szerző:
hvg.hu

Már a rosszabb lakások ára is annyira magas, hogy a befektetők inkább a kiadásban gondolkoznak a felújítás helyett.

Míg néhány éve a befektetők még inkább lakásfelújításokban gondolkodtak, és lepusztult lakásokat kerestek nagyon olcsón – melyeket aztán rendbe tettek és persze jó áron eladtak –, mára egyértelműen látszik az eltolódás a kiadás irányába. Már a rosszabb lakások árai is magasra kúsztak, a felújítás egyre drágul, és elfogytak azok a lakások, amelyeket egy felújítás után, megfelelő profit mellett még jó áron tovább lehet értékesíteni – mondta Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője.

Míg a pesti külső kerületekben 80-120 ezer forintért lehet kétszobás ingatlanokat bérelni, addig a városközponthoz közel már egy egyszobás lakás bérleti díja is 100 ezer forint körül jár. Zuglóban a 1,5-2 szobás lakások bérleti díja 110-120 ezer forint környékén indul. Angyalföldön a kisebb, újszerű lakásokat 120-175 ezer forintért lehet kiadni, míg a nagyobbakat 180-190 ezer forintért. A VIII. és IX. kerületben a kifejezetten igényesen felújított, kétszobás lakások 120-125 ezer forintért találnak bérlőre, de a központhoz közel eső részeken az egyszobás lakások bérleti díjai is 100 ezer forint körül járnak.

Az áremelkedés a belvárost érintette a legnagyobb mértékben, ennek következtében pedig csökkent a vonzereje a vevők szemében. A befektetők egyre inkább más, külső kerületek felé kacsingatnak, ahol jobb ajánlatokkal találkoznak.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!