szerző:
MTI

Egy orosz professzor nem kevesebbet állított, mint azt, hogy pár éven belül a rák minden fajtáját gyógyítani lehetne az űrben kifejlesztett úgynevezett hősokkfehérjével. Hasonlóan merész állításokat más tudósok is tettek már más kísérletek után, nem tudni, a mostaninak mennyi köze van a valósághoz.

Orosz tudósok a Nemzetközi Űrállomáson kikísérleteztek egy fehérjét, amely a nagyjából egy év múlva esedékes klinikai próbák után, három-négy év múlva állítólag "a rák minden válfajának ellenszere lehet, akár a betegség végső fázisában is".

Erről Andrej Szimbircev professzor, az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség különleges tisztaságú készítmények előállításával foglalkozó kutatóintézetének igazgatóhelyettese beszélt az Izvesztyija című napilap pénteki számában megjelent interjújában.

Szimbircev azt mondta, hogy a melanomás és szarkómás egereken, illetve patkányokon végzett kísérletek többsége teljes gyógyuláshoz vezetett, az esetek többségében állítólag a kései stádiumban is.

A szer fő aktív összetevőjéről a hősokkfehérje munkanevet kapta. Szimbircev szerint a fehérje nemcsak megvédi a sejteket a károsodástól, hanem az immunválasz erősítésében is szerepet játszik.

A protein minimális mennyiségben az emberi szervezetben is létezik, az orosz tudósok azonban azonosították az előállítását szabályzó gént, és előállítottak egy baktériumsejtet, amely a fehérjét elő tudja állítani. "Ezek a baktériumsejtek jól osztódnak, ez lehetővé tettek, hogy sok fehérjét nyerjünk" – magyarázta Szimbircev.

"Még egy év kell ahhoz, hogy a szer biztonsági tesztjeit befejezzük, ezután kezdődhetnek a klinikai próbák" – nyilatkozta a professzor.