szerző:
Műértő

A felszín alatt rejtőző jelentést kívánja feltárni Alexandre Farto, alias Vhils portugál street art művész, akinek számára a város az ihletforrás. Kamaszként kezdett graffitiket rajzolni, és ma már az egyik legjelentősebb utcai művészként tartják számon, akinek munkái a világ számos nagyvárosában megtalálhatók.Vhils a városi degradált környezet egymásnak ellentmondó kontextusaiból kiindulva, konfrontáló anyagokat felhasználva, romboló eszközökkel, pusztító eljárással hozza létre műalkotásait. Legemblematikusabb művei a falba vájt „festmények”, a vakolat leverésével létrehozott nagyméretű portrék.

Amikor graffitiket kezdett készíteni, elgondolkodott azon, hogyan rakódnak egymásra a rétegek a falakon. Egy-egy alkotásra utóbb újabb graffiti vagy reklám kerül, időnként lefestik az egészet, aztán a felületet megint birtokukba veszik az utca művészei, és így tovább. „Egy idő után már nem akartam ilyen köztes réteg lenni” – mondta. Ezért megállította és visszafordította a folyamatot. „Ahelyett, hogy növeltem volna a rétegek számát, úgy gondoltam, hogy inkább leveszek belőlük, hogy azt tárjam fel, ami alattuk van, egészen a falak belsejéig hatolva. Ha visszafejtjük ezeket a rétegeket, az adott hely történetét is előássuk.”

Vhils munkája, Lisnave, Setubal, 2014

Mindig közeli kapcsolatban állt a közterülettel, az utcán, az urbánus káoszban érzi jól magát. A város egyszerre jelenti számára a jelenkori civilizáció pozitívumait és negatívumait, jelképez alkotást és rombolást. Előszeretettel hasznosítja újra a fogyasztói társadalom szemetét, maradékait.

A „külváros külvárosában”, a Lisszabontól délre fekvő Seixalban nőtt fel. Az egykor falusias településen a kilencvenes években hirtelen hatalmas lakótelepek nőttek, ugrásszerűen megnövekedett a lakosság, ám az infrastruktúra csak később épült ki. Erre reflektálva kezdett el graffitiket készíteni. A Vhils aláírást 13 éves kora óta használja: nem jelent semmit, csupán – illegális graffitizőként – ezeket a betűket tudta a leggyorsabban a falakra rajzolni.

Nemzetközi hírnévre 2008-ban tett szert, amikor Londonban – ahol a Central Saint Martins művészeti főiskolán végezte tanulmányait – részt vett a Banksy által szervezett Cans Festivalon. Ott alkotott, falba vésett női arcképei a brit The Times címlapján jelentek meg, a BBC a portugál Banksynek nevezte, a Telegraph „Andy Wall-hole”-nak titulálta, míg a Guardian a tíz legjobb utcai művész közé sorolta. Ezt követően kapott meghívást a – street art terén az egyik legtekintélyesebbnek számító – londoni Lazarides galériától. Utána már sorban jelentkeztek galériák és múzeumok, egymást követték a meghívások. A Forbes magazin tavaly felvette a világ legjelentősebb 30 év alatti művészeinek toplistájára. Munkái többek között Párizs, Berlin (ahol Merkel arcképét véste falba), Sanghaj, San Diego, Cincinnati, Sydney, Philadelphia, Bogotá, Rio de Janeiro házfalain láthatók. Idén Hongkongban valósított meg egy projektet, a következő célpontok Mexikó, Brazília, Uruguay.

Munkáival elsősorban a jelenlegi fejlődési modellt kérdőjelezi meg. „Az életmód uniformizálttá vált, figyelmen kívül hagyva, hogyan éltek az emberek a világ különböző részein. Ezzel nyertünk is, de jelentős az identitásveszteség” – fogalmazott. Minden városban, ahol dolgozik, a helyi közösségek nehézségeit, szenvedését igyekszik bemutatni, segítve őket abban, hogy visszaszerezhessék elvesztett identitásukat. Ezért fontos számára, hogy az ott lakók arcát örökítse meg falba vésve.

Vhils munkája, Moszkva, 2010

Elsősorban köztéri művész, de beltéri műveket is alkot, több kiállítást is rendeztek már mukáiból többek között Lisszabonban, Londonban, Párizsban, Sydney-ben, és meghívást kapott az idei madridi ARCO-ra, a világ egyik legnevesebb kortárs művészeti vásárára. Belső terekben is készít „falromboló” műveket, különböző technikákat alkalmazva – valamilyen módon mindig rétegeket lefejtve vagy lemarva. Kinti és benti képei vizuálisan különbözők, de a téma mindig ugyanaz: az egyre elviselhetetlenebbé váló fejlődési modell. Az ihletet a beltéri alkotásokhoz is kintről, az utcáról hozza.

Véleménye szerint a falak között az alkotás introspektív, a művésznek van ideje elemezni a művet, míg az utcán azonnali hatást kell elérni, meglepetést kell okozni. Az időjárás is kikezdi a szabadtéri munkákat, idővel bizonyos patinát nyernek. „Engem az sem zavar, ha elpusztulnak” – állítja. Úgy véli, mindenkinek joga van a köztereken ott hagyni a keze nyomát, legyen bár művész vagy sem. A köztéri művek és a környezet között kölcsönhatás van, ami humanizálja az alkotást, és gazdagítja a várost. A fehér falú város néma és steril – mondja.

Felfedezte magának a videót is, amit újabb, szélesebb körű hatást elérő eszköznek tekint ugyanannak az üzenetnek az eljuttatására. A U2 együttes felkérésére videót készített a Raised by wolfes című számhoz.

A rombolva alkotást szó szerint értelmezve robbanószerrel is készít műveket. Ezzel azt mutatja meg, hogy egy apró dolog miként képes szétvetni egy addig tartósnak hitt struktúrát. Az ötlet a gazdasági válság idején merült fel benne. Úgy érezte, sok, eddig biztosnak hitt dolog megkérdőjeleződik, és egy szikra elég ahhoz, hogy elrejtett rétegek kerüljenek felszínre.

Noha együtt dolgozott – a számára referenciát jelentő – Banksyvel és csapatával, nem biztos benne, hogy személyesen ismeri is őt. Többükkel volt kapcsolatban, Banksy is köztük lehetett, de nem tudja, melyikük. Jobb is így, állítja, az anonimitás nagyobb erőt ad művészetének: „Az alkotásra kell fókuszálni, nem az alkotó arcára.” Ő sem szereti, ha alkotás közben vagy művei mellett fényképezik. Annak ellenére, hogy egyre ismertebb, igyekszik saját személyéről a műveire terelni a figyelmet. Sokáig még az interjúkban sem kívánta megmutatni az arcát. „Persze, ha azt akarom, hogy minél több emberhez eljusson az üzenetem, akkor engednem kell: nagyobb figyelmet kelt, ha valamihez az arcomat is adom” – ismerte el.

Muharay Katalin

Megjelent a Műértő 2016. december-2017. januári lapszámában.