szerző:
Műértő

A WOMAN című kiállítás 48 európai és amerikai nőművész több mint 300 munkáját mutatja be. Alapvetően minden olyan csoportos szemle bizalmatlanságot ébreszt bennem, amely kizárólag azonos nemű vagy származású művészeket tömörít. A történeti megközelítés azonban indokolttá teszi a feminista avantgárd anyagot, amelyben az osztrák Verbund-gyűjtemény hetvenes években tevékeny nemzetközi női alkotói szerepelnek.

A XX. század elején kibontakozó európai nőjogi törekvések művészeti kezdeményezéseit derékba törte a nemzetiszocializmus és a II. világháború. A polgárjogi, valamint az 1968-as mozgalmak lendületével azonban egy második hullám formájában a feminizmus új erőre kapott, és a mind szélesebb nyilvánosság igényével lépett fel a hetvenes évek során. A feminista kapcsolati hálók kiépítésével párhuzamosan nőket szerepeltető kiállításokat is szerveztek, manifesztumokat és művészeti folyóiratokat jelentettek meg közösen. A korai példák közé tartozik Mary Beth Edelson Speaking for Myself című 1971-es kiáltványa, és a következő évben általa az Egyesült Államokban szervezett Conference for Women in the Visual Arts, valamint VALIE EXPORT a konferenciával közel egy időben megjelent Woman’s Art című manifesztuma. Irányadó volt a Lucy R. Lippard rendezte c. 7,500 című csoportos szemle is, amelynek csak nőművészek munkáit bemutató anyaga 1973–1974-ben egy éven át turnézott az Egyesült Államokban. Ulrike Rosenbach, Rita Myers és Martha Wilson ezen a legendás tárlaton bemutatott művei ma a Verbund-gyűjteményben találhatók. A kiállítás ilyen módon a hetvenes évek nőművészeinek azt a hiánypótló kollektív gyakorlatát tükrözi, amellyel a képzőművészeti szcénában igyekeztek érvényre jutni. A WOMAN cím félrevezetőnek tűnik, annak ellenére, hogy valóban rámutat a kiállítók egy kétségbevonhatatlanul rokon vonására. Mégsem ez a nyilvánvaló adottság a legkisebb közös többszörös, hanem a művészeti gyakorlatukból kiolvasható alternatív értékválasztás. Tevékenységük nyomán irányzattá erősödött a feminizmus képzőművészeti artikulációja, és ennek köszönhetően a művészettörténetbe is beírták magukat.

Mary Beth Edelson: Some Living American Women Artists / Last Supper, 1972
©

A háborút követő maszkulin művészeti és kreatív ipar eszköztárának újra- és átértelmezésével a hagyományos női szerepek dekonstruálását tűzték ki céljukul. A generációs különbség ellenére az 1930 és 1958 között született művészek számára az ötvenes évek konformizmusa fiatal- vagy gyerekkoruk meghatározó közös élménye. Munkásságuk során olyan több évszázados kulturális beidegződésekre és társadalmi egyenlőtlenségekre kérdeztek rá, amelyek sok esetben máig sem veszítettek aktualitásukból.

A művészettörténeti kánonnak elkötelezett tíz vezető európai múzeumban megrendezett vándorkiállítás szervezésének megkezdésekor úgy tűnhetett, hogy ha megkésve is, de intézményes diadalútjára indulhat a feminista avantgárd. Nem érdemes kétségbe vonni az eltelt közel fél évszázad eredményeit, ám az erjedő demokráciák politikai közbeszédében mindjobban erősödő nőgyűlölő hangok egyre aggasztóbbak. A kiállítás valódi tétje, hogy megszilárdítsa a művek által kijelölt történeti és tudományos helyi értéket, és kevésbé az, hogy aktualitásokra rezonáló inspirációs forrásként szolgáljon a fiatalabb generációk számára. Érzékelhető mindez abból is, hogy a bécsi akcionisták domináns helyi brandjének árnyékában dolgozó olyan osztrák művészek, mint VALIE EXPORT, Birgit Jürgensen és Renate Bertlmann fő művei magángyűjteményekből kölcsönözve érkeztek a mumok tereibe. A kispolgári prüdéria kikezdésében ugyan vitathatatlan a bécsi akcionisták szerepe, a WOMAN kiállítás láttán valahogy mégis kevésbé tűnik kockázatosnak Otto Muehl és Hermann Nitsch gyakran mások meztelen testét a középpontba állító performatív tobzódása. A feminista avantgárd többi tagjához hasonlóan Hannah Wilke és Penny Slinger saját meztelen bőrét és szociális identitását vitte vásárra. A „feminista avantgárd” új, a Verbund-gyűjtemény igazgatója által bevezetett terminus technicusa tehát az eddig elsősorban férfi művészekkel asszociált fogalom kereteit a feminista alkotók kísérletező, úttörő szerepére való rámutatással tágítja ki.

A fekete-fehér fotósorozatokból és kockatévékből álló visszafogott display segíti az archív anyagok explicit tartalmainak sallangmentes közvetítését. A bevezető kronológiát követően rövid, lényegre törő leírások kísérik az anyag gerincét alkotó négy tematikus műtárgycsoportot: az anya és háziasszony szerepére egyszerűsített női modell; a szerepjátékok formájában kibontott sztereotípiák; a női szexualitás versus tárgyiasítás, valamint a reklámipar diktálta makulátlan szépségideál. Ezek a szempontok valóban megragadják a mozgalom legfontosabb, társadalmi tekintetben elkötelezett karakterét, de a négy kategóriát átszövő kultúr- és művészettörténeti nézőpontból is jól kirajzolódik a tárlat íve. A sok esetben kiindulópontul választott, vallásos témájú reneszánsz alkotásoknak köszönhetően az égető társadalmi kérdések a kereszténység több évszázados története felől is megvilágítást nyernek.

Penny Slinger: Wedding Invitation –2 (Art is just a piece of Cake), 1973
©

A kiállítás Mary Beth Edelson Az utolsó vacsora parafrázisával kezdődik, és a női szexualitást tematizáló utolsó teremben Renate Bertlmann St. Erectus-motívumával zárul. Edelson plakátján az apostolok helyett és mellett 68 nőművész alkotja a bibliai jelenetet, míg Bertlmann hasonló kompozícióján az asztaltársaság tagjai vegyesen férfi- és női ruhába öltözött falloszok. VALIE EXPORT a másik reneszánsz művészzseni legismertebb művére hivatkozik, amikor a Pietà testtartását imitálva egy szennyessel tömött mosógépen ül széttárt karokkal. A művész az önfeláldozó anya és odaadó háziasszony egyoldalú nőideáljának paródiájaként jelenik meg mint kortárs Mária. Míg a háziasszony szerepkörét jellemzően ironikus felhangú művek járják körül, addig Ulrike Rosenbach performanszvideója kifejezetten lírai hangvételű. A felvételen egy XV. századi német Madonna-ábrázolásra vetített saját arcképre szegez íjat. A kettős arcképbe talált nyilak egyszerre dekonstruálják a Szűzanya keresztény és az amazon mitologikus női archetípusát. Hannah Wilke Super-T-Art című munkája is a vallásos ikongráfiából merít. A húsz fotóból álló narratív sorozat egy sztriptíz története, amelynek során a Mária Magdolnát tógában megtestesítő művész ágyékkötőben megfeszített Krisztussá alakul át.

A felsorolt alkotások mellett a kiállítás egészéből is jól látható, hogy a művészek figyelme a hagyományos műfajokkal szemben az új technikai médiumok felé fordult. A fotó és a videó mediális lehetőségei, valamint az akció és a performansz nyújtotta kifejezési formák egy olyan szabadabb, kísérletező alkotói hozzáállást tettek lehetővé, amelyben központi szerep jutott a művész személyes jelenlétének. A nő ábrázolásának több évszázados festészeti toposzai helyett saját testüket választották hiteles vizuális identitásuk megteremtéséhez. A Verbund-gyűjtemény feminista alkotói – korlátozott érvényesülési lehetőségeik ellenére – a legtöbb esetben humorral és iróniával mutattak rá a nyugati civilizáció társadalmi egyenlőtlenségeire, ezzel felülemelkedve rajtuk. (mumok, Bécs, megtekinthető szeptember 3-ig.)

Magyar Fanni

Megjelent a Műértő, 2017. július-augusztusi lapszámában 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!