A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által szignált kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A kormány a kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára a budapesti kormánymegbízottat, Pesti Imrét jelölte ki.Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere márciusban jelentette be, hogy lebontják az 1971-ben épült irodaházat. Mint elmondta, a Buda egyik legforgalmasabb területén álló, nyolcemeletes épület beleépült abba a szélcsatornába, amely a Duna felé kitisztítaná a régió levegőjét. Korábbi tanulmányokra hivatkozva jelezte: a forgalom növekedésével együtt nőtt a károsanyag-kibocsátás is, s ezzel a főváros egyik legfertőzöttebb helye lett a körzet.A Margit körúti ingatlan helyén közpark épül.
Kiemelt ügy lett Margit körúti volt minisztérium lebontása
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány azokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a gazdasági tárca egykori budapesti, Margit körúti irodaházának bontásával és a helyén létrehozandó közpark kialakításával függnek össze.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Csak disznóvágásra utazott, és máris beszervezték
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott Feledy Botond, ráadásul hírhedt közvetítőcégeken keresztül
Tarr Zoltán független testületet állított fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
TASZ a Hír TV kitiltása után: Aggasztó, ahogy a házelnök eljárt
Visszautasította az ügyészség Hadházy Ákos újabb feljelentését az aranykonvojügyben
Mi történik egy női bulin? – egy Instagram-posztból lett telt házas partisorozat és működő vállalkozás a HER.
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatása ügyében
Kiderítettük, miért szerepelnek a kulturális büdzsében a NER-es intézetek
Kényes feladatok sora vár a kedden megválasztott főállamügyészre
Pénzmosás gyanújával letartóztatták a szerb meteorológiai intézet igazgatóját
Fához kikötözött vaddisznóra uszította a kutyáját egy férfi
Az állatvédők orvvadászra gyanakodnak.