Tíz éve áll – alig egy ugrásra Bécstől – a klosterneuburgi apátság közelében az Essl Múzeum, hogy a közönség számára is hozzáférhető formában, magánalapítványként méltó elhelyezést nyújtson Agnes és Karlheinz Essl kortárs képzőművészeti gyűjteményének. A házaspár a bauMax önkiszolgáló barkácsáruház-lánccal indult és a "magaskultúrába" érkezett.
Műértő: Milyen volumenű most a gyűjtemény?
K.E.: Több mint 6000 darabból áll. A legújabbakat éppen most mutatjuk be, Vadonatúj (Brandneu) címmel. Az anyag 2007-ben és 2008-ban összesen 250 művel – festményekkel, videókkal, fotókkal – bővült. Ezek közül jó néhányat most állítunk ki először.
Műértő: Múzeumi körökben emlegetnek egy bizonyos Lex Esslt. Mi ez tulajdonképpen?
K.E.: Ez persze nem hivatalos elnevezés. Arról van szó, hogy egyenlő elbánást kértünk a múzeumunknak, amely magánalapítvány formában működik ugyan, de minden tekintetben megfelel a közgyűjteményekkel, a közönség számára nyitott múzeumokkal szemben támasztott követelményeknek. Vagyis közművelődési feladatainkat nagyon komolyan vesszük. Az osztrák törvények szerint csak az állami múzeumoknak nyújtott támogatás írható le az adóalapból – az is csak 10 százalékig. Nos, mi kértük, hogy ezt a kedvezményt az állam azoknak is biztosítsa, akik minket támogatnak. A körülményeket figyelembe véve ezt a kérésünket teljesítették.
Essl Museum, Klosterneuburg A múzeum éjszakája © Ali Schafler |
Műértő: Apropó gazdasági feltételek: érinti-e a jelenlegi válság az Essl Múzeumot? Tervezik-e a kiadások leszorítását vagy a bevásárlások korlátozását? Kell egy ház
Az Essl család „házi építészének” számító Heinz Tesar a múzeum tervezésénél követte a Duna-part és a vasúti töltés menti szőlőültetvény közé ékelődő 7500 négyzetméteres telek trapézformáját. A tető lendületes hullámvonala könnyedséget ad a legfelső szinten elhelyezett legnagyobb kiállítóteremnek. Az alsóbb szinten lévő többi – hat – kisebb terem szépségét a rafináltan elhelyezett ablakokon beáradó külső fény adja, amit az alig észrevehető világítótestek felerősítenek, egyenletes világítást biztosítva a 3200 négyzetméteres hasznos terület egészén. A tervező ifjabb Karlheinz Essl zenei ambícióit sem hagyta figyelmen kívül: félkör alakban elhelyezett, nyitott és mégis a többi helyiségtől leválasztott, remek akusztikájú tér szolgálja az elektronikus zene kifogástalan hangzását. Van hely a szimpóziumok megtartására és az alkotók közönség találkozóira is.
K.E.: Egyelőre nincs ilyen szándékunk. A válságot egyébként cégünk erősen érzékeli. Reméljük azonban, hogy a múzeumot sikerül megóvni.
Műértő: Hogyan látja a fiatal kortárs művészek helyzetét – nemcsak Ausztriában, hanem Közép-Európában?
K.E.: Szinte azonosak a gondok, nem könnyű ismertté válni, találkozni a közönséggel, a vásárlóval. Ebben mi a magunk szerény eszközeivel próbálunk segíteni. Idén már harmadszor ítéljük oda – nemzetközi zsűri közbeiktatásával – az Essl-díjat. A bauMax és a Wiener Städtische biztosítótársaság által szponzorált kezdeményezés idén már hat kelet-közép-európai országra terjed ki, vagyis a zsűri cseh, horvát, magyar, román, szlovák és szlovén képzőművészeti főiskolások munkáit tekinti meg. Az ítészek között ott van mind a hat ország képviselője. Ebben a munkában nagy részt vállal a feleségem, aki a zsűrinek is tagja. Az előválogatás eredményeként tíz-tíz alkotó jut tovább: az ő műveikből hazájukban rendezünk kiállítást. Közülük kerülnek ki a győztesek: országonként egy első és egy második helyezést adunk ki (4000, illetve 3000 euró pénzjutalommal). A Wiener Städtische még egy-egy munkát jutalmaz 1000-1000 euróval. A nyertesek azután decemberben kiállításon mutatkoznak be a klosterneuburgi Essl Múzeumban; erre az alkalomra kétnyelvű katalógus is készül. Ehhez csatlakozik a bécsi biztosító székhelyén rendezett tárlat – megannyi lehetőség az ismerkedésre.
Műértő: Mikor kezdődnek a kiállítások?
K.E.: A május ennek a hónapja, a megnyitók egymást követik az egyes fővárosokban. Budapesten május 22-étől a Centrális Galériában lesz látható a kiállítás.
Műértő: Az Essl Múzeum jubileumára terveznek-e valamilyen különleges rendezvényt?
K.E.: Az ünnepség november 21–22-én lesz. Egy nappal előtte nyílik a Director’s Choice (Az igazgató választása) című kiállításunk. Ennek az a lényege, hogy tíz partnermúzeumnak egyenként 200 ezer eurót bocsátottunk a rendelkezésére – kizárólag új művek vásárlása céljából. Hogy mit vesznek, az az érintett igazgató döntése – egyetlen ajánlásunk, hogy kortárs művész munkáját részesítse előnyben. A vásárolt alkotásokat azután rögtön kölcsönkérjük, és a jövő év február elejéig nyitva tartó kiállításon bemutatjuk – így a közönség képet kap a múzeumok igazgatóinak ízléséről. Az intézmények között van indiai és lengyel, japán és horvát, míg ausztriai partnerünk a salzburgi Modern Múzeum.
Szászi Júlia


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Harmadikak lettek a VB-n a magyar kendósok »
Belelőttek egy temetési menetbe Damaszkuszban »










