szerző:
Műértő

A Frieze több mint negyedszázada van jelen a kortárs művészeti szcénában. A brand magazin formájában debütált 1991-ben, majd a művészeti élet és piac növekedésével összhangban Amanda Sharp és Matthew Slotover, a lap alapító szerkesztői 2003-ban kortárs művészeti vásárt szerveztek Londonban. Az ambiciózus rendezvény azóta is a legprogresszívebb, legújabb trendeknek nyújt platformot. 2012-ben profilja és mérete tovább bővült: a Frieze mellett megnyílt a Frieze Masters vásár Nagy-Britannia fővárosában, ahol évről évre megtekinthetők a klasszikus és a XX. századi nagymesterek galériáinak standjai. 2014-ben a Frieze New Yorkot is beindították, mely a helyi színtér növekedésére reagálva ötvözi a két korszakbeli fókuszt az Újvilág művészeti és műkereskedelmi központjában. Még éppen időben, ugyanis idén először a klasszikus és modern művészetnek szentelt topvásár, a TEFAF is betört Manhattanbe – ráadásul a Frieze New York megrendezésével párhuzamosan. Az erős versenytárs némileg megbolygatta a Frieze New York koncepcióját, de ez nagyon is kedvező fejleménynek tűnik.

Egy művészeti vásáron a kereskedelemé a főszerep, ám a Frieze valahogy mindig is az intézmények közötti átmeneti zónába kívánta pozicionálni magát, így az értékbeállításon túl művészetközvetítő szerepe sem elhanyagolható: a magángyűjtők mellett nagyban épít a nonprofit intézményi vásárlásokra. Az amerikai piac sajátosságai közé tartozik, hogy méreteik és lehetőségeik tekintetében az itteni múzeumok gyűjteményezési szokásai erősen eltérnek az európaiakétól. Így a város északi csücskén, a Randall’s Islanden idén május 5. és 7. között megrendezett, 31 országból érkezett 200 illusztris galéria dömpingjében nem okozott meglepetést, hogy a főként amerikai központú és érdekeltségű megagalériák standjain könnyen belefuthatott az érdeklődő egy-egy múzeumi léptékű műbe. A Bernard Jacobs Gallery például Henri Matisse és Sam Francis munkái mellett egy 1974–1975-ös Robert Motherwell-festménnyel – és annak 10 millió dollár körüli árával – ejtette ámulatba látogatóit (Elegy for the Spanish Republic No. 130). A szintén New York-i bázisú Eykyn Maclean galéria Jean-Michel Basquiat Piros nyúl című művét (1982) kínálta eladásra 8,5 millió dollárért. Az osztrák Thaddaeus Ropacnál pedig Georg Baselitz és Robert Rauschenberg munkáin pihentethették szemüket az éreklődők.

A P.P.O.W. győztes standja
©

Érdekes volt megfigyelni a vásár erős XX. századi koncentráltságát. Igaz, ez sem volt meglepetés, hiszen a felsorakozott galériák egyötöde állandó vagy vissza-visszatérő szereplője a londoni Frieze Mastersnek, ahol a kiállítók alkotóik életművének művészettörténeti jelentőségére gyakorta egyéni standokkal erősítenek rá. Ez a koncepció itt is érvényesült. A nagy múltú Pace standját például az 1960-as évektől aktív Keith Sonnier, a nagyon izgalmas, de kevésbé ismert minimalista művész neonmunkái világították be. Hasonlóan jó, de még nem sztár művészt hozott New Yorkba a világ egyik vezető galériája, a Gagosian: ők az amerikai John Currin munkáival készültek a vásárra. Ebbe a koncepcióba illeszkedett a Hauser & Wirth is, akik ugyan egy jól beágyazott művészt állítottak ki, de annak legújabb, eddig nem ismert korszakából válogattak: az 1980–90-es évekbeli, gyakran kritikus multimédia-munkáiról ismert afrikai–amerikai Lorna Simpson legfrissebb képeiből és szobraiból.

A számunkra különösen izgalmas Spotlight szekcióban a fókusz kimondottan az elmúlt években megfigyelhető paradigmaváltásra irányult. Az itteni standokon főképp az 1960–70–80-as évekből láthattunk (ismét) egyéni prezentációkat olyan alkotóktól, akiknek bár nem megkérdőjelezhető a művészeti relevanciájuk, nemzetközi ismertségük, beágyazottságuk azonban vagy elenyésző, vagy mostanában kezd csak kialakulni. Éppen ezért a Spotlight a maga 31 galériájával főleg a feltörekvő piacokra összpontosított. A megismertetésen és a kereskedelmi pozicionáláson túl és a kontextusba helyezés mellett a további művészettörténeti kutatások ösztönzése is a szekció céljai közé tartozott.

Értelemszerűen itt is amerikai galériák voltak többségben, ám a Rio de Janerio, Sao Paolo és Tokió kiemelkedő for-profit kiállítóterei által hozott alkotások mellett Ladik Katalin korai munkáival is ebben a szekcióban találkozhatott a közönség a budapesti acb és a valenciai Espavisor közös standján. Ladik nemzetközi prezentációjában nagy előrelépést jelentett ez a kereskedelmi bemutató: jóllehet munkásságának elemeit Londonban már felvillantották az elmúlt években, ez a New York-i seregszemle documentás szereplése előtt jó lehetőséget biztosított a művész nemzetközi vérkeringésbe való beiktatására. A főként fényképalapú standon Ladik korai performanszfotóié volt a főszerep. Az 1978-as Poemim-sorozat mellett – ahol fejét egy üveglaphoz szorítva a női arc reprezentációjával játszik – hang- és képalapú vizuális verseit is nagy érdeklődés övezte. Csakúgy, mint a magyar absztrakció két emblematikus művészének kései munkáit, amelyek a neves New York-i Elizabeth Dee galéria standján várták a látogatókat. Persze nem véletlenül, hiszen a kiállítóhely harlemi terében a vásárral egy időben nyílt meg az Eyes of the Others című csoportos kiállítás, ahol a magyar neoavantgárd színe-java debütált. A vásáron két impozáns festményen köszönt vissza a tematika: Nádler István 2008-as At all times II című műve 28 500 dollárért került be egy új gyűjteménybe, míg Bak Imre 2009-es munkáját 82 ezer dollárért kínálták eladásra a vásáron.

Anri Sala munkája a Marian Goodman galéria standján
©

Természetesen a történelmi visszatekintés nem vette el a teret a progresszív fiatal vagy kevésbé fiatal bemutatkozók elől sem. Róluk, azaz a vásár legfiatalabb 13 galériájáról és művészeikről a Frame szekcióban lehetett tájékozódni. Itt állított ki idén először a Bridget Donahue, amely a Frieze New Yorkkal párhuzamosan futó Whitney Biennáléra beválogatott Susan Cianciolót mutatta be. A kisebb kísérletező galériák mellett a nagyágyúk standjain is megtalálhatók voltak az installációs, experimentális munkák. A Marian Goodman például négy, önmagát doboltató dobot állított ki, a 2013-as Velencei Biennálé óta sokat foglalkoztatott újmédia-művész, Anri Sala Bridges in the Doldrums című 2016-os installációját. De az idei velencei seregszemle művészei is jelentkeztek a galériák standjain. A svájci pavilonban Giacometti-interpretációkkal bemutatkozó fiatal Carol Bove szobrait például David Zwirner standján láthattuk. A kelet-európai neoavantgárd emblematikus művészének, Geta Bratescunak a munkái a Velencei Biennálé román pavilonja mellett New Yorkban az Ivan Gallery standját töltötték meg.

A Frieze NY nemcsak a nonprofit szcéna eseményeire reagált ennyire aktívan, hanem a politikai életet is célkeresztbe vette. A vásár területén is bele-bele lehetett futni direkt vagy indirekt politikai utalásokba – ilyenek voltak többek közt Mike Kelley és Cindy Sherman politikailag érzékeny 1980-as évekbeli, de máig aktuális művei a Skarstedt standján –, de a vásáron kívül, azaz annak a Public Art projektjeiben is erősen megmutatkozott ez a tematika. Leginkább a szupersztár Anish Kapoor Descension című művében, amely a Brooklyn Bridge lábánál elhelyezett hatalmas kör alakú medencében generált vízörvényként vonzotta a tekinteteket, és Kapoor „reményei” szerint talán az Egyesült Államok új elnökét, Donald Trumpot is, akit a művész a The Art Newspapernek adott interjúja szerint szívesen látna az örvénybe ugrani.

Rechnitzer Zsófia

(Megjelent a Műértő 2017. júniusi lapszámában) 

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!