Barkácsáruház és kortárs műgyűjtemény

Tíz éve áll – alig egy ugrásra Bécstől – a klosterneuburgi apátság közelében az Essl Múzeum, hogy a közönség számára is hozzáférhető formában, magánalapítványként méltó elhelyezést nyújtson Agnes és Karlheinz Essl kortárs képzőművészeti gyűjteményének. A házaspár a bauMax önkiszolgáló barkácsáruház-lánccal indult és a "magaskultúrába" érkezett.

Műértő: Mikor és hogyan kezdődött gyűjtési szenvedélye?

Karlheinz Essl: Végzős közgazdászhallgatóként, 1959-ben az önkiszolgáló piacokat tanulmányoztam az Egyesült Államokban. Ott ismerkedtem meg Agnes Schömerrel, aki egy New York-i galériában dolgozott. Jártuk a múzeumokat, a kisebb-nagyobb képtárakat, ismerkedtünk az akkor Ausztriában még szinte elképzelhetetlennek tűnő modern képzőművészettel. Hazatérésünk után összeházasodtunk, otthonra leltünk itt, Klosterneuburgban, s elkezdtünk osztrák kortárs művészektől kedvünkre való képeket vásárolni. Kicsiben, előbb csak grafikákat, később már festményeket. Közben a Schömer család kis építőanyag-kereskedéséből kialakult bauMax új székházba költözött, és a Schömer Ház alkalmasnak bizonyult a vásárolt műkincsek elhelyezésére.

Karlheinz Essl A jólét megosztása © Sammlung Essl Privatstiftung, 2008

Karlheinz Essl

A nyilvánosságot többnyire kerülő, idén 70 éves gyűjtő a karintiai Hermagorban született, kereskedőcsaládban. Közgazdasági tanulmányainak befejezése után apósa, Fritz Schömer építőanyag-kereskedésében kezdett dolgozni, és 1976-ban megalapította a önkiszolgáló barkácsáruház-hálózatát, amely ma már Ausztrián kívül hét kelet-közép-európai országban és Törökországban is jelen van. Feleségével 1970 óta gyakorlatilag minden jövedelmét kortárs művek vásárlására fordította. Szerinte ugyanis az üzleti sikerei révén neki jutó jólétet meg kell osztania másokkal, márpedig az igazi gazdagságot a művészet adja. Ennek jegyében építtette meg 1985-ben a cég új, klosterneuburgi központját: az átriumos épület a kiállításoknak is kitűnően megfelelt. Majd 1999-ben felépült az Essl Múzeum. Ugyanebben az évben Essl nyugdíjba vonult, s a cégek irányítását Martin fiának adta át. Öt gyermeke közül a legidősebb, az 1960-ban született ifjabb Karlheinz ismert és sikeres zeneszerző.

Műértő: Itt tartották az első kiállításokat is?

K.E.: A nyolcvanas években Klaus Albrecht Schröder – ma az Albertina, akkor a Kunstforum igazgatója – rendezett már tárlatot a gyűjtemény anyagából. De az első igazi saját kiállításunk valóban itt volt, a Schömer Házban, 1987-ben. Ennek az épületnek – amelyet ugyanúgy Heinz Tesar tervezett, mint a most tízéves múzeumot – minden helyisége kicsiny múzeum: az itt dolgozó munkatársaink kezdettől fogva választhattak a gyűjteményből, hogy az ízlésükhöz legközelebb álló képet irodájuk falán vagy az ajtó mellett, a körfolyosón helyezzék el. Ez mindmáig így van. Tapasztalatból mondom: a festmény közelsége serkenti a kreativitást. Egyébként a Schömer Ház most is fogadja a látogatókat: a belépés ingyenes, és nem adtuk fel az oly sikeres szűkebb körű művésztalálkozókat, zenés eseteket sem.

Műértő: Fiatalkorában ön is festett. Hódol még e szenvedélyének?

K.E.: Volt annyi önkritikám, hogy időben abbahagyjam. De szívesen látogatok el műtermekbe vagy a képzőművészeti egyetemre, s figyelem az alkotás folyamatát.

Műértő: Hogyan fogadták a múzeumok, galériák világában az új kiállításrendezőt? Az önről szóló írások megemlítik, hogy nem egykönnyen engedték be ebbe a világba.

K.E.: Ha így is volt, nem sokat érzékeltem belőle. Mindenesetre eljött egy pillanat, amikor ideje volt saját múzeumot létrehozni a gyűjteménynek. Szinte természetesnek tűnt, hogy Heinz Tesart kérjük fel a tervezésre. Ő azután a környezethez tökéletesen illő épületet álmodott meg, a kiállítások számára oly előnyös természetes megvilágítást sem feledve.

Műértő: A főváros szívétől alig tíz-tizenöt percnyi autóútra lévő Essl Múzeum, ahova a látogatókat igényük szerint különbuszok is szállítják, ma már szerves része a bécsi művészeti világnak, kiállításaik népszerűek. Milyen elvek alapján rendezik ezeket, ki és hogyan dönt a témáról?

K.E.: Minden tárlat alapvetően a saját gyűjtemény darabjain alapul, amelyeket kölcsönkapott műtárgyak egészítenek ki. Fontosak a kortárs képzőművészet egy-egy kiemelkedő személyiségének szentelt bemutatóink. Ilyen a mostani is, amelyet Alfons Schilling 75. születésnapjára rendeztünk (augusztus 9-ig van nyitva - a szerk.). Egy másik aktuális tárlatunk a COBRA csoport három alkotójának munkáit mutatja be, a dán Asger Jorn, a holland Karel Appel és a belga Pierre Alechinsky 1942 után készült képei augusztus 16-ig tekinthetők meg. A tematikus kiállításokat – amikor valamilyen meghatározott témához keresünk alkotásokat – általában külső kurátorok segítik. Ami a kurátorokat illeti, egyikük-másikuk tíz éve visszatér hozzánk: az első tárlatunkat 1999 őszén ugyanaz a Rudi Fuchs rendezte, aki a mostani COBRA-bemutatót. A tematikus válogatásainkhoz egyre gyakrabban kapcsolódnak kiegészítő rendezvények, szimpóziumok, konferenciák. Ezek iránt igen erős az érdeklődés, s egyre nagyobb szerepet játszanak egy-egy terület megismertetésében. Ősszel, az indiai–osztrák diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulójára is gondolva nyílik egy indiai kiállítás, s ez – ahogyan a kínai és az ausztrál tárlat esetében is történt – korántsem csak a képzőművészetről szól. Az ilyen szélesebb körű ismeretterjesztést fontos küldetésnek tekintem. Különösen érdekes volt a palesztin–izraeli kiállítás, már csak a hídszerepe miatt is. Még egy kiemelt célunk van: fiatal művészeknek lehetőséget adni a bemutatkozásra.

Műértő: A csaknem 40 évvel ezelőtti kezdet idején és utána még sokáig úgy tűnt, elsősorban az osztrák kortársművészet érdekli, a hetvenes évektől az akcionizmuson át a nyolcvanas évektől felbukkanó új jelenségekig. Aztán egyszerre csak nemzetközivé vált a gyűjtemény – ahogy a barkácsáruházak is átlépték a határt.

K.E.: Ma körülbelül 400 múzeummal van kapcsolatunk a világban, intenzíven részt veszünk a nagy nemzetközi cserékben. Évente nagyjából 700 képünk tölt rövidebb-hosszabb időt külföldön. Mi magunk, a feleségemmel szintén sokat utazunk kiállításokra, művészeti vásárokra, kapjuk a katalógusokat. Mindez kitekintést nyújt a világra, lehetőséget az újabb és újabb tehetségek megismerésére.

Műértő: Segíti ez önöket a vásárlásban? Egyáltalán, milyen elvek szerint vásárolnak?

K.E.: Egyetlen beszerzés sem nevezhető spontánnak. Mindig figyelembe veszem a már meglévő gyűjteményt, ahhoz kell illeszkedni, azt kell kiegészíteni, továbbfejleszteni. Másrészt ha új alkotóval kerülök kapcsolatba, mert megtetszik egy műve, a vásárlás előtt szeretek minél többet látni a munkáiból. A nemzetközi kapcsolatok nagy segítséget jelentenek, egy-egy külföldi kiállításon, vagy akár csak a katalógusból új alkotókat fedezhetünk fel, de segítenek ebben a saját kiállításaink kurátorai is, amikor nemzetközi vonatkozásokat keresnek és találnak a mi témáinkhoz.