Dugóban levesporról álmodni

A politikai kommunikáció abszurditására hívta fel a figyelmet a 2006-os választások idején a Kétfarkú Kutya Párt plakátjaival. Közben pedig szerethető vizuális jelekkel rakta tele Szegedet. Plakátokat, reklámokat ír és rajzol át, táblákat és utcai emblémákat fogalmaz újra, néha egyedül, néha társakkal. Eszközei a festék, a fénymásoló, a komputer, a sablon, fegyvere a humor. Szociálisan érzékeny street-art? Nem illeti semmilyen különös névvel. Bevándorló a Tisza-parti városban, és kívülálló a művészeti színtéren. A Műértő Kovács Gergellyel beszélgetett.

© mkkp.hu

Kovács Gergely: Nyolc éve jöttem Budapestről ide egyetemre, aztán itt ragadtam. Mivel nyíltan, a nevem felvállalásával csinálom ezeket a dolgokat, ezért kénytelen is vagyok úgy csinálni, hogy ne utáljanak, sőt. Ezért használunk például táblamódosításhoz is csak matricákat. Így, ha valakit baromira zavar, simán le tudja tépni, mégsem olyan felháborító, mintha át lenne festve a tábla. Persze emiatt sajnos sok minden ideiglenes. Szeged nagy előnye, hogy éjjel a város amúgy legforgalmasabb helyein is teljesen nyugodtan lehet dolgozgatni, félórákig nem jön senki, és magukhoz képest még a rendőrök is egész barátságosak. Szerencsére a szegediek többé-kevésbé szeretik, legalábbis a fiatalok biztos, de szerintem a középkorúaknál is pozitív a mérleg. Igazából azért lehet ezt az egészet csinálni, mert az ember pozitív visszajelzéseket kap. Más hajtóerő nemigen van. Mindenesetre hozzám a honlapon vagy e-mailen keresztül inkább azok szoktak eljutni, akiknek tetszik a dolog, és egy lekapart matrica sem árulja el, hogy hazavitték, vagy esetleg a kukába került. Ez ilyen műfaj: a kommunikáció egyirányú, általában nem látod, hogyan reagálnak a munkáidra.

© mkkp.hu

K.G.: A belváros képét és hangulatát alapvetően meghatározza az a húszezer egyetemista, aki egész nap le-föl lófrál, és feltűnően ráér, úgy napi 25-26 órában. Úgyhogy Szeged eléggé nyugodt, és hihetetlenül lassú. Ez helyenként már-már szürreális mértékű. Valami csoda folytán egy sort itt kétszer annyi idő végigállni, mint Budapesten, s a gyalogosok is ezt a feles tempót tartják. Egy átlagos városban, ha körülnézel nappal az utcán, olyan embereket látsz, akik többnyire sietnek valahová, mennek, mert dolguk van, Szegeden minden és mindenki ráér. Például arra, hogy az utcán plakátokat nézegessen. Nyáron pedig, amikor a diákok hazamennek, üres az egész város.

Műértő: Felidéznéd, hogyan kezdted? És főleg: miért kezdted?

K.G.: Számítógépen már régebben is rajzolgattam, csináltam álreklámokat, ilyesmiket, aztán öt-hat éve elkezdtem - illetve barátokkal elkezdtük - mindezt utcára matricázni. Ekkor már Budapesten voltak matricák. Az elsők a szokásos pár centis darabok voltak, finoman szólva is nem túl egyértelmű mondanivalóval. A 2006-os választásokkor csináltuk az álpártplakátkampányt, aminek a sikere megmutatta, hogy plakátokkal, táblákkal, vicces társadalomkritikával könnyen el lehet jutni az emberekhez. Szegeden elég pár száz plakátot kitenned valamiből, s azt szinte mindenki látja is a városban, és hát csak szívesebben nézegetik ezeket az emberek, ha valami mondanivalójuk is van. A plakátok másik nagy előnye, hogy ezektől a nézők valódi, normális, komoly tartalmat várnak, így jóval hihetőbben lehet dolgokat hamisítani, mint mondjuk matricákon, amik felett a többség figyelme könnyen elsiklik, s így megmaradnak szubkulturális szinten. Amúgy nálam sok előzménye nem volt a dolognak, graffitis sosem voltam, és szabad kézzel még ezt a kutyát se tudom rendesen lerajzolni.