Az erő kortárs portréi

A Strozzi-palotában három esztendeje rendszeresen kortárs tárlatokat is bemutat a CCCS (Centro di Cultura Contemporanea Strozzina) alapítvány. Most Az erő portréi - A hatalom változatai és mechanizmusai címmel a politika, a társadalmi és gazdasági élet, a pénz világának mai képviselőit jeleníti meg a fotó, a videó és az installáció műfajában kéttucatnyi élvonalbeli alkotó a világ távoli tájairól. A Műértő cikke.

A Strozzi-palota tárlatán megtekinthető a plakát, amelyre Fidel Castro került uniformisban és feszes vigyázzállásban. Merevségét a fekete háttéren kívül az is fokozza, hogy 1999-es stúdiófelvételéhez Hiroshi Sugimoto - Madame Tussaud panoptikumát idézve - élethű viaszbábot használt, akárcsak II. János Pál pápa esetében. Az obligát viselet mellett a sztereotip gesztus is fontos - utóbbi esetében az áldást osztó jobb. Helmut Newton életművében akkor is ott kísértettek a Wagner-operák mitologikus valkűrjei, amikor monumentális női aktokat fotózott fenyegető pózokban. Bár Margaret Thatcher decens kosztümben ült a fotós elé 1991-ben, frontális beállítása az egykor „Vaslady” hajthatatlanságát idézi.

Rineke Dijkstra Olivier-sorozatán (2000-2003) a francia idegenlégió családnevét és múltját elhagyott újoncának változásait követte - a naiv kamasztól a személyes arcvonásait vesztett, „élő fegyver” prototípusáig. Annie Leibovitz ötlete volt 2007-ben, II. Erzsébet egyesült államokbeli látogatása előtt, hogy c-print technikával megismétli Cecil Beaton 1939-es fekete-fehér fényképét a vendég elődjéről, az anyakirálynőről. Felkérte a brit uralkodót, hogy teljes ornátusban pózoljon neki a Buckingham-palota azonos termében, majd levétette vele a koronát - mint idejétmúlt régiséget vagy öltözékkiegészítőt egy divatbemutatón -, hogy kevésbé protokolláris portrévariánsa is legyen a témára.

A sokalakos kompozíciók összetettebb módon tudják közvetíteni a társadalmi csoportok kohéziós erejét alkotó külső és belső jellemzőket. Hosszú exponálásai miatt a klasszikus festményekhez állnak közel Tina Barney családi jelenetei az új évezred első éveiből, amelyeken „a gazdagok és szépek” elegáns lakásaikban pózolnak tisztes távolságban, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz. A Michael Cleg-Martin Guttmann alkotópáros A fedélzet (2007-2010) című c-print sorozatában Frankfurt pénzügyi elitjének alakjait kapta egyenként és névtelenül lencsevégre a Deutsche Bank elnöki szintjén, különféle napszakokban. Majd a felvételeket „kvázi főnöki teammé” montírozták össze a felhőkarcoló üvegfalain áttűnő panoráma előtt úgy, hogy a beeső fények eltérése a látvány mesterkélt voltát hangsúlyozza.

Impresszionista könnyedséggel dolgozik Daniela Rossell. Női sorozatán (Gazdagok és híresek, 1999-2002) tehetős ismerőseit és baráti körét a szappanoperák álomvilágában - mint aranykalitkájuk foglyát vagy egy hárem rabszolganőjét - jeleníti meg, akárcsak Martin Parr, aki az utóbbi években a globalizálódott „jet-set társaság” élményhajszoló celebjeinek kavalkádját dokumentálja régiségvásárokon és árveréseken, lovaspóló-mérkőzéseken és lóversenyeken.

Daniela Rossell: Hárem-terem, 1999–2002 Fotó: Daniela Pinell; Sprüth Magers Berlin London; Greene Naftali Gallery, New York

Frappáns záróakkord Wang Quingsong Múlt, jelen és jövő című 2001-es triptichonja, amelynek alakjaihoz a művész az ünnepi felvonulásokon szokásos szocreál élőképekből és Mao elnök a pekingi Mennyei Béke Terén álló mauzóleumának homlokzatából merített ihletet. A szakmájuk jelképeivel vagy virágcsokrokkal integető és hangszereken játszó figurákból álló, ágáló csoportokat - közelmúltunk álszimbólumait - korszakonként bronz, ezüst vagy arany festékkel mázolta egyszínűre. (A kiállítás megtekinthető január 23-ig.)

Wagner István