Power 100: ma ők diktálnak

A különböző művészeti és gazdasági folyóiratok újabb és újabb 2009-es ranglistával rukkolnak elő, ezzel is letéve voksukat a művészeti élet általuk legsikeresebbeknek tartott szereplői mellett. A Műértő cikke.

Két német gazdasági folyóirat, a Capital és a Manager Magazin kortárs művészeket rangsoroló névsorait októberi számunkban már elemeztük; ezúttal a tekintélyes angol nyelvű folyóirat, az Art Review hagyományos Power 100 listáját mutatjuk be. Ez több ponton is eltér az egyéb rangsoroktól. Egyrészt együtt mutatja be a művészeti élet különböző szereplőit az alkotóktól a gyűjtőkig, a kurátoroktól a múzeumigazgatókig, a galériásoktól a műkritikusokig. Másrészt vállaltan szubjektív véleményét nem próbálja elbújtatni objektívnek tűnő, ám a valóságot nem mindig pontosan tükröző mutatók - mint például az árveréseken elért árak - mögé.

Az Art Review a kortárs képzőművészet és a kortárs művészeti piac fejlődésére globális szinten gyakorolt befolyást tekinti a minősítés fő elemének, amelynek nincsenek pontosan számszerűsíthető mutatói. Az eseményeket mozgatók, a trendeket meghatározók megnevezésével a folyóirat a művészeti piacot igyekszik egyúttal átláthatóbbá tenni. Sajnálatos módon ugyanakkor önmaga is rögtön ellentmondásba kerül az átláthatóság igényével, a lista összeállítóiról ugyanis csak annyit árul el, hogy közöttük a lap szerkesztői és a szcéna olyan insider ismerői kaptak helyet, akik „nyilvánvaló szakmai és társadalmi okokból névtelenek kívánnak maradni”. A lap nemzetközi tekintélye azonban így is elégséges ahhoz, hogy a Power 100 megjelenését minden évben világszerte élénk érdeklődés kísérje. Az összeállítási elvek egyedisége miatt nemigen kínálkozik lehetőség más rangsorokkal való összehasonlításra, annál érdekesebb viszont az egybevetés a korábbi évek Power 100-as listáival. (A két évvel ezelőtti rangsort a Műértő 2008. januári számában ismertettük.)

Elöljáróban megjegyzendő, hogy a listák közötti jelentős eltérések általában nem jelentik egy-egy életmű gyors fel- vagy éppen leértékelődését. A különbségek nagyrészt abból adódnak, hogy elsősorban egy adott év teljesítménye kerül mérlegre. Márpedig nincs az a művész, aki minden évben rekordárakat tudna elérni az árveréseken; amint nincs olyan kurátor sem, aki ilyen rendszerességgel tud szenzációszámba menő tárlatokat rendezni. Megemlítendő az is, hogy az Art Review a művészeti szcénára gyakorolt hatás nagyságát, és nem annak irányát méri - azaz például egy kedvezőtlen visszhangot kiváltó akció is feljogosíthat előkelő helyezésre. A legjobb példa erre talán Damien Hirst, aki 2008-ban több mint 200, kifejezetten erre az alkalomra készült művét kínálta eladásra egy Sotheby’s aukció keretében. Ez a lépés újszerűségével és az elért bevétel nagyságával az első helyet biztosította ugyan a művész számára a tavalyi ranglistán, ám a szakmai közvéleményben inkább negatív volt a fogadtatása.

Az idei lista érdekessége, hogy összeállítói már a bevezetőben jelzik: sem a top 10-et, sem a „győztest” tekintve nem volt közöttük egyetértés. Elvileg ennek a kiemelkedő teljesítmények szokatlanul nagy száma éppúgy oka lehet, mint azok hiánya; a valósághoz feltehetően az utóbbi interpretáció áll közelebb. A zsűri végül Hans Ulrich Obrist svájci kurátort tette az első helyre, aki az elmúlt években még nem jutott a 35. helynél előbbre. A neves londoni Serpentine Gallery társigazgatójának mostani első helye nemcsak a galéria nívós kiállítási programjának elismerése, hanem annak a szerepnek is a méltatása, amelyet Obrist - többek között a pekingi Mini-Maratonnal vagy a jokohamai Triennáléval - a nyugati és a keleti kultúra közelítésének előmozdításában vállalt. Két éve egy gyűjtő, Francois Pinault kapta az első helyet, tavaly az említett Damien Hirst személyében egy művész. Elképzelhető, hogy Obrist jelölése mögött az a megfontolás is szerepet játszott, hogy most a művészeti élet harmadik nagyon fontos szereplői köre kerüljön reflektorfénybe. Ha ez a logika működik, akkor jövőre nagy valószínűséggel egy galériás nyer majd.