szerző:
hvg.hu

A Felcsúton is telephelyet működtető Pharos '95 Sportpályaépítő Kft. nyerte a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) 1 milliárd 250 millió forintos közbeszerzési eljárását. A hatalmas, de helyreállításra szoruló parkban elhelyezkedő épületet Hild József tervezte, a pálmaház értékes freskókkal díszített. A Pharos '95 nagyon ért a műfüvezéshez.

A Pharos ’95-öt hozták ki nyertes pályázóként a NÖF által kiírt közbeszerzésen, melynek során a bajnai Sándor-Metternich kastélyt felújítására és restaurálása kerestek kivitelezőt. A Komárom-Esztergom megyei Bajnán található épület középkori alapokra épült, és a 19. század első felében Hild József tervei alapján bővítették ki.

Az épületegyüttes kiemelkedő értéke a főépület gazdag falfestésekkel díszített térsora, az ún. orangerie a pálmaházzal. A feladat a kastélyegyüttes részleges helyreállítása, ami a főépület teljes, valamint a mellékszárnyak részleges helyreállítását, illetve a park részleges felújítását foglalja magában. A Közbeszerzési Értesítő szerint kiemelt szakfeladatot jelent a főépület barokk és klasszicista díszítőfestéseinek és gipsztagozatainak restaurálása, illetve az ún. Római és Etruszk terem falképeinek és mennyezetének helyreállítása, illetve a díszkert parképítése is. 

A dunavarsányi székhelyű Pharos 95’ több stadionépítésnél is jeleskedett. A cégnek Felcsúton is van telephelye, ők végezték el az ottani stadion műfüvesítését is. A Pharos a laki Épületszobrász Kft.-t ütötte ki a nyeregből; a tenderen a sportpályaépítő cég mellett egyedül a jelentős kastélyfelújítási tapasztalattal rendelkező vállalkozás indult.

A kastélyt a NÖF turisztikai célokra kívánja majd hasznosítani.

 

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!