szerző:

Hétvégétől már javulhat az idő, de kedden újabb hidegfront érkezhet.

Pénteken általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, délelőtt a Tiszántúlon lehet némi napsütés – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Több helyen várható kisebb eső, zápor, majd estefelé csökken a csapadékhajlam. Ismét többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. Késő estére 4, 9 fok közé hűl le a levegő.

A Nyugat-Európa felett elhelyezkedő magas légnyomású zóna peremén északnyugat felől továbbra is hűvös levegő érkezik fölénk, ezért a sokévi átlagnál hidegebb idő várható.

Hazántól keletre ezzel egyidőben egy úgynevezett hidegcsepp vonul el, ami kedvez a felhő- és csapadékképződésnek, emiatt sok felhőre, több helyen esőre, záporra számíthatunk – tette hozzá az OMSZ.

Szombaton már hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap, de elszórtan egy-egy jelentéktelen zápor előfordulhat – közölte az idokep.hu meteorológiai portál. 

Az északnyugati szelet még élénk, erős lökések kísérhetik. A hűvös hajnalt követően a délutáni órákban 13 és 18 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Vasárnap már sokfelé kisüt a nap. Csapadékra nem kell számítani, és a szél is veszít erejéből, hajnalban 1 és 7, délután 17 és 22 fok között alakulnak a hőmérsékleti értékek.

Hétfőn tovább melegszik az idő, már 19-24 fokot mérhetünk, csak az Alpokalján fordulhat elő egy-egy zápor.

Kedden napközben egy hidegfront érkezhet, záporokkal, zivatarokkal, feltámadó északnyugati széllel és lehűléssel.