szerző:
MTI

Sörétes puskával lőttek le egy parlagi sast Túrkeve határában. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetkárosítás miatt tett feljelentést a rendőrségen. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette, hogy nyomozást indítottak az ügyben.

Azután tettek feljelentést, hogy bebizonyosodott: az egymillió forint eszmei értékű állatot vadászfegyverrel pusztították el. A 2011-ben született madár tetemére a túrkevei vadásztársaság hivatásos vadőre bukkant rá, még februárban. A nemzeti park a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársától kért szakvéleményt. Az állatorvos öt sörétszemet talált a madár testében - mondta Monoki Ákos tájegységvezető csütörtökön.

Mivel fokozottan védett fajról van szó, természetkárosítás bűntettét követték el, ez az állat értékét meghaladó összegű pénzbírsággal, valamint három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Magyarországon körülbelül 130 pár parlagi sas él, Túrkeve térségében öt pár fészkel a nagytestű szárnyasokból.