„Kérjenek fel teológus szakértőket, illetve legyen az egész műnek nyelvhelyességi gondozója is” – az alkotmányt említve így figyelmeztette egy írásában Balás Béla kaposvári püspök már hetekkel ezelőtt Schmitt Pál államfőt – tudta meg a HVG.
HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2010\46. SZÁM
2010. november 19., péntek
• Utolsó frissítés: 2010. november 19., péntek, 11:34
Szerző: HVG
Címkék: Schmitt Pál;
„Kérjenek fel teológus szakértőket, illetve legyen az egész műnek nyelvhelyességi gondozója is” – az alkotmányt említve így figyelmeztette egy írásában Balás Béla kaposvári püspök már hetekkel ezelőtt Schmitt Pál államfőt – tudta meg a HVG.
Péter István Forrai 2010. november 20.,09:11
Krisztus Egyházában valóban nem lenne szabad politizálni sem a papoknak, sem a világiaknak!
DE: Isten nem zárójelbe való, hiszed őt vagy nem, az ÉLET URA.
Ne tessék összevetni a keresztyén egyházakban működő papokkal,
és azokkal, akik a katolikus Egyházban szeretnének lelki
életet élni!
Az új alkotmány értelmében,amit az istentöl eredendönek fognak tulajdonitani,olyanok alkotják, akik isten nevében hoznak törvényeket. Ez már eleve hazugság ,finoman fogalmazva megtévesztés.
S már ott tartunk hogy alkotmány ügyben püspököknek kell szaktanácsot adni.Mi lesz itt készülöben?
Ateisták figyelem, a legközelebbi fötéri "tüzijáték látványosságra "mindenki hozzon magának gyújtóst,mert az alkotmánybíróság nem szavaz(hat)ta meg a purgatórium költségmentességét.
virtuális kalapom megemelném a püspök úr előtt
Lassan és igen óvatosan ki kell mondani azt amit csak a rémálmainkban láttunk, gondoltunk. Az MSZP vezette kormány JOBB volt, mint ez a mostani. Kevesebbet loptak és hazudtak. Arcátlanságban, arroganciában meg sem közelítették a jelenleg regnáló bagázst. Sajnos ez még a Gyurcsány Ferenc fémjelezte kabinetre is igaz. A Bajnai Gordon vezette kormány pedig, fényév távolsággal előzi meg a törpe diktátor (sic.) teljesítményét. Ez be kell látni mert ez az igazság. (BG üzleti döntései ez esetben nem relevánsak.)
A világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.
Amig az egyház nem szünteti meg a cölibátust,nem lehet elhínni amit mondanak,hísz egész mást cselekszenek ,mint amit a Törvényük előír.Ne paráználkodj.Na-ná eggyel nem is.Tisztelet a kivételnek,de ennyi kujon akik a papok között megbújnak megtöltené a barcelonai katedrálist,talán még a csilláron is lógnának.Balás Béla püspők úrnak minden tiszteletem!Csodálom,hogy ilyen felvilágosult ember még tagja lehet a vakok gyűlekezetének!