A "mondjon le" kampány pótcselekvés, ideje, hogy programok szülessenek a rendszerszerű korrupció megfékezésére, a paktumrendszer felszámolására – közölte az MDF vasárnap az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Fidesz a BKV-üggyel összefüggésben lemondásra szólította fel az MSZP elnökségét.
Az MDF szerint az utóbbi napokban zajló "mondjon le" kampánnyal az ország egy lépést sem tesz előre. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető javaslata pedig egy újabb pótcselekvés ezen a téves úton – írta közleményében Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő.
"Ideje lenne, hogy a pártok egymás felszólítgatása helyett a rendszerszerű korrupció megfékezésének módjára is adjanak választ. Fel kell számolni azt a paktumrendszert, amelyben láthatóan nyakig benne van a politika" – áll a közleményben.
Az MDF felszólítja a pártokat, hogy reális programokat, megoldási alternatívákat is mutassanak fel a választóknak. A szóvivő utalt arra: az MDF ezért javasolta már évekkel ezelőtt a Tiszta Kezek Hivatalának felállítását, ezért harcol a tiszta párt- és kampányfinanszírozásért, ezért teszi közzé honlapján a kampányköltségeket, és ezért fogalmazta meg választási programjában a korrupcióellenes harc 10 pontját is, amelynek megfontolását kéri versenytársaitól.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#12)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#12)













Yuasa,
Miért, nem így van?
Ha Fidesz és MDF összesen 50%-ot produkált volna 2006-ban, akkor vagy frigyre lépett volna a Fidesszel, vagy annyi szavazata - szavazata? kopogtatócetlije! - se lenne, mint most: már az EP-választáson az SZDSZ mellé süllyedt volna, ha nem lejjebb.
De mivel az MSZP és az SZDSZ együtt 2006-ben 50%+1 szavazatnál nagyobb többséget szerzett, így az MDF még eltetszeleghetett a "mérleg nyelve"-szerepben. Valószínűleg egészen eddig. (De a választás még nem történt meg.) Vagy esetleg Bokros neve még elviszi a pártot egy darabon, de aztán végleg kifújt nekik, ha nem találnak ki valami újat...