Mind többen hagyják abba jelzáloghiteleik törlesztését, és ebben a fizetési gondok mellett az állami mentőöv reménye is szerepet játszik. A nemzeti eszközkezelő lehetséges megoldásai azonban még homályosak.
HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2010\33. SZÁM
2010. augusztus 23., hétfő
• Utolsó frissítés: 2010. augusztus 23., hétfő, 08:16
Szerző: Papp Emília
Címkék: lakáshitel; devizahitel; devizahitelesek megsegítése;
Mind többen hagyják abba jelzáloghiteleik törlesztését, és ebben a fizetési gondok mellett az állami mentőöv reménye is szerepet játszik. A nemzeti eszközkezelő lehetséges megoldásai azonban még homályosak.
"Ja, meg azt, hogy ne várjuk meg, amíg baj bekövetkezik, nyugodtan menjünk be a bankba és ott segítenek megoldani. Na, ez aztán vicc"
Inkább az a vicc, hogy hoznak egy törvényt, hogy mostantól nem lakoltathatnak ki. Nem foglalkoznak azzal, hogy 3 éve egy petákot se fizet. Hogy értsd, nem a hitelét nem fizeti, hanem egy fillért sem. Ennél még az is többet fizet, aki bérel egy lakást és az első 2 hónpban fizet, majd 2-3 hónap múlva megy tovább, mert kirakják.
A birosági papirokat át se veszi, a kibicnek semmi se drága alapon mindenkit beperel, így költhetek az ügyvédre majdnem egy milliót, a tárgyalások meg átlagban 8 percig tartanak, mert meg sem jelenik, a beadványa meg formailag és tartalmilag sem fedi a valóságot, de önmagának is ellentmond. Sőt olyannal perelt be, amit nem is én csináltam (nem én adtam el a lakását magamnak). Annak ellenére a tisztelt bíróság befogadja az indítványt. Nekem ugrott majdnem egy millióm (az ügyvédi költség a lakás X százaléka), amit hajtsak be rajta. Na ez a vicc. Az meg különösen vicces, hogy ezt a bíróságot is én fizetem, a többi adófizető társammal.
Nem feltétlenül azzal van a gond, hogy felmentek a törlesztőrészletek, hanem hogy a kölcsönök felvétele divattá vált. Személyi kölcsön, 2-3 hitelkártya, folyószámlahitel, autóhitel orrba-szájba. Akik felvették a lakáshiteleket, azok - tisztelet a kivételnek - sorra vették fel a kis kölcsönöket, és ezek a fejükre nőttek.
1 189 119 aktív KHR-es ("BAR") kölcsön + bankkártya visszaélés van (forrás Bisz Zrt. honlap). Ennek cska egy kis része (kb 10%) a kártyavisszaélés. Sok helyen olvasható, hogy csak nem egész 100 000 a 90 napon túli jelzáloghitelek száma. Mi is ez a kb. 1 000 000 késedelmes fedezetlen kölcsön.
Csókolom, nem kellett volna nyaralni menni 30%-os THM-mel nyújtott személyi kölcsönből, se plazmatévét venni Aura hitelkártyára, és most lenne pénz a jelzálogtörlesztésre....
Kedves Fórumozók!
Azt hiszem tanulságosak az itt leírtak. Csatlakoznék ahhoz a hozzászóláshoz, hogy ne fogalmazzunk erőssen, itt mindenki a saját ügyét írta le, abból a szemszögből látja, amit lát. Véleménye lehet mindenkinek természetesen. Tehát mégegyszer, nem sírok itt senkinek, nem kérek könyöradományt sem az államtól, sem az adófizetőktől. Csatlakoznék Papírkutyához, ugyanezt írtam én is, Kedves VViktor! Az azért erős, hogy előbb a munka, utána a szórakozás, és 800 eFt-ból miért vettem 8 milliós lakást (ejnye és sicc, Mo-n vagyunk). Ja, és valóban nem lehetek jó könyvelő. Emberileg is Te viszed itt a prímet, nemhogy szakmailag, mester! Szóval én is, min Pkutya, dolgozom huszonéve, most már aránylag jól is keresek, és adózok is igen szépen. Ha azt nekem nem kellene befizetnem a közösbe, akkor meglenne a lakásom ára akár 5-10 év alatt. Most akkor mindenki kérje vissza a tb-jét, akinek nem kell kórházba mennie? Meg hogy nézne ki, ha azt mondanánk, annak a 10 gyerekes családnak ne adjanak már megint egy vadi új önkormányzati lakást, igaz, hogy az előző kettőnél se fizették a rezsit. Ugye? Ja, és én is fizetem rendesen. Mint írtam nekem még belefér, sőt biztosításokat fizetek, tanulok, és még eszem is. Azt tartom felháborítónak, hogy a 70 eFt-os törlesztésből 60 eFt kamat. A két év alatt semmit nem csökkent a tőketartozásom. És azt, hogy vagyonszerzési illetéket fizetek, mikor árfolyamveszteségem van. És igen, itt nem az a lényeg, hogy albérletbe is lehetne menni, hanem, hogy vannak élethelyzetek, amiben az embereknek lakásra van szükségük. Nem lehet másokról ezért elmarasztaló ítéletet mondani. Nem lehet tudni, kinek mit hoz az élet.
Igen jó lenne, ha nem arról regélne a média, hogy minden hitelfelvevő felelőtlen, és, hogy mindenkin segítsünk államilag. Ja, meg azt, hogy ne várjuk meg, amíg baj bekövetkezik, nyugodtan menjünk be a bankba és ott segítenek megoldani. Na, ez aztán vicc, érdemes bemenni és különböző naiv kérdéseket feltenni. Röhej.
Kívánok mindenkinek, aki vett lakást, örömet a kis otthonában, akinek mindig is volt lakása, szintén. Aki albérletezik, kívánom, hogy fizesse az albérletét, és tudjon mellette spórolni. Aki albérletbe adta a lakását, annak kívánom, hogy örömmel szedje be a pénzt érte. Akinek meg vettek a szülei, vagy maga tudott rá spórolni, annak kívánom, hogy ne adódjon az életébe úgy, hogy magának kelljen róla gondoskodnia. Sziasztok!
Igazából a fizikusok erre már rég megalkottak egy elméletet. Amíg az emberek képtelenek nagy rendszerben gondolkodni, addig nem kellene szabályozni semmit sem.
Például, a nagyobb erdőtüzek (mint a mostani oroszországi is), azért alakulnak ki, mert a kicsiket is mindig eloltják. Egyszerűen nem hagyják hogy a természet megvédje magát. A sűrűn benőtt "tüzelőanyag" egyszerűen megállíthatatlan tűzet generál.
Ugyanúgy itt is megállíthatatlan folyamatok indultak el. Lehet a homokba dugni a fejünket, de sokkal könnyebben kezelhető lenne egy folyamatos kis probléma, mint egy nagy. Néhány 100 ember kilakoltatása elvileg nem akkora probléma, hogy akár országos szinten is problémát okozzon. Azonban ha megvárjuk, hogy egyszerre minél többen kerüljenek ilyen helyzetbe, akkor az országot megoldhatatlan feladat elé állítjuk. Akkora probléma lehet belőle, hogy akár azok is megoldhatatlan helyzetbe kerülnek, akik aránylag nagy biztonsággal vették fel a hitelüket. Itt vagyok például én, aki 75eFt-os CHF hitelt vettem fel 20 évre. Úgy számoltam, hogy a 120eFt-os ugyanilyen összegű forint hitelt nekem nem éri meg felvenni. Hiszen huzamosabb ideig biztosan nem fogok ilyen magas összeget fizetni, hiszen még most is csak 95e-nél járok. De számítottam rá, hogy lehet rosszabb is. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy 150-160eFt, vagy esetleg 200eFt-ot kell majd havonta fizetnem. Márpedig most már benne van a pakliban. Ha nem azokon segítenek, akiken még lehet, akkor a többiek magukkal rántanak minket is. És utána nem lesz, aki segítsen, mert mindenki segítségre fog szorulni. Tényleg ez kell?
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.
Budai Gyula Kormánybiztos Úr, Fidesz-KDNP figyelmébe ajánlom
vizsgálatra. 150 milliárdos károkozás a magyar államnak 60
devizahiteles panasza 2010. szeptember hó PSZÁF-nél.
2011. januártól új ablak nyílt, az X akták Fidesz KDNP, Szíjjártó
Péter FIDESZ-KDNP, országgyűlési képviselő és Kósa Lajos FIDESZ-KDNP
országgyűlési képviselő urak a devizahiteleseknek okozott kár
kijelentéseik miatt 150 milliárd vesztesét érte a Magyar Államot és a
választópolgárok fizetése és pénztárcája bánja. A saját
FIDESZES-KDNP-s választópolgáraikat károsították meg és az MSZP és
baloldali szavazótársaikat és akik nem politizálnak, csak dolgoznak
62.000 Ft minimálbérért. Ami a FIDESZ-KDNP jóvoltából "137 Ft-tal
növelte 2010-ben". Magyarországnak ezzel súlyos pénzügyi kárt okoztak,
amivel a magyar családok minden nap csak egyre lejjebb süllyednek. A
FIDESZ-KDNP olyan rendeletet hozott, hogy kiskorú gyerekek akár 20
ezer forint alatt is akár börtön elzárást kaphatnak. Kérdezem, hogy
Kósa Lajos és Szíjjártó Péter 150 milliárdos károkozása nem ugyanazt
érdemelnék-e,. A nevét nem tudom, de egy FIDESZ-KDNP-s képviselőt
felelőtlen kijelentése miatt Orbán Viktor az Országgyűlési irodájába
hívta és kb. 7 perc beszélgetés után kérte, hogy mentelmi jogát vonják
meg. Kérésemmel Szász Károly PSZÁF és az Emberi Jogi Bizottsághoz is
fordulni fogok és elvárom, hogy Budai Gyula tisztességes kivizsgálást
folytasson ebben az ügyben. Mindazok a választópolgárok, akik
Szíjjártó és Kósa úr kijelentése miatt lakásukat elvesztették, utcára
kerültek vagy utcára fognak kerülni, - és bírósági végzés már van - az
MSZP vagy baloldali országgyűlési, vagy önkormányzati képviselőjüket
keressék fel, Magyarország teljes területén, hogy véletlenül panaszuk
biztos célt érjen és ne a FIDESZ-KDNP valamelyik fiókjában végezzék.
Ha kell, aláírás gyűjtésre is sor kerül akár az Interneten, akár az
utcán, de kiállunk azok mellett, és ők is merjék felemelni szavukat,
akik a devizahitel miatt bedőltek, adósságba kerültek, lakásukat,
kocsijukat elvesztették, családjuk szétesett.
Előre is köszönettel: Kocsis Tamás