szerző:

A bíróság egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve közérdekű munkára ítélte közösség tagja elleni erőszak miatt azt a két fiatal férfit, akik 2014 áprilisában megrúgtak, majd leköptek két Budapesten tanuló brazil meleg diákot. Az ítélet nem jogerős – közölte hétfőn a két diák képviseletét ellátó Háttér Társaság.

Levi és Lucas egy brazil állami ösztöndíjjal egy éven keresztül Magyarországon tanultak. 2014. április 21-én éjszaka egy harmadik barátjukkal hazafelé tartottak Budapesten, amikor két férfi beléjük kötött. Angolul kérdezgették tőlük, hogy melegek-e, voltak-e már nővel. A fiatalok próbáltak szabadulni a helyzetből, de támadóik útjukat állták: egyiküket megrúgták, másik fiút leköpték, és folyamatosan buziztak.

A két brazil fiatal a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának segítségével feljelentést tett a rendőrségen. Egy környékbeli bankautomata adatai alapján azonosították az elkövetőket. Múlt csütörtökön meghozott ítéletében mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki közösség tagja elleni erőszak miatt.

A bíróság a rugdosó férfit egy év hat hónap, végrehajtásában két év hat hónapra felfüggesztett szabadságvesztésre, társát a támadásban bűnsegédként való részvétel miatt 120 óra közérdekű munkára ítélte – olvasható a Háttér Társaság oldalán.

Dombos Tamás, a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának munkatársa szerint az eset rámutat, hogy a közvélekedéssel ellentétben homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekmények nem csak a nyári Pride-on történnek. Sok meleg, leszbikus és transznemű embert ér hasonló támadás, mégsem tesznek feljelentést, mert nem bíznak a rendőrségben, félnek az eljárástól.

Fontos lenne, hogy minél több ügyben megtörténjen a bejelentés, ezért is hozták létre az áldozatok megcélzó Jelentsd a homofóbiát! honlapot és okostelefonos alkalmazást – mondta Dombos Tamás.

Egy másik ügyben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyik tagja azért kapott felfüggesztett börtönt, mert 2012-ben a társaival megzavarták a Pride-ot. A felvonulókat szidalmazták, rugdosták, megütötték őket, ruhájukat rángatták. A 8-10 fős bandából végül csak egy embert ítéltek el, egyelőre őt is első fokon, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak miatt. Két év felfüggesztettet kapott. Részleteket itt olvashatnak.

Cikk megosztása
Címkék