szerző:
hvg.hu/MTI

Egyre inkább felfedezik Magyarországot maguknak a kínaiak és az oroszok.

A Magyarországon ingatlanszerzésre engedélyt kérelmező, nem EU-polgárok fele kínai - írja a hétfői Világgazdaság. Mögöttük stabilan az oroszok állnak a második helyen, megelőzve az ukránokat és az izraelieket, de tavaly már a törökök is felzárkóztak az élbolyhoz.

Budapesten a Nagykörúton belüli területeken a 200 ezer eurós (60 millió forintos) és a drágább ingatlanok a legnépszerűbbek, Budán pedig főként a 300-400 ezer eurós házakat keresik a külföldiek – mondta a lapnak Hegedűs László, a Duna House ingatlanközvetítő hálózat franchise-partnere.

A legfelkapottabb vidéki város továbbra is Hévíz, Miskolcot, Debrecent, Pécset és Keszthelyet előzi meg.

Azt korábban mi is megírtuk: csak 2017-ben 40 százalékkal több kínai állampolgár érdeklődött magyar ingatlanok iránt, mint egy évvel korábban. A vevők teljesen más társadalmi státuszt képviselnek, mint a húsz-harminc éve Magyarországra érkezettek. Elsősorban Budán, a II. kerület kertvárosi részén keresnek nagyobb értékű, 54-80 millió forint körül értékben ingatlanokat, a pesti oldalon pedig – főleg befektetési célból – lakásokat vásárolnak 47-69 millió forintért.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!