Bélyegszakértés magyar módra: mesteri hamisítványok

A bélyeggyűjtés világában kevésbé járatos külső szemlélő is tudja, hogy a bélyegnek titulált apró kis papírdarabkák között a mindennapok közönséges postabélyegei mellett számos értékes ritkaságot tart számon a világ. A kísértés ezek hamisítására kezdetektől fogva tetten érhető, a hamisítás elleni küzdelem pedig a filatélia állandóan napirenden tartott feladata. A Műértő cikke.

A nyolcvanas évek derekán elkezdődött és a mai napig hullámokat verő hamisítási ügy, a „bélyeg előtti” (1850-nél korábbi) hamis levelek Pápához köthető tömeges piacra kerülése mutatja, hogy az eredetiség biztos megállapítása nemcsak antik festmények esetében, hanem a filatéliában sem egyszerű. A hamisítás tényét Cserni György, Aradon élő neves filatelista jelezte, körlevelet intézve minden jelentős magyar gyűjtőhöz. Az 1989-ben megalakult Magyar Filatéliai Tudományos Társaság (MAFITT) tagjaként 1991-ben székfoglaló előadását is erről tartotta. Mindkét esetben részletesen feltárta a hamis objektumok ismérveit. A hamisítás körülményeinek felderítése a kezdeti lendület után mégis megtorpant. (Nemcsak a magyar filatélia tekintélyének kockáztatása, de az akkori vámszabályok is kényessé tették a kérdést: nem volt szabad csere, a filatéliai objektumoknak az országból való legális kivitelére éppúgy nem volt lehetőség, mint ésszerű hazamentésükre. A kilencvenes években vezető napilapunk hasábjain mint bűnözőről olvashattunk arról a gyűjtőről, aki egy bécsi árverésen magyar leveleket vásárolt - a legmagasabb árat fizetve értük -, hogy azokat hazahozva megmentse a magyar kultúrtörténetnek.)

A bélyeg előtti levelek hamisítása ellen a hazai bélyegszakértés nem tudott megfelelő módon fellépni. Az ezres nagyságrendet meghaladó hamis levélmennyiség zavartalanul áramlott Nyugatra, az 1994-es Ryan-árverésen Zürichben jó néhány hamis bélyeg előtti levelet árvereztek el, amelyek az előző évtized során kerültek ki illegálisan az országból, majd közvetve a Londonban élő világhírű magyar filatelista gyűjteményébe. Akik a leveleket „exportálták”, nem voltak érdekeltek abban, hogy tisztázódjon a helyzet. A hamis levelek Nyugatra szállítása tovább folyt, ám végül 2000-ben, a bécsi WIPA (Wiener internationale Postwertzeichen Ausstellung) kiállításon kidurrant a léggömb, az addigi legismertebb hazai bélyeg előtti anyagban számos hamisítványt azonosítottak. Az ügyről a hazai filatéliai sajtóban hosszú hónapokig csönd volt, csak az év vége felé jött létre egy bizottság, amelynek a külföldi kiállításokra kiküldött anyagok megszűrése volt az elsődleges célja.

A felelősség kérdésében megoszlottak a vélemények. A MAFITT Gervay-alapítványa 2002-től megkezdte a hamis levelek felvásárlását, s ennek eredményeként közel félezer hamis levél került a tulajdonába, nagyrészt Nyugatról visszavásárolt objektumok. Cserni György 2005-ben újra előadást tartott az általa felelősnek tartott gyűjtők szerepéről. Minthogy számos olyan tény került napvilágra, amely korábban nem volt ismert, a MAFITT felkérte a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségét (MABÉOSZ) az ügy részleteinek tisztázására. Minthogy az érintettek a MABÉOSZ vezető tisztségviselői közül kerültek ki, várható volt, hogy az igazság kiderítése nem lesz egyszerű. Ezt mutatja az is, hogy a két szervezet viszonya jelentősen megromlott, a MAFITT vonatkozó közleményét a Bélyegvilág, a MABÉOSZ hivatalos lapja nem jelentette meg; a tényeken alapuló összefoglalás belső nyilvánosságra hozatala miatt a legfőbb érintett bíróságon támadta meg a MAFITT elnökségét.

Az ügy miatt komoly etikai válság alakult ki, amelynek sajátos lezárásaként a MABÉOSZ elnöksége a Bélyegvizsgáló Bizottság (BÉVI) összehívása és a szakértők megkérdezése nélkül (az elnökségben ehhez egy igazságügyi bélyegszakértő asszisztált), elnökségi határozattal megszüntette az évek óta csak agonizáló Bélyegvizsgáló Állomását. Az indok többek között az volt, hogy a MABÉOSZ nem vállalhatja a tévedésekből eredő károk ódiumát, dolgozzanak a bélyegszakértők önállóan. Ez már azért sem egyszerű, mert szakértelmük, kapacitásuk is hagy kívánnivalót maga után. A jelenlegi gárda autodidakta módon nyerte el pozícióit, nincs szervezetük, nincsenek egyeztetések, az általános filatéliai tudás többnyire hézagos - ezt a BÉVI rendszere valamelyest még át tudta hidalni. Megjegyzendő, hogy az utóbbi évtizedekben a MABÉOSZ-nak semmiféle - szakértésből eredő - kára nem volt. A BÉVI megszüntetése ez esetben öngyilkossággal ér fel - igaz, hogy az alapszabálybeli előírás ellenére gyakorlatilag már hosszú évek óta nem is működött. Az ügy sajnálatos része, hogy a filatéliai szakértés engedélyezése és ellenőrzése állami oldalról - kellő rálátás hiányában - szintén nem nevezhető optimálisnak, sőt elégségesnek sem. Egy hamisítási ügy reális bírósági kezelése pedig a mai feltételekkel megoldhatatlannak tűnik. Csak remélhető, hogy a filatélia iránt felelősséget érzők nem adják fel - ehhez azonban számos dolognak változnia kell.

Visnyovszki Gábor