szerző:
Műértő

Könnyű lenne úgy elkezdenem, hogy „Szabó Ádám War Games című önálló kiállításának a terébe lépve úgy éreztem magam, mintha egy paintballpályán lennék”. De az igazság az, hogy az első pillanattól egyértelmű volt, hogy egy klasszikus szobrászati témát problematizáló konceptuális installáció kulisszái között bolyongunk a képtár földszinti nagy terében.

Szabó Ádám: War Games, 2016, installáció
©

A paintball-hasonlat talán a kiállítás erős felütésének köszönhető, hiszen az első mű, amivel szembesülünk, egy sortűz drámai módon kimerevített panorámája. A viszonylag közelről a gipszkartonfal felé irányuló, füstölgő puskasor művészettörténeti referenciákban is gazdag alkotás (ami a későbbiekben feltáruló nagy lövöldözős jelenetre már nem jellemző). A szóban forgó mű, amely nem helyspecifikus módon a kiállításra jött létre, kompozíciójában – az alkotó intenciója szerint is – Goya 1808. május 3. című híres képét idézi, amelyen spanyol felkelőket végeznek ki Napóleon katonái. Persze lehet, hogy pontosabb lenne egy majd fél évszázaddal későbbi, de ugyanúgy a Goya-kép kompozíciójából inspirálódó festményre hivatkoznom, Manet Miksa császár kivégzése című művére. Már csak azért is, mert Manet-nak több konkrét köze lehet Szabó Ádám életrajzához, ugyanis a művész Szabó Dezsővel közös, a Stúdió Galériában 2010-ben megvalósult kiállítása is a Mané & Moné címet kapta. A Manet–Goya áthallás annyiban érvényes a War Games kontextusában, hogy Szabó Ádám fából faragott puskáinak történeti, mechanikai előképei egyértelműen az emlegetett XIX. századi festményekről származnak. Ám ezeken kívül már semmi más nem került át a történeti festészetből a XXI. századba. Szabó jelenetében nincsenek alakok, az önállósított motívumként kiemelt füstölgő fegyvereké a főszerep. Persze kommentálhatnánk ezt a korszellem jegyében úgy is, hogy a XXI. század paradigmaváltó háborúiban gyakorlatilag szellemek – jogi vagy politikai értelemben nem létező, vagy nem azonosítható alakulatok – vívják véres fegyveres harcaikat Ukrajnában vagy Szíriában. Szabó Ádám művészete és kiállítása szempontjából azonban nem a hiányzó alakok az igazán fontosak, hanem a fegyverek füstje. Ezt alátámasztandó elég, ha végigtekintünk Szabó 2014 óta létrehozott munkáin. Így egyértelművé válhat számunkra, hogy az életműben központi elemmé avanzsált a füst, a köd, a felhő, a gőz szobrászati megfogalmazása. A motívum – füstölgő cigaretták, füstöt okádó gyárkémények és fegyverek formájában, valamint 2009–2010-es Vulkán című videójában – már korábban is foglalkoztatta a művészt.

A füst és a köd is illékony, légnemű halmazállapotú anyag, melynek fizikai jellemzői nagyon távol állnak a klasszikus szobrászat évezredes vagy földtani korokban mérhető tartósságú matériáitól. Ehhez képest az efemer jelleg közel sem hasonlóan eposzian örök állapotát megörökíteni kívánó Szabó Ádám egyszerű gyapjút vagy vattát használ műveiben a füstök érzékeltetésére. Ezt a módszert a hozzá közel álló modell- vagy makettépítés barkácseszköztárából is kölcsönözhette.

De a lényeg nem is a motívumok eredetében rejlik, hanem abban, hogy egy szobrász egy efemer, rövid életű, nehezen megragadható fizikai jelenséget igyekszik leképezni a térben. Ennél klasszikusabb, örökérvényűbb szobrászati alapproblémát nehéz lenne találni – még akkor is, ha a klasszikus szobrászat a fizikai értelemben szilárd testeket, azok mozgásait és az ezekből kialakuló térbeli kompozíciókat részesíti előnyben. Az új, mediálisan felfrissített és nem ortodox anyagokkal kísérletező Szabó Ádám azonban új szobrászati eszközöket talált a kimerevített pillanatnak és járulékos feszültségének kibontására a füstölgő tárgyak formájában.

Már Winckelmann is azt emelte ki a Laokoón-szoborcsoport elemzésekor, hogy a szobrászat feladata a drámai koncentráltságú pillanat megtalálása, amely képes arra, hogy narratív előzményeket is felvillantson, sőt mindezt egyetlen idősíkba sűrítse. A fegyver elsütése is hasonlóan drámainak ígérkező választás, hiszen a füstölgés jelzi: a golyó elhagyta a fegyvert, de talán még nem csapódott be célpontjába. Ám mintha a becsapódás nem is lenne igazán fontos vagy valós pillanat Szabó Ádám művei szempontjából, mivel a játékosan kunkorodó vattapamacsok eltérítik a figyelmet a fegyverek agresszív természetéről. Térjünk is vissza ebbe a játékot kulcsfogalomként kínáló művészeti realitásba, amely pimasz módon vattapamacsokkal ad választ a szobrászat egyik évezredes alapkérdésére.

Itt van ugyanis a War Games óriási méretű installációja, amely Ytong téglákból skiccel fel nagyvonalúan egy utcát vagy lőteret, esetleg egy mesterséges romot. A kiállítás fő műve olyan háromdimenziós valóságot definiál, amely azt az érzetet kelti, mintha egy építészeti szoftver által felvázolt vagy érzékeltetni akart, virtuálisan homogén térben mozognánk. A tér személytelenül precíz, galambszürke, nincs benne sem történet, sem félreértés, sem zaj, sem figyelemelterelés, csak fából precízen kifaragott, különböző évtizedekből származó kézifegyverek, puskák, gépfegyverek. És persze ezek füstölgő csövei. A térbeli konstelláció talán egy FPS (first person shooter) játék multiplayer módjának egyik kimerevített pillanatához áll a legközelebb, annak is egy olyan momentumához, ahol mindenki lő mindenkire. Érdekes, hogy ebben az esztétikai szempontból rendkívül fotogén virtuális utcaharcban talál otthonra a képzelőerőnk. Persze ez korántsem véletlen, hiszen generációk nőttek fel a Wolfenstein 3d-től egészen napjaink hájpolt Battlefield 1-ének virtuális tereiben lövöldözve.

Ennek az alapvetően virtuális kontextusnak köszönhető az is, hogy bár a kiállításon sok lövés dördül, mégsem menekülünk fuldokolva a térből. De nem élünk meg katarzist sem, sőt még drámát sem igazán. A Szabó Ádám által előidézett szituációban szenzuális értelemben vett expresszivitás sincs. Miért is lenne? Hiszen valójában egy analitikus-konceptuális mű szobrászati értelemben kitágított terében vagyunk, ahol nincsenek tettesek, nincsenek áldozatok, csak egy sterilnek felépített valóság, amelynek az a szerepe, hogy a füstnek álcázott vattapamacsok kacsintsanak ki ránk – a kiállítás legvalószerűtlenebbnek ható elemei. (Megtekinthető 2017. január 15-ig.)

Fenyvesi Áron

Megjelent a Műértő december-januári lapszámában

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!