Bontott téglák Bábel tornyából

Mit gondoljon az ember, ha ötezer téglát pillant meg a Kiscelli Múzeum padlóján? Még azt is lehet tudni, hogy kereskedelmi céllal készült téglák ezek, ugyanazok, amikből mindenfelé falakat húznak fel. Nem a műalkotás számára előállított kerámiaidomok, de még csak nem is spéci falazóblokkok, hanem tömör, durván megmunkált téglák, csíkos az oldaluk a présgép nyílásától, és látszik, hol vágta el a kipréselt agyagot a hidraulikus kés.

Türk Péter: Hosszúság, szélesség, magasság és mélység 2006. (részlet) © Műértő

Honnan a rend a káoszban? A mű mintázata abban a pillanatban eldől, amikor az alkotó leteszi az első két téglát. A spirál területéből és az első két letett téglából az egész struktúra meghatározható. És ez bizony látszik. Első pillantásra látszik, hogy az egész struktúrában nincs helye az alkotó személyes döntésének, és semmiféle próba--tévedés alapú játéknak. A matematikában determinisztikus káosznak nevezik az ilyet.

A tégla misztikus anyag (szabadkőművesekről lehet hallani; szabadácsokról vagy szabadasztalosokról nem emlékezik meg a történelem), de Türk Péter munkáját nem a tégla misztériuma működteti, hanem a matematika. A matematika is lelemény, ám a szétszéledésen kívül még számtalan más dologra is képessé tesz bennünket. Amíg a téglát a kényszer hozta létre, a matematika létrehozására semmi sem kényszerített minket -- a saját természetünkön kívül. Sokan képzelik azt, hogy a matematika a természet egyfajta leírása. Viták folynak arról, hogy a komplex számok vajon léteztek-e, mielőtt a matematikusok „felfedezték” őket? Az ember hajlamos a matematika törvényeit összevetni a világ állhatatlanságával, és azt gondolni, hogy a matematika egyfajta biztos pont ebben az erkölcstelen univerzumban. Ebből is látszik, hogy a nyelvünket összezavarták, az elménket pedig nem világosították meg.

A matematika hihetetlen dolgokra képes. Léteznek olyan statisztikai módszerek, amelyek egy kaotikusnak tűnő adathalmazban megtalálják a szabályos vagy kvázi szabályos mintázatokat. Algoritmikus úton felfedezések állíthatók elő, amelyekhez korábban emberi intuícióra, majd az előfeltevések vizsgálati úton való bizonyítására/cáfolására volt szükség. A matematika odáig jutott, hogy 1911-ben egy matematikus feltette a kérdést: létezik-e olyan algoritmus, amellyel a világ összes problémája megoldható? Más szavakkal: megtehetünk-e mindent, ami eszünkbe jut? (A megnyugtató válasz a kérdésre: Nem létezik.) A tégla pótolja a követ, a matematika pedig a világos elmét. De mire megy mindezzel a képzőművészet?

A képzőművészetben a tégla és a matematika egyenértékű alapanyaga a műnek. Türk Péter alkotói magatartása ad mindkettőnek jelentést. Türk Péter szabályt alkot, törvényt hoz, ha úgy tetszik, és azután már csak animátorként működik közre a műben. Mások, a barátai vagy a segítői, legalábbis nem ihletett személyek ugyanolyan jól képesek téglákat hordani, és beilleszteni őket a műbe. Az alkotó nem vívódik, nem mérlegel, nem „küzd az anyaggal”. A munkájában a világ maga ábrázolja magát, és Türk Péter magánéletéről, érzelmeiről nem tudunk meg semmit. Az alkotó személyének háttérbe vonulása egyszerre szerény és provokatív gesztus. Egyrészt nem hajlandó felvenni az ihletett zseni szerepét, de még a megmondóemberét sem, másrészt egészen nyíltan istent alakít a saját világán belül.

Az ő tornyának legmagasabb pontja egy téglahossznyira van a földtől, és nem azért épült, hogy nevet szerezzen az alkotójának. Nem összezavarja a nyelvünket, hanem megvilágosítja az elmét. (Megtekinthető szeptember 17-ig.)

Faa Balázs