szerző:
hvg.hu

Az Otthon Centrum által értékesített ingatlanok 0,75 százaléka kelt el 100 millió forintnál magasabb értéken – döntő részben Budapesten. A negatív rekorder egy ózdi lakás lett, melyet 1 millió forintért értékesítettek.

A 2018-ban értékesített nagyértékű ingatlanok jellemzően téglaépítésű társasházi lakások voltak; nagyjából felük új építésű, átlagos nettó méretük 194 négyzetméter, átlagos értékesítési idejük pedig 160 nap volt. Ez a téglaépítésű társasházi lakásoknál megszokott értékesítési időnél közel két hónappal hosszabb, a családi házakénál viszont valamivel kevesebb.

Budapesten a nagyértékű, 100 millió forintnál drágább ingatlanok harmada a II. kerületben kelt el. A II., XII. és a XI. kerületben történt a legdrágább adásvételek több mint fele (55%), míg az V. kerületben 10 százalék. A főváros többi kerületében elszórtan egy-két ezzel egyenértékű, vagy ezt az értékhatárt megközelítő adásvétel történt. Csaknem 180 millióért kelt el az V. kerületben, az Arany János utca közelében található hatszobás lakás. A kedvező fekvés és a szép belső kialakítás mellett az is vonzóvá tette az ingatlant, hogy majdnem a liftes ház legfelsőbb szintjén található.

Legnagyobb mértékben szokás szerint a lokáció határozta meg a vételárat. Jó példa erre az idén értékesített ingatlanok közül a legdrágább négyzetméteráron elkelt fővárosi ingatlan: az V. kerület szívében, a sétálóövezetben található használt lakásért négyzetméterenként 1,5 millió forintot fizetett a vásárló. A magas árat leginkább a lokáció és az egyedülálló kilátás indokolta, mivel a XIX. században épült társasház közepes állapotú lakása egyéb paraméterei tekintetében egyáltalán nem volt különleges – mondta Soóki-Tóth Gábor.

A vidéken legdrágábban értékesített lakásba Siófokon, az Aranyparton szeretett bele új tulajdonosa. Olyannyira, hogy tóparttól mindössze 100 méterre elhelyezkedő lakásért kereken 50 millió forintot fizetett ki az eladónak. A kétezres évek elején épült, háromszobás, földszinti lakáshoz egy 20 négyzetméteres terasz is járt, és nem utolsó szempont volt az sem, hogy a Balaton pár lépésre hullámzik.

Az abszolút árrekorderek fajlagos értékben vidéken sem feltétlenül a legdrágábbak. Az egy négyzetméterre vetített vételár tekintetében Budapesten kívül az agglomerációban fizették ki a legmagasabb négyzetméterárat társasházi lakásért. A budaörsi, 15 éve épült társasházban az egyszobás, erkélyes lakás négyzetmétere 708 ezer forintért cserélt gazdát. Vidéken a legmagasabb fajlagos áron szintén a siófoki Aranyparton kelt el egy háromszobás lakás, ott egy négyzetméterért 665 ezer forintot fizettek.

A panellakások ára elhelyezkedéstől függően kezdi beérni a téglalakásokét. Idén eddig a legtöbbet a főváros III. kerületében, a Római lakótelepen található lakásért fizettek. A 73 négyzetméteres, két teljes és két félszobával rendelkező lakás 38,5 millió forintért lett új tulajdonosáé. A legdrágább fajlagos áron viszont a Duna túlpartján, a XIII. kerületi Kárpát utcában kelt el panellakás. A felújított épületben 630 ezer forintot ért egy négyzetméter a vevő számára.

Az Otthon Centrum által közvetített adásvételek között Budapesten kívül Dunakeszin adtak legtöbbet panellakásért idén, összesen 25 millió forintot. A 74 négyzetméteres, teljeskörűen felújított, 2+2 szobás lakáshoz 3,5 négyzetméteres erkély is tartozott. A családi házak közül az idei első félévben a rekorder egy adyligeti villa volt: a 400 négyzetmétert is meghaladó alapterületű családi ház 270 millió forintért kelt el. A kifejezetten kisméretűnek számító, mindössze 54 négyzetméteres, kétszobás ingatlanért 981 ezer forintot fizettek négyzetméterenként. Az ilyen adásvételek esetében nem ritka, hogy a magas árat a telek jó fekvése vagy az akár többlakásos épülettel történő beépíthetősége indokolja – mondta Soóki-Tóth Gábor.

Vidéken Pécs lett a rekorder, ahol egy családi házért 139 millió forintot fizettek ki, ami az Otthon Centrumnál az egyetlen 100 millió forintot meghaladó vidéki adásvétel volt idén ebben a kategóriában. A legkevesebbet egy Csepel-gyártelepen lévő téglaépítésű társasházért lakásért fizetett új tulajdonosa. Az apró, mindössze 19 négyzetméteres lakásért 6,6 millió forintot fizetett ki, igaz a földszinti lakás állapota erősen felújításra szorul, tehát még további költségekkel kell, hogy számoljon. Vidéken a legkedvezőbb áron egy Ózd farkaslyuki lakás kelt el. A 37 négyzetméteres, egyszobás, szintén földszinti lakásért mindösszesen 1,25 millió forintot fizettek, ami részben leromlott állapotának és a városszéli elhelyezkedésének volt köszönhető.

A panel kategóriában a negatív rekorder az a salgótarjáni lakás lett, amely megvételéért csupán másfél millió forintot fizetett új tulajdonosa. A 28 négyzetméteres, egyszobás, földszinti lakás szintén erősen felújításra szorul. A fővárosban a legolcsóbb panel egy angyalföldi 34 négyzetméteres garzon volt 11 millióért. Ez esetben a lakás árát jelentős mértékben csökkentette, hogy az ingatlan haszonélvezettel terhelt.

A fővárosban a legolcsóbb családiház-adásvétel Rákoshegyen volt, ahol a mindössze egyszobás ingatlanért 8,5 millió forintot fizettek ki, igaz az épület jelenleg lakhatatlan. Ennél is olcsóbban kelt el az Ózd külterületén található másfél szobás ház, amelyért új tulajdonosa mindössze 1 millió forintot fizetett.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!