„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Kihűlés következtében vesztette életét egy 75 éves asszony a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenyén. Fia és veje ellen halált okozó segítségnyújtás elmulasztása matt indult eljárás - közölte Takács Tibor Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitány pénteken.
A nőhöz 47 éves fia hívott segítséget, aki - mint később kiderült - anyja 51 éves vejével rendszeresen ivott, a lakásba pedig nem fűtöttek be. A kihűlt asszonyt a mentők a mosonmagyaróvári kórházba szállították, ám az életét már nem sikerült megmenteni - tette hozzá az ezredes.
Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: péntek reggel is helyszíneltek a bezenyei családi házban, ahol akkor alig négy Celsius-fok volt a hőmérséklet.
A főkapitány megemlítette: a szélsőséges hideg beköszönte óta a megyében 23 embert mentettek meg a közvetlen életveszélyből. A megyében eddig egyetlen halálos áldozata volt a hidegnek, egy mosonmagyaróvári férfi a hévégén elesett családi háza verandáján és megfagyott - tette hozzá az ezredes.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.