HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2010\29. SZÁM
Két pofonEgyelőre nem sikerült olyan sanyargatásmentes megoldást találnia az Orbán-kormánynak a költségvetési egyensúly megteremtésére, amit Magyarország hitelezői is elfogadnak.
Erőnek erejeHatalma megerősítését célzó alkotmánymódosításra készül Mahinda Radzsapaksze Srí Lanka-i államfő, jó egy évvel az után, hogy leszámolt a lázadó tamil gerillákkal.
RomhalmazokCsak a romok töredékét takarították el Haitin fél évvel a pusztító földrengés után. Az újjáépítést kormányzati tehetetlenség, az ingatlan-nyilvántartás hiánya és a segélyek elmaradása hátráltatja.
HomokvárA nők jogairól, az iszlám szigorú előírásairól szóló viták és a gazdasági fejlesztések jelzik, hogy a konzervatív Szaúd-Arábia válaszokat keres a monarchiát veszélyeztető kihívásokra.
Igor Szecsin: Putyin és Medvegyev közöttEgyszerű állampolgárnak, hazafinak vallja magát, és nemrég epésen utasította vissza, hogy versenybe szállna az államfői posztért.
Nincs meseUniós megítélésének a javulására számít korrupcióellenes intézkedései nyomán az egy éve hivatalban lévő Boriszov-kormány Bulgáriában. Elemzők szerint az intézkedések a kabinet politikai érdekeit is szolgálják.
Miskolczi Barna: „Minden tagállamnak lesz egy-egy európai ügyésze”Nemzetközi egyezményt sért, hogy a magyar büntetőjogban nem egyértelmű az európai közös kasszát megcsapoló bűncselekmények megítélése – állítja Miskolczi Barna.
4-es metró: a Keletinél vége?Bár a kormány cáfolta, hogy ne építené meg a 4-es metró második, Bosnyák térig érő szakaszát, a beruházás mai állása szerint a közeljövőbeli folytatás szinte esélytelen.
Hervasztó potencianövelők, hamis étrendkiegészítőkA „100 százalékban növényinek” hirdetett potencianövelők többsége szintetikus hatóanyaggal van felturbózva – derült ki szegedi gyógyszerkutatók elemzéséből.
ÁlharcA válság és az erősödő konkurenciaharc jót tesz a próbavásárlást kínáló marketingvállalkozásoknak, mind nagyobb az igény az efféle titkos megfigyelések iránt.
TerepmunkaProfilt tisztít, és emiatt kettévált a Strabag-csoporthoz tartozó Magyar Aszfalt Kft., amely az átalakulás adta lehetőséget kihasználva rástartolt a kisebb cégeknek fenntartott építőipari beruházásokra is.
KármentőBetéteknél a mostani duplájára, 100 ezer euróra, befektetési szolgáltatóknál vásárolt értékpapírnál pedig a két és félszeresére, 50 ezer euróra emelné a kártalanítási értékhatárt az Európai Bizottság.
Ráérős tempóCsak az év végén várható felfutás a legalább 3 évig békén hagyott megtakarítások után adókedvezményt ígérő betéti és befektetési számlák nyitásában, már ha lesz elegendő mozdítható pénze a lakosságnak.
Önvédelmi taktikákSokan csak a bankkártyához kapcsolt biztosítással vágnak neki a külföldi útnak, holott ez nem minden esetben segít a bajba jutott turistán.
Közönséges szavakEgy-nullra vezet a sajtószabadság a cenzúra ellen.
Magyar elem
Az huculokrúl
Éjjellátó telefonok
Pneumatikus hibrid autók
ViharjelzésAz előző évi toplistákkal szemben, amelyekben jobbára nominálisan növekvő számok álltak, a hazai cégek félszázas élbolyának 2009-es adatai között már olyan se nagyon akad, ami legalább látszatra szépítené a válságévi valóságot.
Top 50: A legnagyobb hazai cégek
Alagút végi jelek: recesszión túl, érdemi növekedésen innenA magyarországi cégek – köztük a top 50-be tartozó legnagyobbak – számára borzalmas tavalyi év után az idén megkezdődött az érzékelhető, de egyelőre lassú kilábalás.
Kapaszkodnak felfeléA kedvezőtlen világgazdasági környezetben is hozták a formájukat a Fortune magazin 500-as listáján szereplő világcégek, bár a teljesítményük még mindig messze elmarad a válság előttitől.
Alternatív életforma: látogatós partnerkapcsolatDurván félmillió felnőtt ápol Magyarországon olyan tartós párkapcsolatot, ahol a felek ténylegesen külön háztartásban élnek.
Szlovákia és az EU
iPhone-gikszer
Goldman Sachs-megállapodás
Fékez a Szülőföld Alap
Logisztikai központ épül az ártérenMunkagépek dolgoznak Felsőzsolca határában, ahol június elején akkor adott ki építési engedélyt a miskolci önkormányzat, amikor azon másfél méter magas víz volt, mert a területet elárasztotta a Sajó.
Munkabér hitelből
Olajelfojtás kétségekkel
Jegelt jégpálya
Romló érettségi eredményekÚjra kellene gondolni a középiskolai matematikaoktatást – mások mellett erre figyelmeztetnek a lehangoló idei érettségi eredmények.
Mi állhat a Duna Tv-botrány hátterében?Korrupciógyanús szerződések haszonleső aláírója vagy a Fidesz médiabuldózerének áldozata Cselényi László, a Duna Tv távozó elnöke?
Polgármester-jelölési viszályok Botrányok kísérik a Fidesz polgármesterjelöltjeinek állítását számos nagyvárosban, az MSZP pedig mintha eleve feladta volna – így fest a helyzet az önkormányzati választások kiírásakor.
Elhulló csillagokSorra pusztulnak el a kijevi állatkert lakói. A park vezetői magányos mérgezőre gyanakszanak, az állatvédő aktivisták szerint telekspekuláció állhat a megmagyarázhatatlan halálesetek mögött.
A jövő be van írvaFelértékelődnének az internetes közösségi oldalak magánjellegű bejegyzései, ha bebizonyosodna, hogy elemzésükkel előre lehet vetíteni közelgő gazdasági, akár tőzsdei változásokat, illetve a politikai választások végkimenetelét.
TerméseredményMagyar sikerként is értékelhető az a brüsszeli javaslat, amely visszaadná a tagállamok kezébe a döntést, hogy engedélyezik vagy tiltják-e a genetikailag módosított terményeket.
MenedékvillaAdóelkerülési és politikai ügyeknek kellett rendeződniük Svájc és az Egyesült Államok között, hogy visszanyerhesse szabadságát Roman Polanski filmrendező.
LélekszakadásigAz emberi teljesítőképesség maximumának meghatározásával próbálná utolérni a tiltott szerek használóit egy új doppingellenes stratégia – mindenekelőtt a profi kerékpársportban.
Porlik, mint a betonFátum kísérti a negyedszázada elhunyt, idehaza szinte ismeretlen Pátkai Ervin életművét: még a nemzetközi tekintélyét meghozó franciaországi köztéri szobrait is pusztulás fenyegeti.
Gyilkos mulatságA Batthyány család tiltakozása kísérte Elfriede Jelinek drámájának bécsi premierjét, amely magyar munkaszolgálatosok legyilkolásáról szól. A darab alapjául szolgáló események körül máig sok a kérdőjel.
IzzasztóMegtépázta a német vasút hírnevét, hogy luxusvonatai nem bírják a meleget.
Saját rendezésAmerikai filmstúdiók riválisává nőtte ki magát Luc Besson egy évtizede hollywoodi mintára létrehozott, eddig 75 produkciót készítő filmes vállalkozása, amely mára veszteségessé vált.
Rosszkor, rossz helyenAz állami ingatlanok tömeges eladásával akarják betömni a költségvetésen tátongó lyukakat az európai kormányok. A bevétel aligha lesz túl nagy, az ingatlanpiacokat viszont leültetheti a túlkínálat.
Válság és munkahelyek
Portré: Iryna Ivaschenkoaz IMF budapesti képviselője. „Nem az a feladatom, hogy celebritás legyek” – indokolja a rejtőzködő életmódját a kormány és az IMF közötti múlt heti eredménytelen tárgyalásai után is folytatni kívánó pénzügyi szakember.
Segítség Pakisztánnak
Mandela napja
Francia rendzavarások
Hazatért iráni atomtudós
Rovó a Gekkónak
Elnöki búcsú
Szigorító Vatikán
Kisebbségi helyezkedések
Újabb leváltások
Erősödő orosz titkosszolgálat
Szerb–horvát közeledés
Overdose visszatért
Álláspontok gárdaügyben
Jogerős Sláger-ítélet
Eladó Stadler-követelés.
Vasárnapi Hírek: Geomédia-kiadvány volt kormányszóvivővel.
Vízpalackozó Tettye Forrásház Zrt.
Platinium Oriental: Töröcskei a Távol-Keleten.
PannErgy-tulajdonosváltozások.
Hajdú-Bihar nem horgászik.
Avantgarde Group: kiszervezett augusztus 20.?Az augusztus 20-ai állami ünnepségek kommunikációjának kiszervezését tervezi a kormány. Pályázatot nem írtak ki, de ilyen felkérést kapott a magyar magánszemélyek tulajdonában álló Avantgarde Group Kft. a miniszterelnökségtől.
Babarczy Eszter: Elkezdődött-e már a politika?
Seres László: Lobbik rezisztenciája
Átvészelt helyzet
Hány fokos fordulat?
Fokozódó habzás
Nem csak egy évA világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.