Találomra kiválasztott embert szurkált halálra - előzetesben a 24 éves férfi

A bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki tavaly novemberben több tucatnyi késszúrással gyilkolt meg egy találomra kiválasztott férfit. A gyanúsított elfogásáról múlt pénteken számolt be a rendőrség.

  • MTI

A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint a gyanúsítottal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság indított eljárást.

Az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2013. január 7-ig tart. A végzés nem jogerős.

A 24 éves férfi tavaly november 23-án több tucatnyi késszúrással végzett egy találomra kiválasztott, szintén 24 éves férfival a XXII. kerületben, a Gyula vezér lépcsőnél. A férfi beismerte tettét.

A bűncselekmény hátterében az állt, hogy az elkövető pszichés zavarokkal küszködött, öngyilkos akart lenni, de ezt megelőzően tesztelni akarta, hogy késsel milyen sérülést lehet okozni.

Hozzászólások