Hirtelen aktuálissá vált az új „galaxis útikalauz”

Hirtelen aktuálissá vált az új „galaxis útikalauz”

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Szegő Iván Miklós
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem sci-fit írt annak a könyvnek a szerzője, aki a szovjet rendszer múltjáról és az orosz állam jövőjéről is pontos, „galaktikus” diagnózist adott. Kalmár Melinda Moszkva birodalmának fellazulását, a diktatúra tekintélyelvű rendszerré szelídülését követi nyomon – nem kevés olyan elemet kiemelve, amellyel manapság ismét egyre többször találkozhatunk akár itthon is.

„Európába visszatért a geopolitika” – állapította meg nemrég az ukrán helyzet kapcsán a Közép-európai Egyetem konferenciáján Daniel Daianu volt román pénzügyminiszter. Azt hangsúlyozta, hogy a kelet-közép-európai államok most a NATO és az EU tagjaiként élik át a keleti konfliktushelyzetet. És éppen ezért kell annak örülni, hogy az Európai Unió tagjai lehetünk.

Daianu szavait támasztja alá egy az Osiris Kiadónál frissen megjelent kötet is, amely egyáltalán nem aktuálpolitikáról szól, mégis, aktuálisabb bármelyik ukrán belügyi és haditudósításnál. Kalmár Melinda kötete, a Történelmi galaxisok vonzásában hihetetlen igénnyel és alapossággal elemzi ugyanis a szovjet birodalom változásait. S e változások tükrében a magyar történelem negyvenöt évét, az 1945-90 közötti időszakot is.

Daniel Daianu
©

S hogy ez miért lehet ma is aktuális? Nemcsak azért, mert a könyv végén prognózisok felvázolására is merészkedett a történész szerző. A kötet ugyanis nem lineáris politikatörténet, hanem inkább a szovjet és az ennek megfelelni próbáló magyar politikai szándékok, modell-kísérletek és ideológiák alakulásáról szól 1945 után, mindezt belehelyezve a nemzetközi kontextusokba.

A „poént” lelőve elmondhatjuk: Kalmár szerint a véres diktatúra fokozatosan szelídült a tudományos-technikai forradalom és a különböző világrendszerek (az ő értelmezésében: galaxisok) egymásra hatásának következtében. Így a sztálini diktatúra, a hruscsovi átmenet és a brezsnyevi érdekek közt lavírozó korszak idején fokozatosan módosult a szovjet rendszer. S a gorbacsovi elnöki rendszer végül a szovjet társadalom elnöki-prezidenciális jellegű átalakításába torkollott. Ez amúgy Jelcin és Putyin alatt bontakozott ki még nyilvánvalóbb formákban.

Kalmár 1990-ig elemzi a párhuzamos galaxisokat, szerinte a szovjet birodalom állandó reformálása, az amerikaiak, az európaiak és a kínaiak támasztotta versenyhelyzet kiélezte a feszültségeket, és a moszkvai átalakulás gyorsabb volt annál, hogy a politikai rendszer és ideológia ezt követni tudta volna.

A társadalom korporatív jellegű átalakítását véli Kalmár a szovjet rendszer 1945-90 közti változásai között a legdöntőbb folyamatnak, sőt, meghatározónak tartja a korábbi szakaszokra is. A korporatista elemek a fasiszta Olaszországtól és Ausztriától kezdve számos modern, 1945 utáni nyugat-európai, lényegében demokratikus társadalomban is fontos érdekegyeztető, érdekképviseleti funkcióval bírnak, s ezek nem feltétlenül mindig demokratikus döntéshozatallal intézik el a vitás kérdéseket. Szakmai és nem társadalmi státusz alapján szerveződnek, tehát például nem a munkások fognak össze bennük, hanem az autóipari ágazat szereplőit tömöríti, függetlenül a szektorban dolgozók beosztásától.

A nyugat-európai szociális piacgazdaságok érdekegyeztető mechanizmusai is működhetnek részben korporatív alapon (igaz, ott a szakszervezetek és a munkaadók elkülönülnek azért), de a kései kommunista rezsimek is próbálták erősíteni az efféle intézményeiket több szinten is (például a tudományban növekedett az akadémia központi szerepe).

Kalmár szerint a proletárdiktatúrából fokozatosan tekintélyelvűség felé hajlott a szovjet és a magyar rendszer 1990-ig. Ebből a szempontból felvetette még azt is, hogy Kelet-Európában a demokratikus átalakulással szemben erős nehézkedési erők hathatnak. Különösen így látta ezt a szovjet-orosz történelemben, de ez nyilvánvaló hatással volt a magyar történelemre is 1945-90 között. Sőt, Kalmár még 1990 után sem tartja kizártnak, hogy Moszkva befolyása más országokra is kiterjedjen. A kommunizmus bukása ugyanis nem jelentette azt, hogy Moszkva hatalmi ambíciói végleg lecsillapodtak volna.

Ennek megfelelően a szovjet rendszer bukásáról megállapítja, hogy az orosz állam magja nem gyengült meg teljesen, és képes lehet a korábbi (a cári birodalom és a szovjet kor idején a környező államok és népek által megtapasztalt) pulzálás folytatására. Vagyis a szovjet birodalom elvesztette ugyan perifériáit, de a központi mag (Moszkva) erősödésével, a pulzálás zsugorodó fázisát könnyen a táguló válthatja fel.

Mire a könyv megjelent, ennek a pulzálásnak furcsa és véres aktualitást adott az ukrajnai helyet, a Krím orosz megszállása, a kelet-ukrajnai bányavidéken és Odesszában a fegyveres harc kitörése.

Odessza napjainkban
©

Ám aránytévesztés lenne, ha a könyvből az aktuálisan igaz(nak tűnő) megállapításokat citálnánk csupán. Kalmár megközelítése rendkívül alapos – és ennek megfelelően bonyolultabb is annál, hogy egy katonai akcióval igazolhatnánk téziseit. Bonyolult ideológiai, eszmetörténeti, politikai és gazdasági folyamatokról, világhatalmak (galaxisok) vonzásköréről van szó a könyvben.

Egyfajta „galaxis útikalauzról” van szó tehát, de nem Douglas Adams sci-fi paródiáját idézi e meghatározásunk, hanem azt, hogy egy magyaroknak szóló útikalauzról beszélünk, amely a múltba vezet vissza, és onnan igyekszik akár a jelent is megmagyarázni.

A múltbeli hatalmi technikák közül mindenképpen kiemelendő az a taktikázás, amely a magyar vezető rétegre, különösen pedig Kádár Jánosra jellemző. Kalmár nemcsak a galaxisok ligájában, az USA, a Szovjetunió, Kína és Nyugat-Európa játszmáiban elemzi a történteket, hanem „mikroszinten” is. A legkisebb kulturális körtől kezdve a kádári agitprop-osztály működésén át a szovjet-magyar diplomáciai kapcsolatokig, számos területen követhetjük a birodalom központja és perifériája közti kapcsolat alakulását.

Kádár taktikája azért emelendő ki, mert Kalmár szerint igyekezett a birodalmi parancsokat a hazai környezethez igazítani, s a parancsok közül azokat átvenni – ha volt mód egyáltalán a válogatásra –, ami Magyarország számára hasznos volt. Mielőtt Kalmárt valaki Kádár mentegetésével vádolná meg, hozzá kell tennünk: a reformfolyamatoknál viszont éppen a birodalmi relációk feltárásával világítja meg a szerző, hogy mennyire nem csak magyar ötletekről volt szó a hatvanas években. A megvalósítás módja ugyanakkor országonként eltért, és persze jóval később már tényleg érzékelhető volt a szovjet rendszeren belül az egyes országok közötti különbség.

Hangsúlyozzuk azt is, hogy Kalmár kötete nem könnyed galaktikus olvasmány, hanem olyan szakkönyv, szakmonográfia, amit történészek, filozófusok, szociológusok, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó specialisták, egyetemi és főiskolai hallgatók forgathatnak haszonnal. A kötet ugyanis az eszme- és társadalomtörténet, a „szovjetológia” és a világtörténet határvidékén mozog, ahol a legkülönbözőbb tudományterületek eredményeivel is találkozhatunk.

Ráadásul az eszmetörténet úgy kapcsolódik a világtörténethez, ahogyan kevés szakmunka volt képes eddig közelíteni. Gyakorlatilag a szovjet gyarmatbirodalom perifériájaként értelmezi újra a magyar történelem 1945-től 1990-ig (vagy tovább…) tartó szakaszait. Nem hiányzik tehát az utalás a kötetből a wallersteini világrendszer-elméletre. Ez a teória gyakorlatilag egymással párhuzamosan létező világrendszerekről, „világgazdaságokról” szóló elmélet, amely szerint minden ilyen rendszerben van egy centrum és annak van perifériája, illetve a létezik még a félperiféria is.

Valójában itt kanyarodhatunk vissza a már többször említett galaxisokra is. Régiónk és Magyarország számára a könyv legnagyobb tanulsága ugyanis ez: a galaxisok centrumához közeledve egyre csökken a mozgástér, de Magyarországnak azért igenis van mozgástere, és nem mindegy, hogy azt hogyan használjuk ki.

Hozzászólások