terror elleni harc fokozására a New York-i merényletkísérlet után. A háború óriási áldozatokat követel Pakisztántól.
Harcos békeMár alig látszanak a háború nyomai, és gőzerővel zajlik az újjáépítés Csecsenföldön, ám jogvédők szerint folytatódnak az emberrablások.
Forduló tartományMegnehezíti Angela Merkel kancellár dolgát Berlinben, hogy a kereszténydemokrata–liberális pártszövetség – részben a német részvétel miatt a görög mentőcsomagban – elvesztette kormányzati többségét Észak-Rajna–Vesztfáliában.
Mary Kaldor: „A világ nem értette meg, mit jelent ez a válság”A kormányok túlságosan a költségvetési fegyelemre koncentrálnak, ami nem használ a gazdasági növekedésnek – hangoztat Magyarországon leginkább jobbról jövő baloldali gondolatokat a London School of Economics professzora.
HálótársakAz utóbbi időben több lett az internetes hirdetés, de ennek nem feltétlenül a hazai online médiapiac szereplői látták hasznát.
Helyben futásMagyarország nagyhatalmi terveket dédelget az egészségturizmusban. A vágyak azonban földrésznyi távolságban vannak a realitásoktól.
Nem molyoltakTöbb vegyszert szórnak ki a gyümölcsösökben a termesztők, mégis nagyobb lesz a rovarkártétel.
Forgó eszközA térség gazdaságának élénkülését várják a helyi vállalkozások a múlt péntek óta jegyezhető soproni kékfranktól.
Visszautasítható ajánlatNem állnak el a Lehman-kötvényekkel befürdött hazai befektetők a papírokat nekik eladó Citibankkal szemben indított perektől, mivel keveslik a bank ajánlatát a kötvények névértékének 55 százalékos megtérítésére.
Tartozik vagy követelEzúttal is több év eleji és évközi szabályváltozásra kell figyelniük a magánszemélyeknek, akik jövő csütörtökig adhatnak számot tavalyi jövedelmükről, adó- és társadalombiztosítási kötelezettségeikről.
Devizahitelek forintra cserélése Százmilliárdokat felemésztő, ráadásul erkölcsileg is romboló programmá válhat a lakossági devizahitelek forintra váltása. Más módszer is lenne a rossz adósok sorsának egyengetésére.
Napelemes katamarán a világ körülVilág körüli óceánjárással népszerűsítené a megújuló energiaforrásokat egy német hajógyár.
Ismeretlen Freud-levelek
Aukciós világrekord
Egy emberkéntA legújabb ősemberi DNS-vizsgálat nyomán újból el lehet gondolkodni azon, valóban szükségszerű-e, hogy a Földön nem élhet egymás mellett kétféle értelmes emberi faj.
Friss tinta
Lázadó orosz autósokRendőrségi villogóra emlékeztető kék vödröket szerelnek az autójukra vagy tesznek a saját fejükre moszkvaiak.
SzépségversenyA jó franchise-dizájn hatványozottan törekszik a felismerhetőségre és azonosíthatóságra, a külcsín állandósága pedig piaci létkérdés.
Viszonylagos erőNem egyenlőek az erőviszonyok a franchise-szerződéseket kötő felek között, ezért jogi elégtételt kér egy ingatlanos, a beperelt ingatlanközvetítő- lánc szerint viszont partnere szegett szerződést.
Láncos kedvBár néhány hazai franchise-gazda már külföldön terjeszkedik, bőven vannak még tartalékok a név- és imázsátadási bizniszben Magyarországon.
Trend: Franchise-láncok
Régiós népességváltozás: lejtmenetben a többség
TanmeseNyolcvan borsodi munkanélkülit próbálnak felkészíteni az álláskeresésre egy közel 70 millió forintos mintatanfolyamon – az első félidő sikert hozott.
Az LMP-szponzor pártkalandjaiAkár LMP-konkurencia is lehet az LMP-támogató amerikai üzletember bábáskodása mellett alakuló Progresszív Demokrata Párt. Rögtön kettő is született belőle, az ellenszervezetet Tarjányi Péter vállalkozó jegyzi.
Strasbourgi fazonA magyar Btk. alapján megvádolt újságírót – történetesen a HVG munkatársát – a strasbourgi esetjog alapján mentette fel jogerősen a hazai igazságszolgáltatás.
Sürgősségi eljárásRapid döntéseket vár a pénteken felálló új Országgyűléstől a Fidesz– KDNP, amely a tisztségek elosztása körüli ellenzéki vitában nem akart döntőbíró lenni.
A falu gépeParasztfeltalálók gépezetei egy műemlék art deco múzeumban a robbantóművész szervezésében – a szokatlan tárlat a világkiállítással egyidejűleg látható Sanghajban.
Sok van a számlájukonRepülőutasok és banki ügyfelek védelmében makacsolta meg magát az Európai Parlament, amely akár meg is vétózhatja a személyes adatok átadását az Egyesült Államoknak.
Bent a farkasNem pusztán pedofilbotrányai, hanem három nőtől született gyermekei, vesztegetés és lelki terror miatt is hírbe került az egyik legszigorúbb katolikus szerzetesrend alapítója.
Kis kézen-közönMeghiúsulni látszik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet négy évvel ezelőtt kitűzött célja, hogy 2016-ra világszerte felszámolják a gyermekmunka legrosszabb formáit.
Söralátét nincsA magyar szja-bevallási ív a közepesen bonyolultak közé tartozik az Európai Unióban.
Yottának sem engednekA megák és a gigák után az információs társadalmak közbeszédébe bekerülnek a legnagyobb nagyságrendeket jelölő zetták és yották, amelyeknek ráadásul külön értelmezésük van a számítástechnikában.
Kultúrapénzek az USA-ban
MadárfészekÁrcsökkentéssel akarja növelni forgalmát az Auchan francia kiskereskedelmi lánc, amelyet még mindig az alapító Mulliez család tart ellenőrzése alatt.
FizetéskénytelenségEgyszerre indított támadást a korrupció ellen Dmitrij Medvegyev államfő és az Oroszországban működő külföldi cégek egy része. Gyors eredményre aligha lehet számítani.
Szelet aratnakA világ legnagyobb nyílt tengeri szélerőműparkját helyezték üzembe Németország északi-tengeri partjai előtt, ahol a HVG tudósítója is meggyőződhetett az elemek erejéről.
Portré: Győrfi Pál
Riporterre támadt
A világ legértékesebb autója
Elhunyt Toller László
Zsámbéki iskolafoglalás
Amerikai főbírójelölt
Terjedő olajszennyezés
Birkózók belharca
Belga választások
Orosz bányarobbanás
Pécsi bűnügyek
Tömegsír Szerbiában
Pártpénzek újraosztása
Vérbe borult Irak
Pintér elszólása
Fizetésihaladék-hosszabbítás a GITR Zrt.-nél.
Zűrök az MVSZ-cégeknél.
Pécs eladna Zsolnay-részvényeket.
Bezárhat a Vértesi Erőmű.
Elállt a vételtől a Diósgyőr Steel Kft.
Filippov Gábor: Elemző írás
Gadó Gábor: Magáncsőd és közérdekA világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.