szerző:

Könnyű lenne úgy elkezdenem, hogy „Szabó Ádám War Games című önálló kiállításának a terébe lépve úgy éreztem magam, mintha egy paintballpályán lennék”. De az igazság az, hogy az első pillanattól egyértelmű volt, hogy egy klasszikus szobrászati témát problematizáló konceptuális installáció kulisszái között bolyongunk a képtár földszinti nagy terében.

Szabó Ádám: War Games, 2016, installáció
©

A paintball-hasonlat talán a kiállítás erős felütésének köszönhető, hiszen az első mű, amivel szembesülünk, egy sortűz drámai módon kimerevített panorámája. A viszonylag közelről a gipszkartonfal felé irányuló, füstölgő puskasor művészettörténeti referenciákban is gazdag alkotás (ami a későbbiekben feltáruló nagy lövöldözős jelenetre már nem jellemző). A szóban forgó mű, amely nem helyspecifikus módon a kiállításra jött létre, kompozíciójában – az alkotó intenciója szerint is – Goya 1808. május 3. című híres képét idézi, amelyen spanyol felkelőket végeznek ki Napóleon katonái. Persze lehet, hogy pontosabb lenne egy majd fél évszázaddal későbbi, de ugyanúgy a Goya-kép kompozíciójából inspirálódó festményre hivatkoznom, Manet Miksa császár kivégzése című művére. Már csak azért is, mert Manet-nak több konkrét köze lehet Szabó Ádám életrajzához, ugyanis a művész Szabó Dezsővel közös, a Stúdió Galériában 2010-ben megvalósult kiállítása is a Mané & Moné címet kapta. A Manet–Goya áthallás annyiban érvényes a War Games kontextusában, hogy Szabó Ádám fából faragott puskáinak történeti, mechanikai előképei egyértelműen az emlegetett XIX. századi festményekről származnak. Ám ezeken kívül már semmi más nem került át a történeti festészetből a XXI. századba. Szabó jelenetében nincsenek alakok, az önállósított motívumként kiemelt füstölgő fegyvereké a főszerep. Persze kommentálhatnánk ezt a korszellem jegyében úgy is, hogy a XXI. század paradigmaváltó háborúiban gyakorlatilag szellemek – jogi vagy politikai értelemben nem létező, vagy nem azonosítható alakulatok – vívják véres fegyveres harcaikat Ukrajnában vagy Szíriában. Szabó Ádám művészete és kiállítása szempontjából azonban nem a hiányzó alakok az igazán fontosak, hanem a fegyverek füstje. Ezt alátámasztandó elég, ha végigtekintünk Szabó 2014 óta létrehozott munkáin. Így egyértelművé válhat számunkra, hogy az életműben központi elemmé avanzsált a füst, a köd, a felhő, a gőz szobrászati megfogalmazása. A motívum – füstölgő cigaretták, füstöt okádó gyárkémények és fegyverek formájában, valamint 2009–2010-es Vulkán című videójában – már korábban is foglalkoztatta a művészt.

 Fenyvesi Áron írása, a cikk folytatása a Műértő december-januári számában olvasható!