A találó modellek nem avulnak el, legfeljebb átalakulnak. Tételezzük fel, hogy van egy bánya és egy erőmű. A bánya a szenet az erőműnek adja, az erőmű pedig az áramot a bányának. De ha az erőmű alacsony hatékonyságú, és az áramtermeléshez túl sok szenet használ fel, akkor a bányának rá kell kapcsolnia. A több szén felszínre hozása viszont több áramot igényel, vagyis az erőművet is fejleszteni kell. És így tovább. Ha a bánya kétszer annyi szenet ad, az erőmű pedig azt elfűtve kétszer annyi áramot termel, tetszetős növekedési adatokat lehet kimutatni, de a nemzeti jövedelem nem nő, sőt csökkenhet is – példálózott Jánossy Ferenc közgazdász az 1960-as évek közepén, az akkori iparpolitika közérthető bírálatát adva.

Nagy a kísértés, hogy a modelljét aktualizáljuk. Magyarország Európa egyik vezető autógyártója, Európa pedig éveken belül elektromos járművekre áll át. Akkumulátorgyárakra van szükség, azokhoz pedig áramra. Ezért növelni kell az erőművi kapacitásokat. Amint megtörtént, újabb akkugyárak jöhetnek, nyomukban még több autógyártó települhet ide. És így tovább. Egészen addig, míg Magyarország a világ akkutermelésének az élvonalába kerül. Már csak olyan apróságokat kellene megtudni, hogy közben nő-e az elosztható jövedelem, károsodik-e a környezet, súlyosbodik-e a gazdasági függés, illetve hogy a nagyzási hóbort felülírja-e a gazdasági racionalitást. Fókuszban rovatunk a gyártói megfontolásokat és a tiltakozók érveit összegzi.

Arra nincs esély, hogy a kormány nyíltan feltárja a kockázatokat. Nincs is rá szüksége. Hetedik éve veszélyhelyzetet hirdet, az erre hivatkozás lett a rendeleti kormányzás ürügye, a parlament elveszítette országgyűlésjellegét. A miniszterelnök valós terveiről csak háttérbeszélgetések kiszivárogtatói tudósítanak, ám őket is eléri a cenzúra. Egyikük még azt is visszaszívta, hogy Orbán Viktor azt mondta volna, nem akar az Európai Unióban maradni. Ezen az utólag letagadott állításon kívül Orbán a NATO törekvéseivel is szembehelyezkedett: elfogadná, hogy ukrán területek feláldozásával pufferzónát hozzanak létre. A szerteágazó kérdéskört Magyarország rovatunk abból a szempontból elemzi, folytathat-e egy NATO-tagállam különutas politikát, illetve a Magyar Honvédségnél végrehajtott tömeges elbocsátások összefüggenek-e ezzel. A Világ rovat az Ukrajnának leszállítandó Leopardok körüli huzavona mozaikjait rendezi össze, és felidézi, hogy a csehországi elnökválasztások győztese, Petr Pavel szerint Budapest és Prága ellentéte kezelhetetlenné vált.

Merő véletlen, hogy a brit uralkodóház botrányait értelmező cikk egyik tézismondata is áthallásos: „A monarchia a láthatóság és a láthatatlanság egyensúlyára támaszkodik hatalmának fenntartásához, ezért belső működésének láthatatlannak kell maradnia.” Hiszen a láthatóság és a láthatatlanság egyensúlya borult fel a Schadl–Völner-ügyben, a bírósági végrehajtói kamarát átszövő korrupcióban is. A Gazdaság rovat a vádirat alapján arra következtet, hogy „a bukottak eltakarják a még magasabban lévő fontos embereket, akik szemet hunytak a vesztegetések felett, s akiknek egy tisztességes jogállamban ugyancsak a vádlottak padján kellene ülniük”.

A maffiaszerű modellek sem avulnak el, legfeljebb átalakulnak.

FARKAS ZOLTÁN

szerkesztő