szerző:
hvg.hu

Élő Norbert cége a környékbeli ingatlanok árának feléért-harmadáért juthat irodához a Fadrusz utcában. Az önkormányzati értékbecslő neki kedvezett.

Az egyre felkapott városrésznek számító XI. kerületben központjában, azaz a Móricz Zsigmond körtér, a Kosztolányi Dezső tér és a Feneketlen tó környékén a használt lakások átlagos négyzetméterára 500-600 ezer forint között alakul, az irodáknak, üzlethelyiségeknek megfelelő ingatlanok ennél is drágábban kelnek el. Úgy tűnik azonban, a kerület fideszes többségű vezetése partner abban, hogy az önkormányzat mélyen áron alul szabaduljon meg egy ingatlantól, még akkor is, ha a vevő az egyik ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció fővárosi politikusa – írja a 24.hu.

Élő Norbert egyik cége tavaly december 1-jétől bérel egy 43 négyzetméteres alagsori, utcai bejáratú, azaz lakhatásra alkalmatlan önkormányzati ingatlant a Feneketlen tó mellett, a Fadrusz utcában. A bérlés kezdete után egy hónappal, idén január 3-án vételi ajánlatot adott be, melynek értelmében 8,6 millió forintért, vagyis 200 ezer forintos négyzetméteráron vásárolná meg a helyiséget. Kérelmében 4-5 millió forintra becsüli a felújítás költségeit.

Az ingatlan.com-on hirdetett, hasonló alapterületű lakásokat Szentimrevárosban 30-35 millióért kínálják, míg az üzlethelyiségeket kb. 40 millióért, azaz alkuval együtt is 26-30 millióért lehet arrafelé hozzájutni egy lakáshoz, irodához.

Az ingatlan az önkormányzat által készített nyilvános értékbecslés szerint a helyiség „kedvező területi és épületen belüli elhelyezkedése, alaprajzi kialakítása és közművesítettsége alapján kereskedelmi üzlet, iroda funkcióra is alkalmas”. A kerületi szabály értelmében 100 millió forintos értékhatár alatt nem lakás célú ingatlanok esetén az önkormányzat gazdasági bizottsága dönt az értékesítésről, az általuk az önkormányzat tulajdonában álló céggel készíttetett értékbecslés pedig furcsa módon még Élő ajánlatánál is olcsóbbra tette a helyiség árát: 7,9 millió forintra. Az értékbecslő cég három másik ingatlant, egy 10 kilométerre fekvő III. kerületi, egy sokkal nagyobb XI. kerületi és egy hasonló méretű, de már felújított és frekventáltabb helyen levő  XI. kerületi helyiséget vizsgált, melynek ára 545 ezer Ft/nm, majd ezek alapján a Fadrusz utcai ingatlanra 180 ezer forintos négyzetméterárat becsült.

A 14 tagú gazdasági bizottság jelen levő tíz tagjából kilenc igennel szavazott (7 fideszes, 1 MSZP-s, 1 jobbikos), az Együtt-PM-es pedig tartózkodott. A döntés értelmében Élő cége nettó 10 millió forintért vásárolhatja meg az ingatlant. Élő erre ármérséklési kérelmet nyújtott be, vételi ajánlatából viszont nem derül ki, hogy a 8,6 millió forint nettó vagy bruttó ár, mert utóbbi esetén csak nettó 6,77 millió forintba kerülne a helyiség. Az önkormányzat gazdasági bizottsága holnap hoz döntést az ügyben.

Élő Norbert cége, a Trend/Prognózis Társadalom- és Gazdaságkutató Zrt. korábban MSZP-közeli gazdasági kutatásokat, elemzéseket csinált, de néhány éve a főtevékenységét saját tulajdonú ingatlan-adásvételére változtatta meg: a megvásárolt ingatlanokat bérbe adja, vagy drágábban értékesíti. Ezt a Fadrusz utcaival is megteheti majd, nem lakáscélú helyiségekre ugyanis az önkormányzat szabályai szerint semmiféle megkötés nem vonatkozik, bármikor túladhat rajta a tulajdonos.

Élő a 24.hu-nak úgy nyilatkozott, azért drágállja az ingatlant, mert  pár hete az orruk elől vitt el valaki negyedekkora, 50 ezer forintos négyzetméteráron egy közelben levő, irodának alkalmas helyiséget. Az önkormányzat ráadásul nem közölte velük pontosan, mennyi minden nem működik a helyiségben, így a tervezettnél többet kell költeniük felújításra.

Élő szerint a szóban forgó áron hajlandók lennének megvenni az ingatlant, ha nem sikerül, akkor visszaadják az önkormányzatnak. Ezt megnehezítheti, hogy a cég kétéves, azaz 2019. november végéig szóló albérleti szerződést kötött az önkormányzattal.

Élő felháborodott az újságírói kérdésre, hogy nem játszott-e össze az önkormányzattal, a nyomottnak tűnő árat pedig azzal indokolta, hogy hiába hirdetik a környékbeli lakásokat, üzlethelyiségeket 30-40 milliós áron, azok is csak 8-9 millióért kelnek majd el.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!