szerző:
HVG

„Sosem magamat toltam előre, hanem magát az ötletet. Tudom, hogy ez érdekes sztori, de nekem az az elsődleges, hogy a cég menjen” - mondja a találmánya, az üvegbeton révén ismertté váló Losonczi Áron.

„Sosem magamat toltam előre, hanem magát az ötletet. Tudom, hogy ez érdekes sztori, de nekem az az elsődleges, hogy a cég menjen” – érzékelteti a nagy multicégek ellen szabadalmi pereket nyerő, 37 éves feltaláló, hogy saját történeténél izgalmasabbnak tartja a világsajtó érdeklődését is felkeltő, Litracon nevű fényáteresztő beton sikerét. Nagyapja a két világháború között Csongrád polgármestere volt. Őt már Szolnokon nevelte közlekedési mérnök apja és a pedagóguspályát a Köjálnál végzett munkára cserélő anyja. Miután a rendszerváltáskor édesanyját felkérték, hogy a családi tradíciót folytatva, KDNP-s támogatással induljon a csongrádi polgármester-választáson – amit sikerült is megnyernie –, a fia a középiskolát már a helyi gimnáziumban végezte. „Konkrétan nem akartam feltaláló lenni”, a reáltárgyak iránti érdeklődés és a rajzkészség a BME építészmérnöki karára vitte. Negyedévesen egyéves svéd ösztöndíjjal jutott el Stockholmba, ahová a diploma itthoni megszerzése után is visszament egy kurzusra. Akkor fejlesztette ki az optikai szálas „üvegbetont”. 2004-ben céget alapított a gyártásra, de szinte azonnal megjelentek a hamisítók. A szabadalma védelmében indított jogi eljárásokat Lantos Mihály szabadalmi ügyvivő vitte sikerre: „csak ő látott esélyt arra, hogy megvédhetjük a találmányt”. Március 15-én az Erzsébet téren debütál köztéri alkotása: 12 világító betonpad.

A Szegedi Tudományegyetemen külkapcsolatokat menedzselő barátnőjével Csongrádon él és dolgozik meglehetősen szerény műhelyében, ami „a kőkemény valóság, itt aztán nem lehet elszállni”. A középiskolában rendszeres kosarazást és focit felváltotta a gitározás. Kedvenc hangszeréből komoly gyűjteménye is van már.

HVG: Többéves pereskedés után visszaszerezte találmánya szabadalmi jogát. Kiszámolta már, mennyit bukott azon, hogy eddig nem önnek dolgozott az üvegbeton?

Losonczi Áron: Nem, mert megijednék az összegtől. De már akkor sem lenne gondom életem végéig, ha megkapnám azt a százmilliót, amit eddig a szabadalmaztatásra költöttem, és amiben persze komoly pályázati pénzek, támogatások voltak.

HVG: Nagyon megviselte, hogy amíg ön ebben a hideg műhelyben robotolt, mások gazdagodtak a találmányából?

L.Á.: Komoly sokként ért, amikor megtudtam, hogy hamisítják. Szerencsére jöttek a pozitív hírek is: írt rólunk a Times, az átlátszó falunk pedig helyet kapott a washingtoni építészeti múzeum állandó gyűjteményében. Így aztán nem roppantam bele a pofonokba, de nem is szálltam el a sikerektől.

HVG: Az üvegbetont mintha a politika is megpróbálná kisajátítani, annak bizonyítására, hogy „mi, magyarok megmutatjuk a világnak”. Nem zavarja, amikor ilyen kontextusba helyezik?

L.Á.: Kezet fogtam már három magyar miniszterelnökkel, rengeteg politikust túléltem. Ez a történet nem rólam szól. Nem érdekel, hogy a vevőm jobbikos vagy LMP-s, kormánypárti vagy ellenzéki. Amúgy sem a „hazafias” vagy hazafiatlan vásárlókból élek, főleg külföldi megrendelésre dolgozom.

HVG: Miért pont a beton ihlette meg annak idején? Gyerekkorból hozott panelfóbia?

L.Á.: Sosem éltem lakótelepi lakásban; máshonnan jött az indíttatás. Az átlátszó anyagot fából vagy műanyagból is meg lehetne csinálni, de számomra az volt a fontos, hogy a beton olyan anyag, amelynek sajátos gondolati tartalma van. Általában utálják az emberek, ám az én találmányomban erős kontrasztot jelent, hogy megjelenik benne a fény is, amit viszont jó dolognak fogadunk el. A kettőt összegyúrva ráadásul nem valamiféle divatterméket, hanem időtálló anyagot kapunk.

HVG: Makovecz Imre ugyanezt mondta a fáról. Önnek bejön a nevével jelzett organikus építészet?

L.Á.:Az építészet a terek művészete, térszerkezetekről, térkapcsolatokról szól. Az anyagok, formák jönnek-mennek, de ha a terek jók, akkor időtálló lesz az épület. A Makovecz-féle organikus iskola épületeit én sok esetben inkább díszlettervezésnek tartom, persze vannak pozitív kivételek is.

HVG: Vannak kedvenc épületei, építészei?

L.Á.: Régebben Alvar Aalto-hívő voltam, miatta akartam Finnországba menni, de mára lezárult ez a korszakom. Épületekhez nem kötődöm. Nekem sokkal inkább bejön egy-egy kapualj, tornác, grandiózus előcsarnok vagy szép lépcső. A ma építészete számomra a fenntarthatóságról szól. Akkor jó az épület, ha a társadalmi kérdésekre, a lélekszám-növekedésre, a környezetvédelemre, tehát a legégetőbb problémákra is próbál választ adni.

HVG: Ha már fenntarthatóság: ön sem passzív házban lakik.

L. Á.: Ez adottság. Nagyszüleim egykori házában lakom, a teljes átalakítása igen drága volna.

HVG: Bár a világhír már megtalálta, ma is Csongrádon él. Nagy megrázkódtatás lenne mondjuk a fővárosba költöznie?

L. Á.: Azt tervezem, hogy kétlaki életet fogok élni, van is már egy lakásom Budán, de a munka főleg ide köt. Amúgy sem lenne semmivel sem jobb, ha ezt a műhelyemet fővárosi, kültelki gyártelepen rendezném be. Csongrád jó hely. Nyáron olyan, mintha én is egyike lennék az itt nyaralóknak.

HVG: Az sem zavarja, hogy – bár két együttesben is gitározik – zenészként nem nagyon ismerik a város határain túl?

L. Á.: Egyelőre! Komolyra fordítva a szót: 18 évesen nem voltak olyan ambícióim, hogy híres muzsikus legyek, mára pedig lekéstem róla. Nekem már két, egymást követő hétvégi koncert is megerőltető, nem bírnám a többhetes turnékat. Az Open Puszit az egyik betonszimpóziumon hoztuk össze. Vicces zenekar: direkt fordításban játszunk külföldi számokat. A Balkán Brothersszel a nyolcvanas évek magyar rock-blues-punk vonalára álltunk rá, és elkezdtünk saját számokat is írni.

HVG: Ki tudja kapcsolni a feltalálói agyát?

L. Á: Nem könnyű velem. Ha vasárnap ugrik be egy ötlet, vagy megcsúszunk a munkával, akkor is, bizony sokszor, a barátnőm húzza a rövidebbet. Szerencsére tolerálja.

HVG: Ha ön szabhatná meg az irányt, mondjuk városa főépítészeként, kapna az alkalmon?

L. Á.: A felmenőim közt voltak közéleti szereplők, de bennem egyáltalán nincs ilyen ambíció. Különben is: a főépítész, pláne ilyen kisvárosban, inkább adminisztratív figura, én meg abszolút másmilyen vagyok. Inkább kalapálok vagy fúrok a műhelyben.

HVG: Nagy terve – olvastuk – üvegbetonból templomot építeni. Mit gondol, még megéri, hogy látja?

L.Á.: Hát, nem tudom. Egyelőre nem kopogtatnak az egyházak. Nemrég hívtak az egyik kis faluból, hogy templomot építenének, de alighanem csak oltárra futja majd.

HVG: Az átlátszó betont 10 éve az amerikai Time az év találmányaként mutatta be. Mit gondol, ön hol lesz tíz év múlva?

L. Á.: Nem feltétlenül akarok gyárat alapítani, inkább sok-sok partnert szeretnék találni a világban. A licencbevételek megalapozzák a jövőmet, de az is érdekel, mit tudunk még közösen kihozni ebből a nagyszerű anyagból.

DOBSZAY JÁNOS – KELEMEN ZOLTÁN