szerző:
hvg.hu

A csalók megszerzik a lakás fotóit, hamisítanak hozzá egy közjegyzői megbízást, elkérik a foglalót, és eltűnnek. Több terézvárosi lakással is eljátszották ugyanezt a trükköt.

Hatalmas csalásról számolt be a 444.hu: a portál szerint az Airbnb-ről lelopott képekkel hirdetnek meg lakásokat eladásra, majd lelépnek a foglalóval. A csalók kifinomult technikával próbálják átverni a vevőket, nem elég, hogy felhasználják a fotókat és a pontos címet, a helyrajzi számmal együtt, még közjegyzői megbízást is meghamisítanak.

Akad olyan vevő, akitől hárommillió forint foglalót akartak a csalók elkérni, de időben gyanút fogott – azt is megtudta, hogy ugyanabban az épületben már nem ez volt az első ilyen történet. Egy Airbnb-s lakáskiadó pedig sorozatban kapta a telefonokat, hogy valaki épp az ő lakását hirdeti eladásra.

De olyan vevőjelöltet is találtak, akitől az állítólagos lakáskiadó a fedezetét igazoló bankszámla-kivonatot és okiratmásolatokat is kért volna – ezekből aztán már egy hamis személyi igazolvány segítségével könnyű lehet egy banki utalást kezdeményezni. A rendőrség azt közölte, hogy nem ezek az első ilyen esetek, amelyekről tudomást szereznek.