Választási plakátok egykor

A parlamenti választások közeledte az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárának munkatársait arra ösztönözte, hogy kiállítást rendezzenek a politikai kommunikáció történetét feldolgozó választási plakátokból. Az előkészületek során kiderült, hogy a jobb- és baloldali pártok választási plakátjai nemcsak stílusuk szerint, de ikonográfiailag is eltérők. Bármennyire is leegyszerűsítésnek vagy általánosításnak tűnhet első pillantásra ez a megállapítás, olyan kényes kérdéseket érint, amelyekről nem szokás beszélni. A jelenség mögött meghúzódó történelmi, művészetszociológiai okok felfejtése lehetőséget ad a politikai véleménytől független értelmezésre. A Műértő cikke.

A plakát alkalmazott műfaj, alkotója nem élhet az autonóm művész szabadságával. A megrendelő számára minden más alkalmazott művészeti formánál fontosabb, hogy a végeredmény megfeleljen az elvárásainak. Ő ugyanis a közvéleményt szeretné formálni, saját igazáról meggyőzni, ezért a tartalmat és a formát alárendeli az üzenet leghatékonyabb átadásának. A megrendelő elvárásai mellett a végeredményt ugyanakkor a grafikus tehetsége és ötletessége is alakítja.
A választási plakátot rendelő párt a saját ideológiájának megfelelő ikonográfiát (szimbólumrendszert) és stílust vár el. A XX. század elejére már kialakult az a jelképrendszer, amelyet a két politikai oldal és a hozzá tartozó pártcsaládok használtak.

A baloldalé nagyrészt internacionális: a szocializmus és a kommunizmus jelei (sarló, kalapács, üllő) kapcsolódnak benne össze a helyi invenciókkal (mint a vörös, kalapácsot lendítő figura - lásd keretes írásunkat). A magyar plakátokon a helyi viszonyokat tükrözve egészül ki a szocialista művészet főszereplője, a nagy tenyerű, erős munkás a hasonlóan robusztus, bajszos, kaszát fogó paraszttal. A jobboldali jelképrendszer jellemzője a „nemzeti gondolatkör szakralizálása, ugyanakkor a keresztény vallásos eszmerendszer nemzetivé tétele” - fogalmaz Vörös Boldizsár, a Történelmi Szemlében nemrég megjelent Jelképek, szállóigék, ünnepségek című cikkében. A két alapvető mozzanat: a keresztény-vallásos eszmerendszer és a nemzeti gondolat a Horthy-kor szinte minden politikai plakátján megjelent. Ez a gondolati tartalom a nemzeti és a keresztény ikonográfiai elemekben ölt testet: gyakori a zászló, a korona, a Nagy-Magyarország-térkép, a népies viseletű figurák. A vallásra általában a kereszt jele utal, a keresztény jelzőt szinte minden párt az elnevezésébe is belefoglalta.

A bal- és a jobboldali jelképrendszer komplex kölcsönhatásban áll egymással. Gyakran veszik át és értelmezik át egymás jelképeit, használják fel azokat a másik feletti győzelem kontextusában. A vörös kalapácsos figura például a húszas években számos jobboldali plakáton is szerepelt. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja 1922-es E jelben győzünk! feliratú plakátján leomlott szobrán lép át egy magyaros ruhájú alak, de találkozunk vele Manno Miltiades néhány munkáján is, amelyek a Tanácsköztársaság bűnösségét emelik ki a háború elvesztésében és a kedvezőtlen békekötésben. Hasonlóképpen jelenik meg a fasiszta fekete ruhás alakja az 1945-ös plakátokon.