szerző:

Tovább emelkedtek a lakásárak, tavaly a harmadik negyedévben a 2008 végén, 2009 elején tapasztalható nominális árakkal szembesülhettek a lakásvásárlók, a különbség 3,5 százalék volt a 2008-as csúcshoz képest – közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt. csütörtökön.

Az FHB Lakásárindexe 2015 harmadik negyedévében 193,6-ra emelkedett a második negyedévi 188,23-ról, a drágulás nominálisan 2,9 százalék, reál értelemben 2,5 százalék volt.

Az FHB Jelzálogbank szerint 2014 második negyedéve óta a hazai lakásárak növekedése folyamatos, a drágulás mértéke azonban fokozatosan mérséklődik.

A felívelés kezdete óta eltel másfél évben – 2014 áprilisától 2015. szeptember végéig – a lakóingatlanok nominálisan és reál értelemben is körülbelül 25,8 százalékkal drágultak.

Az építési engedélyek száma növekedett 2015. január és szeptember között, ez idő alatt összesen 8616 darabot adtak ki Magyarországon, ami ezerrel haladta meg az előző év azonos időszakát jellemző számot. A bővült engedélyezés ellenére az átadott lakások száma csökkent, 2015 első kilenc hónapjában 4657 új lakás készült el, míg 2014 azonos időszakában 5144 – áll a közleményben.

A lakáspiaci felívelést támogatja a lakáshitelezés. 2015 harmadik negyedévében a kihelyezett forint-lakáshitelek értéke meghaladta a 110 milliárd forintot, ami a második negyedévhez képest 43,5 százalékos bővülést jelentett.

A lakáscélú forinthitelek átlagos hiteldíja folyósításkor 2015 decemberében 5,8 százalék volt, míg a szerződéses összeggel súlyozott átlagos évesített kamatlába 5,3 százalékos szinten mozgott – közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt.