A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyilvános pályázatot ír ki az Eiffel Palace luxusirodaház eladására.

A nyílt pályázat lehetővé teszi, hogy valamennyi érdeklődő belföldi és nemzetközi befektető ajánlatot tegyen, illetve azok is kifejezhessék vételi szándékukat, akik 2014 óta új, komoly szereplőként jelentek meg a magyar ingatlanpiacon – közölte a jegybank.

Azt írták, a pályázat egyetlen bírálati szempontja a legmagasabb ár, amely lehetővé teszi az objektív bírálatot és az átláthatóságot egyaránt. Az MNB szerint csak akkor döntenek úgy, hogy megkötik az adásvételi szerződést, ha ezáltal biztosítható a befektetés megtérülése.

Az MNB 2014 nyarán vette meg a Nyugati közelében álló irodaházat nettó 45,3 millió euróért, azaz áfa nélkül mintegy 13,6 milliárd forintért. Ahogy megírtuk, az eladó a részben offshore hátterű, részben magyar tulajdonos által birtokolt, Eiffel Palace Kft. nevű cég volt.

A Népszabadság ősszel azt írta, hogy az MNB által a piacinál magasabb áron megvett Eiffel Palace felújításához az Unicredit adta a hitelt, a Patai Mihály vezette bank így szintén jól járt a biznisszel.

Tavaly nyáron pedig Figyelő megszerezte az MNB ingatlanvásárlásaihoz kapcsolódó értékbecsléseket, és több furcsa dolgot is talált bennük. A lap akkor azt írta, hogy az egyik cég végül drágábban végezte el a munkát, egy másik direkt drágábbra taksálta az Eiffel Palace-t.