szerző:

Mikor szabad újra lefagyasztani húst? Meg kell mosni főzés előtt? Mennyi idő után kell hűtőbe tenni az ebéd maradékát? Ha tudni véli a választ a kérdésekre, akkor is kattintson, a tévhitek ugyanis károsak lehetnek az egészségére.

Konyhai tippeket barátoknak és rokonoknak is szívesen adunk, és sok alapvető praktika is létezik, például olyan kérdésekben, amelyeket a bevezetőben feltettünk. Ettől még nem biztos, hogy jól tudjuk, hogy a húsételekkel miként kell bánni, ugyanis a tudomány is bebizonyította már, hogy komoly tévhitek vannak a témában. Az IFLScience sorra is vettek őket – mikrobiológusok szakmai tanácsai alapján.

1) A kiolvasztott húst újra le lehet fagyasztani? Attól függ.

Sokan azt hiszik, hogy ezt bármilyen esetben meg lehet tenni, pedig a baktériumok terjedésének megakadályozása érdekében ezt csak két esetben lehet megtenni:

- ha 5 Celcius-fokon vagy az alatti hőmérsékleten olvasztottuk ki

- ha megsütöttük, megvártuk amíg a gőzölgés eláll, és kis darabokra vágtuk, majd úgy tettük a fagyasztóba.

Minden más esettel csak a baktériumoknak adunk teret.

2) A húst meg kell mosni főzés előtt? Nem.

A legtöbben meg szokták mosni a húst, de a mikrobiológusok szerint ezzel csak ártunk a húsnak. Ilyenkor ugyanis mindenfelé fröccsen a víz a konyhában, és úgy csapódhat vissza a víz a húsra, hogy arra ártalmas baktériummal "fertőzi" meg.

A szakértők figyelmeztetnek: ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a zöldséget és a gyümölcsöt se kellene megmosni, ez esetben szükséges, hiszen a felszínükön rengeteg baktérium lehet a termőföldről. A hentesnél vett húson viszont nem.

3) A kész, meleg ételt meddig lehet a konyhában hagyni? Nem olyan sokáig, mint szokták.

Azzal a tudomány sem vitatkozik, hogy meg kell várni, hogy kihűljön a meleg étel, mielőtt hűtőbe tesszük. Ezt viszont sokan félreértelmezik, és akár órákra is a konyhában hagyják. Hiába fedik le ilyenkor, ahogy már az első pontban is említettük: csak addig szabad kint hagyni, amíg gőzölög, aztán mehet a hűtőbe. A mikrobiológusok szerint körülbelül 30 perc után hűtőbe kell tenni a kész étel maradékát.