Botrányos földbérleti akciója is rávilágított arra, hogy a kormánynak csupán a klientúra helyzetbe hozására vannak eszközei, az agrárstruktúra megváltoztatására képtelen. Ahogyan az agrárgazdaság sem lehet a magyar gazdaság kitörési pontja.
Csíkot húznakRomlik a biztonsági helyzet azokban a közép-amerikai országokban, amelyeken keresztül a mexikói kartellek északra viszik a délen készített kábítószert.
Ami összetartozikFordulat történt a balkáni albán vezetők politikájában: korábban cáfolták, hogy céljuk lenne Nagy-Albánia, de az utóbbi időben többen is felmelegítették a tervet.
Demokrácia, építés alattNem válogathat a rá váró temérdek kihívás között a mérsékelt iszlamista vezetésű tunéziai kormány, amely megfeszített munkával formálja a forradalom utáni társadalmat.
Cirkuszi mutatványok - Az olasz kormány és a válságPolitikai rendszerváltással felérő reformokkal próbálkozik Olaszország szakértői kormánya, de a gazdaság még nem indult be, és nem múlt el az adósságcsapda fenyegetése.
David Menasri: „Az iráni nukleáris program túl hamar ér célba”– Az egész világ lélegzet-visszafojtva várja, hogy lesz-e újabb háború a Közel-Keleten.
VisszafejtveÚj eljárásra utasította a Kúria a másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblát a 2008-ban furcsa körülmények között privatizált kerteskői ménes ügyében.
Szoctalan polA csekély kereslet miatt máris átszabnák a lakástámogatás januárban életbe lépett rendszerét.
Vágyak a szárnyaknakAmbiciózus tervekkel próbálják nyereségessé tenni működésüket a vidéki repülőterek, ám ehhez az utasforgalom megtöbbszörözésére lenne szükség.
Made in ValaholRozsdával és olajjal szennyezett orvosságot vont ki a patikákból a hatóság.
Eső előtt köpönyegÉrdemes lehet a régi lakás-biztosítás helyett újat kötni, például az egyre gyakoribb özönvízszerű esők, szélviharok és jégverések miatt.
PapírkötésA bíróságon dőlhet el, törvényesen vezet-e be csekkdíjat májustól a Magyar Telekom.
VágóképekAz oldalazó részvényárfolyamok miatt ezúttal a szokásosnál nagyobb figyelem irányulhat az osztalékot fizető tizenegy budapesti börzeszereplő ajánlataira.
Érző padlóNagyobb eséllyel élheti túl szívrohamát, akinek telik majd okos padlóra.
Pénzt és életetÓvatosabban vezetnek a sofőrök Nagy-Britanniában, ha tudják, hogy műholddal figyeli őket a biztosítójuk.
Lencse feltéttelAz égboltra nézve a szemüvegen át nemcsak a pillanatnyi felhősödés látszik majd, hanem az is, milyen idő várható.
ZárkózottsággénekNemcsak az jelenthet nagyobb rizikót a születendő gyermekeknek, ha az anyjuk viszonylag idős.
Drága ingyenességAz ingyenes mobiltelefonos alkalmazások az általuk elhasznált energia háromnegyedét a felhasználóval kapcsolatos...
Kockák a kockábólA Masat–1, az első magyar műhold sokkal jobb fotókat készített a Földről, mint több más kocka alakú, egykilós társa...
Szűkülő térA hazai belsőépítész-társadalmat nem csak a megrendelések számának zuhanása sújtja: itthon ezt a szakmát az építtetők nem tekintik kihagyhatatlannak.
Téglánként osztják kiA takarékosság pénzbe kerül: a precíz tervezésre és az energiahatékonyságra előbb költeni kell, hogy az épület létrehozása és fenntartása utóbb gazdaságos legyen.
VadkeletA becsődölt devizahitelesek házainak építése késik, a helyszínül szolgáló település azonban máris igyekszik sápot szedni.
ÁlláspontonA kormány beruházóriasztó lépései miatt még egyetlen szabályozott ingatlanbefektetési társaság sem alakult.
A papír statikájaHiába ígérnek évek óta ezermilliárdos fejlesztéseket az építőiparnak, az uniós támogatások csigalassú bürokráciája és a közmunkaprogramok tovább nehezítik az ágazat szereplőinek megélhetését.
Trend: Építőipari kilátásokSzerkesztette: SZABÓ YVETTE
Munkanélküliség az EU-ban: magyar régiók a sereghajtók közöttA munkanélküliség mértékét tekintve a legsúlyosabb helyzetű hazai régió az Európai Unióban is a sereghajtók közé...
Kispesti végrehajtásÖnkormányzati tulajdonú cégekre, köztük a városfejlesztéssel és -üzemeltetéssel foglalkozó Kispest Városfejlesztési és...
AlkalmazásversenyTörténete legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a Facebook, amely arra készül, hogy bevezesse részvényét az amerikai...
Nyugdíjpénztári visszalépésekA 99 513 magánnyugdíjpénztár-tag egynegyede, 24 907 fő élt a törvény adta lehetőséggel, s kezdeményezte visszalépését...
Taroló OroszlánkirályA Walt Disney rajzfilmjén alapuló Az Oroszlánkirály című musical szerezte meg a New York-i Broadway történetének...
MFB-hitelek bankoknakÉven túli lejáratú hiteleket nyújthat a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – akár kötvényjegyzés útján – magyarországi...
Sokallják a megszorításokatVeszélybe sodorhatják a rövid távú kiadáscsökkentő intézkedések az EU gazdasági növekedését, ha túlzásba viszik azokat...
Állampapír-vételi kampányA kormány közel 2 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre...
Erőnek erejeIgazságügyi célra venné igénybe a kormány a Néprajzi Múzeum és a Politikatörténeti Intézet által használt egykori Kúria épületét.
VáltólázOrbán Viktor pártelnök gyengülésére utalhat, hogy a húsvéti ünnepekig nem sikerült megneveznie a Fidesz – voltaképpen a saját – államfőjelöltjét.
A Fidesz politikai sikere lesz, ha ez összejönPolitikai sikerének könyvelheti majd el a Fidesz, ha összejön a megállapodás a pártfinanszírozás reformjáról. Ez végre olyan „átalakítás” lehet, amin egész Magyarország nyerhet.
Van új a hub alattKozmopoliták trendi menedéke a belvárosi Brody House, brit és svéd tulajdonosai a művészetek, a dizájn, a rejtett budapesti értékek mentén teremtenek kulturális platformot.
Megigéző megszállottságModigliani és kortársai alkotásaihoz adalékként az olasz festőzseni mecénásának és gyűjtőjének portréja is kirajzolódik egy párizsi magánmúzeumban.
„Elpusztulnak, vagy esetleg felfalom őket” - Mi lett a kis zseniből 40 év után?Mi lett Gerald Bostockból, a nyolcéves korában Kis Miltonnak kikiáltott költőzseniből?
FilmplakátritkaságokMetropolis – eget karcoló árak Azelőtt soha nem látott összegből, ötmillió birodalmi márkából készítette el a német...
Mi mennyi? – Örkény István százéves„Ha apám élne, nagyon szeretné ezt a kiállítást” – írta Örkény Antal, az író fia a groteszk hazai mesterének 100.
Birkás ÁkosAbsztrakt fejsorozata alapozta meg nemzetközi hírnevét, később különböző emberek félportréiból összeállított...
Tétova félrelépőkA hatvan felé közelítő Mary színes műanyag rudakkal a kezében, zenére ugrál egy medencében, lelkes fiatalok közt.
A fotóművészet születéseA fényképezés történetének meghatározó jelentőségű időszaka volt az 1889–1929 közötti négy évtized, amikor a...
Nyerges András: A negyvenesek pavilonjaNesztor Gyuriként látjuk viszont Nyerges András regényeinek egyetlen és állandó főszereplőjét, saját magát.
DalestA nálunk egyre inkább feledésbe merülő dalesteket kívánja feltámasztani Wiedemann Bernadett mezzoszoprán énekesnő és...
RövidA népszerűséget és az intellektust ötvöző értelmiségi szappanoperának nevezte egyik méltatója Ljudmila Ulickaja...
A Titanic nővérei is el voltak átkozvaBalesetek és tragédiák árnyékolták be a száz évvel ezelőtt, 1912. április 15-én elsüllyedt Titanic két testvérhajójának, az Olympicnak és a Britannicnak a pályafutását is.
MemóriazavarókRövid távon a fájdalom, hosszabb távon a traumatikus élményekhez kötődő emlékek elfeledtetését ígérik a memória blokkolásával próbálkozó legújabb kutatások.
Hogy mennek ki?A súlytalanság még mindig megkeseríti az űrhajósok hétköznapjait.
Városiasodás az EU-banAz EU tagállamaiban a lakosság 41 százaléka városi régiókban élt 2011 kezdetén, 23 százalékuk vidéken, a többiek...
Ér a nevükA japán Nissan kisautóként éleszti újra a Datsunt, az olasz Fiat átkeresztelt Chryslereket hoz Európába: az autógyárak piaci részesedésüket próbálják növelni a márkanévjátékkal.
Hasznos teherOligarchák segítségével jutott dollártízmilliókban mérhető haszonhoz Igor Suvalov orosz miniszterelnök-helyettes – felesége nevén lévő – cégcsoportja. Az ellenzék korrupciót gyanít.
SzínélénkítésSzabad kezet akar kapni az olasz Benetton család a növekedésben megrekedt, csökkenő nyereségű divatcég átszervezésében, ezért felvásárolja a vállalat milánói tőzsdén forgó részvényeit.
Portré: Kósa Ádám„Magamat kétnyelvűnek tartom: szüleim siketek, nagymamám halló, így mindkét irányból megfelelő képzést kaptam” – jelzi...
Börtön a fegyverkereskedőnekDiplomáciai alkudozás témája lehet az az ítélet, amelyben egy New York-i bíróság a múlt héten 25 év börtönt és 15...
Kereskedők lázadásaMunkalassításra készülnek az Auchan dolgozói, egyelőre nem sikerült ugyanis megállapodniuk a francia...
Észak-koreai rakétakísérletA phenjani rezsim nagy hatótávolságú rakéta fellövésével tervezi megünnepelni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot...
Betiltott büszkeségnapBírósághoz fordultak a melegszervezetek a július 7-ére tervezett Budapest Pride rendőrségi tiltása miatt.
RMDSZ-es minisztercsereKorodi Attila (RMDSZ) a képviselőház külügyi bizottságának elnöke váltja a posztján Borbély László lemondott...
A Századvég 24 milliós megbízást kapott a Fidesztől A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja számára készíthet tanulmányokat nettó 24 millió forintért a Századvég Gazdaságkutató Zrt., amely Giró-Szász András kinevezéséig a kormányszóvivő résztulajdonában állt.
Grass botrányos verseIzrael mint titkos atomhatalom az igazi veszély a világbékére, ráadásul kiirtással fenyegetheti az egy szájhős által...
Bukott szír tűzszünetRopogtak a fegyverek Szíria-szerte kedden is, Basar Asszad elnök pedig utalást sem tett arra, hogy az éjfélkor lejáró...
Magyar Kép és Hang: törölveHátrahagyott vagyon nélkül számolták föl a nemrégiben elhunyt MIÉP-vezér, Csurka István cégbirodalmához tartozó Magyar...
Batthyány Tanácsadó: vég?Kényszer-végelszámolási eljárást indított a cégbíróság a 72 éves Batthyány-Strattmann Ádám, Antall József egykori...
Gyergyószék: nigériai kapcsolatA közelmúltban jegyezte be a cégbíróság a Gyergyószék Képviseleti Iroda Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
Szféra: fogynakKiléptek az eddigi tulajdonosok a Szféra Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft.-ből.
Közrádió: vagyon nélkülHivatalosan is átkerültek a közrádió vagyontárgyai és készpénze az állami műsoralaphoz, az MTVA-hoz, miután a Magyar...
Kárpát Energo: elrendelték Kapolyi cégének felszámolásátElrendelte a bíróság a Kapolyi László egykori szocialista képviselő érdekeltségébe tartozó Kárpát Energo Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. felszámolását.
Krekó Péter: Az elnök és az elméletekSchmitt Pál plágiumbotránya látszólag lezárult az államfő távozásával, de politikai következményei messzire nyúlnak.
Andor László: Görög tavaszAz utóbbi két év során csupán egyszer, 2010.
Morális húzásokHVG, 2012. március 31.
A Ház is a miénkHVG, 2012. március 24. 1904. március 18.
Sakkmezők lovagjaiHVG, 2012. március 31. Érdeklődéssel olvastam írásukat, amely áttekintést adott a magyar sakkélet kiválóságairól.
Nem csak a Tenkes kapitánya szerzője írt ügynöki jelentéseketÜgynökként jelentett a Tenkes kapitánya sorozatírója - állt a HVG március 24-iki számának Szőnyei Tamással készült interjújában. Egy lapunkhoz érkezett olvasói levél szerint ezzel még a stábban sem volt egyedül.
Növekvő szigeti településekHVG, 2012. március 17.
Khairat el-Sater: egyiptomi iszlamista elnökjelöltA börtöncellából igazgatta éveken át népes családját, üzleti birodalmát és az egyiptomi iszlamistákat Khairat...
Befektetők bibliája?Akár befektetési célpont is lehet a közel 600 ezer forintért kapható, magyar nyelvű Bécsi Arany Biblia – vélekedik Belopotocky Gabriella, a kiadó német Bertelsmann Group munkatársa.
Rendelje meg a HVG és DHVG előfizetési csomagot és olvasson minket bárhol, bármikor!
Megnézem az aktuális hetilap tartalmát »Néhány nappal az után, hogy nyomozók lefoglalták az AP amerikai hírügynökség több újságírójának híváslistáit, és így hozzájutottak több bizalmas forrás adataihoz, kinyomozhatatlannak tűnő számítógépes levelesládát helyezett üzembe a The New Yorker.

A tudománynak tudnia kell, mit nem tud – itt kezdődik a bölcsessége.

Az életmódváltás csak akkor tartós és eredményes, ha az nem áldozat, hanem öröm.