HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2011\41. SZÁM
Megkockáztatják-e a kormánypártok a parlamenti választás előrehozását is, ha a mandátumbecslések szerint ez hoz hasznot nekik? – veti fel a kérdést az egységesen fellépő politikai táboroknak kedvező új, egyfordulós voksolást javasló fideszes választójogi koncepció.
Enyhülő körülményekDemokratikus lépéseket tett az új mianmari elnök, ám nem biztos, hogy a változások tartósak lesznek az évtizedeken át katonai diktatúra vezette országban.
Vallásos kaleidoszkópDöntő szerephez jutnak az iszlamisták Egyiptom, Líbia és Tunézia jövőjében, de kérdés, hogy mérséklő vagy radikális hatást gyakorolnak-e.
HosszabbításAz ellenzéki alternatíva hiányának is köszönheti Donald Tusk lengyel miniszterelnök, hogy a rendszerváltás óta neki sikerült először hatalmon maradnia.
PénztemetőAkár felkészülésnek is tekinthető a görög államcsődre, hogy lázasan dolgozik azon az EU, miként mentse meg bankjait az összeomlás hatásaitól. Az egyeztetés érdekében még a jövő heti uniós csúcsot is elhalasztották.
André Noël Chaker: „Akkora üzlet a sport, hogy a manipuláció lehetősége nagyon sokakat megkísért”
KézfogóMegjelent a porondon a Fradi első támogatója, de a klub helyzetét, megfelelő befektető híján, állami beavatkozással oldanák meg.
ÁrveszélyA kormány az ivóvíz- és szennyvízdíjak egységes elvek szerinti képzését tervezi. A változás előbb-utóbb drágulással jár.
A finnek ugrottakBecsődölt az Elcoteq, Magyarországról fokozatosan Ázsiába viszi a gyártást a Nokia.
Szép új világBővítené a kormány a Széchenyi-pihenőkártya felhasználási körét: jövőre már éttermi fogyasztásért és szabadidős szolgáltatásokért is fizethetnek vele a dolgozók – már ha lesz elég elfogadóhely.
Ha lesz, kapszHetekig takarékoskodni kellett a tetanuszoltással, és kifogyóban van a tuberkulózis elleni BCG is. Az influenza elleni vakcinából viszont nem lesz hiány.
Utánuk az ásványvízözönHamarosan új papírral bővülhet a Budapesti Értéktőzsde részvénykínálata, de az újonc FuturAqua valószínűleg csak a „kis halak” táborát gyarapítja.
RáépítésÖt hónapja morfondírozik a fiókjában heverő új lakástámogatási koncepció elfogadásán a kormány. A várt kedvezmények hatását rontja a devizahitelek végtörlesztésének lehetősége.
Hajmeresztő biztosítások: míg a halál el nem választA csőtörés miatt megugró vízdíj vagy a macska eutanáziája is kifizettethető – újabban ilyen különlegességekkel támadnak a biztosítók.
JPMorgan
Angol font
E-Star
Richter
Euróárfolyam
Exxon Mobil
Ha ló nincs
Katalizátoros ruhaAz emberek által viselt ruhákkal szeretné megtisztítani előbb az angliai Sheffield, majd egész bolygónk levegőjét Tony Rye.
Túlélőházak
Klónsejtek
Minden jó, ha .co a vége
Állami trójai
Kristály- és gazdasági modellek
A megyék legnagyobb nyereségű cégei(zárójelben: a cég helyezése az eredmény szerinti listán)
Magyar út: pénz nélkülA kormány rafinált praktikákkal csapolja meg a magyar bankok jövedelmét – így éppen fő feladatukra, a gazdaság hitelezésére nem marad bennük elegendő szufla.
Kivételek erősítikMiközben látványosan nőtt a nyereségtoplistán szereplő ötszáz cég együttes eredménye, árulkodóan nagy a különbség a legnagyobb árbevételű és a legnagyobb nyereségű magyarországi vállalatok teljesítménye között.
Top 500 - Nyereségrekorderek
A Houston–Újlengyel–Zug háromszögA legnagyobb eredményű magyarországi cégek közül éppen fél tucat foglalkozik tengeri olajfúró tornyok kölcsönzésével.
Ágazatok jellemző adatai és legnagyobb eredményű cégei(zárójelben: a cég helyezése az eredmény szerinti toplistán)
Hárman is megelőzték Magyarországot a kelet-európai GDP-rangsorbanAz Európai Unió tagjai közé felvett kilenc volt szocialista (tag)állam közül három is megelőzte a rendszerváltás óta Magyarországot az egy főre jutó GDP alapján – derül ki a Világbank adataiból.
Grúzia nem enged
Akciózó PSZÁF
Kínai tőzsdetámogatás
Nyugdíj-kiegészítés novemberben
Romló kilátások
Ellenőrzés Esztergomban
Amerikai kosárszünet
Sikeres vizatelepítés
Jogi segéderővé degradálják az AlkotmánybíróságotA név marad, minden más változik – Magyarország politikai színpadának fideszes direktorai mellékszerepet szánnak az új Alkotmánybíróságnak.
Börtönt kaptak és hárommilliárdot fizetnek az adattolvajokVégrehajtandó börtönt kaptak és hárommilliárd forintos gigakártérítést kell fizetniük az ipari kémügy vádlottjainak. Banánhéjon csúsztak el a rendszerváltás utáni magyar jogtörténet első ipari kémkedési ügyének vádlottai.
ForgószínpadFővárosi játszóhelyet kaptak a magukat a balliberális elnyomás áldozatainak beállító, a radikális jobbhoz kötődő színházcsinálók.
Hideg napokKollektív bűnösként bélyegzi meg új kárpótlási törvényében Szerbia a vajdasági magyarságot.
Ábrahám fiaiMintha Jézus Krisztus rabbikkal és sejkekkel együtt zenélne: így jelenik meg a színpadon az Orphaned Land izraeli metálbanda. Koncertjeit arabok és irániak is látogatják.
Örökös értékekMűalkotások tűnnek el, alapítványok vegetálnak, kiállítások hiúsulnak meg az egy-egy képzőművész hagyatéka körül sokszor évekig tartó háborúban.
Művészeti vásárok
A mi osztályunk
Relief
Egyházi kórusművek orgonakísérettel
Kopacz Mária és Pistyur Imre
Kaisers TV, Ungarn
Pillantás a hídról
Viharlámpa-projekt
Még egy év
Gomb nyomásraHatalmi nyomásra az emberek többsége a lelkiismeretével ellenkező kegyetlenség elkövetésére is képes – jutott aggasztó, máig érvényes felismerésre 50 éve Stanley Milgram.
Jegyezték egymástMa már alig emlékeznek Mozart egyik legjobb barátjára, kora ünnepelt zeneszerzőjére, a tragikus sorsú Josef Myslivecekre, akinek a napokban mutatták be egy operáját Szegeden.
Vérbeli befutókAz orvosi Nobel-díjak történetének első elismerését, majd azóta átlagosan minden tizediket a szervezet védekezőrendszerének vizsgálatáért osztották ki. Az egymásra épülő kutatásoknak azonban még bőven van mit felfedezniük.
Kettős látásBúcsút int a fiataloknak szánt olcsóbb üzletágának az olasz Dolce & Gabbana divatcég, és a francia Chanel mintájára a jövőben a luxuspiacra koncentrál.
Szeget szeggelÖtmilliárd dollár a tétje annak a pernek, amely Londonban folyik Borisz Berezovszkij és Roman Abramovics között.
Tej, méz és gázCiprus is megkezdte a földgázkutatásokat a Földközi-tenger keleti medencéjében, ahol Izrael jelentős mennyiséget talált. Törökország mindkettő ellen fenyegetően lépett fel.
Futballközvetítések
Portré: Ruttner György
Ütköző tüntetések
Gyorsított pályázat
Új egyetem
CBA-s pénz Földesiéknek
Szír ellenzéki tanács
Megbotlott svéd ellenzéki
Hét év Timosenkónak
Távozott a vörös khmerek bírája
Rádió C: Stúdió kalapács alatt
Pick Szeged: fél vezércsere
Szikra Lapnyomda: Törölve
Megszűnik a Mahir VidékVégelszámolásról döntött a Mahir Vidék Kft. taggyűlése, azaz gyakorlatilag Simicska Lajos fideszes gazdasági háttérember, volt adóhivatali elnök: a kft ugyanis az ő tulajdonában lévő B-Reklám Kft.
Magnet Bank: Ingatlanleányok
Patricius Invest: Töröcskei borászkodik
Rubik Ernő: Hogy volt
Krzysztof Varga: A lengyelek nem akarnak Budapestet
Határa a csillagos ég
Talált, süllyedt
Fürdőszektor csődveszélyben?
Verekedő szélsőjobbosok
Martin McGuinness: exterroristából ír államfőjelöltA világ talán legértékesebb, évente 144 millió dollárt hozó gombjai a New York-i taxikban találhatók.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.