szerző:
hvg.hu

A családi házak két legnagyobb problémája a rossz szigetelés, valamint a nem megfelelően illeszkedő nyílászárók. A tíz évvel korábban bevett szokásnak tekinthető 50 milliméteres szigetelés helyett mára inkább a 250-300 milliméteres a gyakorlat, ennek használata már jelentős megtakarítást eredményez a fűtési költségekben, valamint érezhetően csökkenthető a hőveszteség. A Lakásfókusz blog összeszedte, mire érdemes figyelni az előkészületek során.

A régebbi, mára már elavultnak mondható szigetelést a fűtési számla vastagsága, és a saját komfortérzet miatt is megfontolandó vastagabbra cserélni. A tulajdonosok tisztában vannak azzal, hogy szigetelni szinte kötelező, azonban a felújításba kezdők kétharmada egyáltalán nem vesz igénybe építészt vagy tervezőt egy felmérés eredménye szerint – írja a Lakásfókusz lakossági ingatlanos blog. Az esetek azon egyharmadában, amikor a tulajdonos építész vagy tervező segítségét kéri, a szakember szerepe elsősorban a kiviteli tervek elkészítésére és az engedélyeztetésre irányul, de az azokban meghatározott energiahatékonysági paramétereknek megfelelő építőanyagok és termék kiválasztásában már csak 10-ből 8 megrendelő kéri a szakember segítségét.

A családiház-tulajdonosok 54 százaléka energiamegtakarítás céljából újítja fel ingatlanát, de az építésszel terveztetők is elsősorban csak a kiviteli tervek elkészítését és az engedélyeztetésben való részvételt várják el a szakembertől, az anyagok beszerzésében való közreműködést már nem. Ennek eredménye pedig általában az, hogy az ingatlan megtervezett és kivitelezett energiahatékonysági teljesítménye jelentősen eltér egymástól, így a fűtésszámla továbbra sem vékonyodik a várt mértékben.

A családiház-felújítók 66 százaléka számára a szigetelőanyagok hőszigetelő képessége a legfontosabb szempont, ugyanakkor döntő hányaduk helytelenül vagy nem tudja, hogy mi a szigetelőanyagok legfontosabb tulajdonságainak jele, illetve hogy annak alacsony vagy magas értéke-e a kedvező. Ennek ellenére az esetek átlagosan 75 százalékában a szigetelőanyagokat a megrendelő, vagyis az ingatlan tulajdonosa saját maga vásárolja meg.

Ha megszületett az elhatározás, és belevágunk az otthonunk szigetelésébe, akkor a következőkre mindenképpen oda kell figyelni:

Hővezetési tényező (lambda - λD érték - W/m•K): a szigetelőanyag alapvető hőszigetelő tulajdonságát mutatja, azt, hogy milyen mértékben áramlik át a hő az adott anyagon, meghatározott idő alatt. Minél kisebb az érték, annál jobb a hőszigetelő képesség.

Hővezetési ellenállás (R-érték): egy adott szerkezet hővel szembeni ellenállását, tehát a szigetelőréteg hatékonyságát mutatja. Minél nagyobb az ellenállás értéke, annál jobb a hőszigetelés.

Hőátbocsátási tényező (U-érték - W/m2•K): egy adott szerkezet hőátbocsátó képességét mutatja. Minél kisebb ez az érték, annál jobb hőszigetelő tulajdonsággal rendelkezik a szerkezet.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!