szerző:
MTI

Minden más vizsgált emlősnél kevesebbet alszanak az afrikai elefántok nőstényei, amelyeknek áltagosan mindössze napi két óra alvásra van szükségük.

A johannesburgi Witwatersrand Egyetem kutatói két vadon élő elefántnőstényt vizsgáltak 2016 áprilisában és májusában Botswanában és megállapították, hogy bizonyos napokon egyáltalán nem aludtak az állatok.

Ráadásul csak minden harmadik napon feküdtek le az alváshoz, egyébként állva pihentek – mondta Paul Manger, a PLOS ONE tudományos lapban megjelent tanulmány vezetője. 

Korábban csak fogságban élő elefántokat vizsgáltak. A mostani kutatáshoz 35 napon át figyeltek meg két harminc év körüli nőstény afrikai elefántot (Loxodonta africana) a Chobe Nemzeti Parkban. 

Ormányukba az alvásritmusukat dokumentáló szerkezetet ültettek be.

A kutatás során a tudósok egy elefántot akkor tekintenek alvónak, ha legalább öt percig nem mozdítja meg az ormányát. Azt egyelőre nem tudják megmondani, hogy a vadon élő hímek hasonlóan keveset alszanak-e, mint a nőstény vezetők.